La voz de Cuba en Hungría

2025. április 30. 21:27 - Norberto Juhász

25 ÉVE TÖRTÉNT: FIDEL ÖRÖKÜL HAGYJA A KUBAI FORRADALOM KONCEPCIÓJÁT

Huszönöt esztendővel Fidel Castro Ruz főparancsnok történelmi beszéde után, melyben a kubai népre hagyta a forradalom koncepcióját, az évforduló kapcsán fölidézem ezt a minden kubai ember számára nélkülözhetetlen  gondolatmenetet, mely aktualitásából mit sem veszítve meghatározó alapértékeket közvetített és közvetít napjainkban az egyetemes munkásmozgalom irányába is.

"A forradalom a történelmi pillanat érzékelése, ami mindent megváltoztat amit meg kell változtatni, teljes egyenlőséget és szabadságot jelent.

Azt, hogy emberként bánnak velünk, és másokat is emberként kezelnek, saját erőfeszítéseink révén emancipáljuk magunkat.

Kihívást intézünk a társadalmi és nemzeti szférán belüli és kívüli hatalmas, domináns erők ellen, minden áron megvédjük azokat az értékeket, amelyekben hiszünk.

A szerénységet, önzetlenséget, altruizmust, szolidaritást és hősiességet jelent, merészséggel, intelligenciával és realizmussal küzdünk.

Soha nem hazudunk, és nem sértjük meg az etikai elveket, a mély meggyőződés, hogy nincs a világon olyan erő, amely képes lenne összetörni az igazság és az eszmék hatalmát.

A forradalom egység, függetlenség, a Kuba és a világ igazságosságáról szőtt álmainkért való küzdelem, amely hazafiságunk, szocializmusunk és internacionalizmusunk alapja."

Fidel Castro Ruz

2000. május 1. 

 

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://cubasolidaridad.blog.hu/api/trackback/id/tr8318850204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
La voz de Cuba en Hungría
süti beállítások módosítása