Gretel Tamayo Velazquez, a Radio Victoria tartományi (Las Tunas) rádióállomás csapatának tagja, egy elkötelezett profi, aki a technikával a kezében és a szakmájával a kisujjában fáradhatatlanul örökíti meg a kubai sportolók nagyszerű teljesítményeit és áldozatait.

"A családom kubai viszonylatban elég szűk körűnek mondható.

Nagyon kevesen vagyunk, szóval mindig a nagyszüleim, a nagynéném, az unokatestvéreim, a nagymamám, - aki már nincs velünk de mindig gondolok rá - és az anyukám voltak akik a családot alkották.

Mindig azt mondom, hogy ő volt a társ, az a társam, aki segített a fejlődésemben, az, akihez közel állok, akinek mindent elmondhatok.

Ő az a személy, aki mai napig nagyon örül a legkisebb pozitív dolgoknak is, amik az életben történnek velem.

Az anyukám minden nap elkísér, a munkahelyemen, a magánéletemben, és mindig ott van velem.

Azt hiszem, az újságírás mindig is vonzott. Valami különös oknál fogva így történt.

A családom azt szerette volna ha orvos leszek, de azt hiszem, kezdettől valamilyen más és humán pálya iránt éreztem vonzalmat.

Akár jogi pálya is lehetett volna, talán…..

A diákéveim során végzett dolgok az újságírás felé mozdítottak el, különösen az interjúk, mert volt némi kapcsolatom a médiával.

Így hát az újságírást választottam pályának, ami végül meghatározta a tanulmányaim útját.

Ezért döntöttem úgy, hogy leteszem az alkalmassági vizsgát, majd az egyetemi felvételi vizsgát, és végül, - majdnem az utolsó pillanatban -döntöttem.

A diákéletem meglehetősen aktív volt, mert az általános iskolától a gimnáziumig azt hiszem, mindvégig egyfajta vezető típus voltam, hiszen mind az általános iskolában, mind a gimnáziumban én voltam a csoportvezető is.

Aztán, amikor középiskolába jártam, a Középiskolai Tanulók Szövetsége (FEEM) tartományi titkára lettem.

Ezért említettem a közelségemet aa médiához, ha nem is közvetlenül, de nagyon aktív diák voltam, és szerettem ellátogatni Las Tunas különböző iskoláiba, közel lenni a diákokhoz, és képviselni őket, különösen később idősebb koromban.

Ez a része tetszett a legjobban az egészben.

Amíg újságíró szakos hallgató voltam, azt mondogattam magamnak, hogy a médiához fogok menni tovább tanulni, és ezt is tettem.

Amikor tanulsz vagy szakmai gyakorlaton veszel részt, az én esetemben, és minden újságíró szakos hallgató esetében, rádióhoz, televízióhoz, újságokhoz mész, és tudtam, hogy a médiához fogok menni tanulni újságírást, de soha nem specializálódtam….

Még sportújságírásra vagy kulturális újságírásra sem gondoltam.

Aztán lediplomáztam, és amikor a rádióhoz kerültem, ami az a médium, ahol elkezdtem dolgozni, és ahol egész eddigi életemet töltöttem, nos, amit tanultam, az a nevelés volt, és a diákszervezetek és a Fiatal Kommunisták Szövetsége voltak azok a szervezetek, amelyekkel együtt dolgoztam, mert mindig adnak melléd egy mentort, nem kezded egyedül a pályát, és az én esetemben ez Cristina volt, és ez volt az a szektor, amellyel ő akkor dolgozott.

Így kezdtem el dolgozni…...

Amikor elkezded, azt is elvárják tőled, hogy újságírással foglalkozz, riporter vagy, és információkat, tudósításokat, vallomásokat, interjúkat kell készítened, mert az újságírás nagyon sokoldalú, és így kezdtem, véletlenül kerültem a sportújságírás világába, azt hiszem, ez került az utamba, és elfogadtam a kihívást.

Aztán megkerestem Albert Blanco Sayast, a Radio Victoria narrátorát és kommentátorát, és volt egy srác is, aki sokat segített ebben a döntésemben.

Elmondtam neki, hogyan tudok segíteni és mit tehetek, mert akkoriban még nem volt sportrovat ezen az adón, és összeültünk, hogy létrehozzunk egyet, s fölmerült már az elején, hogy akár én is vezethetném.

Szóval az új rovatot is kellett csinálnom, és még valamit: sportújságírást kellett csinálnom, ami akkoriban nem volt szokványos dolog, mert a sportújságírást maguk a narrátorok és kommentátorok végezték közvetítések során, nem kimondottan újságírók.

Szóval azt mondtam, meg tudom csinálni.

És minden más már mondhatjuk szinte történelem, mert már 11 éve foglalkozom sportújságírással, egészen a mai napig….

Úgy gondolom, hogy a médiában, különösen a rádióban és a televízióban, nemcsak az újságírás, hanem a művészi oldal is erősen jelen van, nem csak műsorok rendezése vagy szinkronhangok készítése.

Tehát, ahogy közelebb kerülünk a rádióműsorokhoz, - mivel már nem csak az újságírásról van szó - van ez a másik lehetőség is.

Képezned kell magad folyamatosan, hiszen nem pusztán arról van szó, hogy csak odamész és megcsinálod.

Közelebb kerültem ahhoz, hogy mit is jelent maga a műsorrendezés, majd teljes egészében átvettem a „Sport és valami más” című műsort, ami az egyik legnépszerűbb a rádióban, s mostanra az egyik leghosszabb ideje futó műsorunk is.

