A Kubai külképviseletek új vezetői ünnepélyes keretek között, a Kubai Kommunista Párt első titkára, a szigetország köztársasági elnöke, Miguel Díaz-Canel Bermúdez vezetésével letették a hivatali esküt.
"Hűséget esküszünk a hazának, a pártnak, az államnak és népünknek." - szólalt föl Eugenio Martínez Enríquez diplomata kollégái nevében, miután mindegyikük aláírta az esküt Díaz-Canel elnök, és Bruno Rodríguez Parrilla külügyminiszter előtt.
Emellett szólt a kubai diplomácia folytonosságáról is, amely: "nem fél kimondani az igazságot, elítélni az igazságtalanságot, és nem fogad el semmiféle nyomást."
A Kubai Köztársaság nemzetközi színtéren való képviseletével járó elkötelezettséggel és megtiszteltetéssel kapcsolatban kijelentette:
"Minden pillanatban el fogjuk magyarázni, hogy nincs független és szuverén Kuba forradalom és szocializmus nélkül és hogy nincs haza egység nélkül.Emelt fővel fogunk járni a világban, mert Kuba maga az ellenállás, mert a kubai nép nemes, nem adja meg magát, és nem érdemli meg az agressziót, amelynek az Egyesült Államok Kuba-ellenes megszállottsága miatt van kitéve."
Az eskü aláírása után egy különleges jelentőségű pillanatra került sor, amikor a köztársasági elnök egy érdemrenddel, és négy éremmel tüntette ki az elismert pályafutású és kiemelkedő bel- és külföldi szolgálatra visszatekintő diplomatákat.
Josefina Vidal külügyminiszter-helyettes ünnepi beszédében elmondta, hogy a hivatali eskü letételével a nagy felelősségen túl a jelenlévők a legfőbb elkötelezettséget vállalják a forradalom és a bátor, hősies kubai nép képviseletére.
"Nincs nagyobb megtiszteltetés országunk bármely diplomáciai tisztviselője számára, mint a Kubai Forradalom nagykövetévé való kinevezés.
A hivatali eskü letételével nagy felelősséget és a legfőbb elkötelezettséget vállalják, hogy képviseljék a forradalmat és bátor, önzetlen és hősies népünket, akik a forradalom hősies tetteinek főszereplői voltak, és akiknek végtelen hűséggel tartoznak, és hogy hozzájáruljanak a kubai forradalmi diplomácia hagyományainak folytonosságához.
Elvárjuk önöktől, hogy határozottan védjék meg a haza szuverenitását és függetlenségét az imperializmus megújult ostroma és ádáz támadása alatt, amely nem adta fel azt a törekvését, hogy visszaszerezze az irányítást országunk sorsa felett!
Emeljék fel Kuba határozott szavát az igaz ügyek mellett, aktívan mozdítsák elő a békét, az együttműködést és a szolidaritást.
Fáradhatatlanul ítéljék el és küzdjenek minden agresszió és népirtás, bármilyen visszaélés, igazságtalanság és bármilyen diszkrimináció ellen, és vigyék el az igazságot országunkról a világ minden szegletébe.
Továbbra is fáradhatatlanul járuljanak hozzá Kuba erőfeszítéseihez egy jobb világért családjaikkal együtt, akik elválaszthatatlan részét képezik a kubai külszolgálatnak, és akiknek az elkötelezettsége nélkül nem lenne lehetséges betölteni tiszteletreméltó pozíciójukat és ellátni feladataikat.Legyenek a kubai nép értékeinek hordozói, és soha ne árulják el a forradalom és a nép bizalmát a kubai diplomáciában."
- Fogalmazott a szigetország külügyminiszter-helyettese.
Fotók: presidencia.gob.cu
© Juhász Norbert
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.