Immáron 36 éve vezetem…

Ezzel a műsorral kezdtem, közelebb kerültem hozzá, láttam, mit jelent a rendezés, s a mesterképzés elvégzése, mert hangmérnököt kell irányítani, és narrátorokat, kommentátorokat vagy bemondókat is kell irányítani, mert volt idő, amikor a Sportnak mindössze csak egyetlen bemondója volt, ám tudtam ez meg fog változni, meg tudom csinálni.

Aztán 2019-ben jött egy tanfolyam, hogy megszerezzem a szükséges képesítést, hogy ma a sportrovatot és a rádióhoz kapcsolódó egyéb műsorokat, különösen a hírműsorokat vezethessem, ami az a rész, amit élvezek irányítani, mert mióta újságíróként végeztem, szorosabb kapcsolatom van a hírműsorokkal is.

Mindig azt mondom, hogy ezek a nemzetközi tudósítások, amiket készítettem, kéz a kézben járnak a Favágók basebaall csapat által elért eredményekkel.

A Favágók csapatának láthatósága, - a már általunk is elért médiajelenlétük nélkül - azt hiszem, az országos médiában nem sikerült volna számottevő legyen.

Mert, ahogy mindig is mondom, a Las Tunas baseballcsapat nem ugyanaz az eredményei miatt, mint egy olyan csapat, amelyik a jobban menedzseltek közül jön.

Ez egy olyan csapat, amelyik "Sataneros" volt (egyfajta becsmérlő kifejezés az alsóbb ligákból származó csapatokra). tehát az eredmény mögött egy újságírói munka is áll, mely ebben az esetben az enyém volt.

Amikor a Faavágók 2019-ben nyert, a rádióban és a közösségi médiában végzett munkánk után a láthatósága is sokkal nagyobb volt.

És azt hiszem, abban az évben, amikor az első nemzetközi tudósításunk volt, az ennek is volt köszönhető, nem pusztán a csapat eredményeinek.

Ekkor már megváltozott a szemléletmód az irányukban is.

És szerencsénk volt, hogy a Radio Vitoria megkapta ezt a lehetőséget, mert ugyanebben az évben, 2019-ben Albert Blanco elkísérte a csapatot a Karib-tengeri sorozatra narrátorként és kommentátorként…..

A Karib-tengeri sorozatot Panamában rendezték, és a csapat a második helyen végzett.

Aztán néhány hónappal később felhívtak, és azt mondták:

"Te fogsz tudósítani a Panamerikai Játékokról Limában!"

Közel állunk azokhoz a sportolókhoz is, akiknek a közvetítése másképp történik, mivel ők fogyatékkal élők, és amit adnak, az az, hogy nem feltétlenül a győzelem érdekli őket, - bár természetesen érmet akarnak nyerni - hanem inkább a sportág emberi, áldozatos oldala, mert mindig mindent beleadnak minden versenyen, mindenhová mennek, és bizonyos értelemben példaképként tekintünk rájuk.

De ez egy nagyon másfajta közvetítés, nagyon különbözik attól, amit például egy baseballmeccs vagy más sportág esetében tennénk.

Visszatérve, az első nemzetközi dolog, ami történt, Lima volt, és ezt követően, az évek során, más nemzetközi tudósítások is követték azt...

Egy olimpiára kijutni ugyanazt jelenti egy újságíró számára a maga hivatásában, mint egy sportoló számára.

Az én esetemben a 2024-es párizsi olimpiára eljutni mindenekelőtt változást jelentett, de az, hogy Las Tunasból származó nőként, kubaiként és újságíróként ott lehettem az olimpiai játékokon, megváltoztatja az életedet, nem igaz?

És megváltoztatja az újságírás módját is, mert annak ellenére, hogy különböző eseményekről tudósítottál, és fokozatosan tanultál – mert több eseményről tudósítani nem ugyanaz, mint, ahogy mondtam, egy baseballmeccsről, egy bokszversenyről vagy egy atlétikai eseményről tudósítani –, az olimpiai játékok sokat követelnek, mert nincs időd élvezni a sportot, mert el kell menned a versenyhelyszínekre, meg kell tudnod, hol van a kubai, és egyáltalán mit fogsz kérdezni tőlük, éppen mit csinált érkezésedkor vagy előtte stb….

Szóval egyszerre sok mindenre gondolsz, és mivel már nem csak rádióról van szó, amit csinálsz, az interneten is jelen van, az interneten vagyunk élőben, az egész világ előtt vagyunk élőben, szóval ez egy kicsit megváltoztatja az életedet, és ez történt a 2024-es párizsi olimpián velem is.

Igen, szeretem a sportot, de nem puszta rajongás ez mintha szeretném, és messziről láttam volna, hanem egy időben magam is aktív sportoló voltam, főleg fiatalabb koromban, de még egyetemi szinten is, a karomon, mert Camagüey-ben lehetőségem volt folytatni a sportolást, röplabdáztam, kosárlabdáztam, és igen, szeretem, nagyon szeretem a sportot, de szeretem a sportot gyakorolni is.

Most más szemszögből látod mindezt, mert közel állsz a sportolókhoz, az edzőkhöz, azokhoz az emberekhez, akik lehetővé teszik az eredményeket, a sportolók családjaihoz, akiknek szintén annyi mindenben hozzá kell járulniuk a bajnok mögötti támogató háttérként.

A sport velem van, nem azért, mert sportújságírással foglalkozom, hanem azért, mert sportolónak tartom magam, és szeretem, gyerekkorom óta szeretem a sportot.”

© Juhász Norbert