Több mint 1500 ember vett részt az indiai Tripura állam fővárosában, Agartalában rendezett nagyszabású megemlékezésen, amelyet Fidel Castro, a Kubai Forradalom történelmi vezetője születésének centenáriuma alkalmából tartottak.
A Kommunista Párt (Marxista) – CPI(M) – kezdeményezésére, a Tripurai Kubai Szolidaritási Bizottság szervezésében megtartott rendezvénynek a Rabindra Satabarshiki Bhawan adott otthont.
Az esemény megerősítette a kubai és az indiai nép között fennálló történelmi szolidaritási kapcsolatokat, és rámutatott Fidel Castro forradalmi örökségének máig tartó jelentőségére az imperializmus és a kizsákmányolás elleni küzdelemben.
Kuba indiai nagykövete, Juan Carlos Marsán Aguilera beszédében megerősítette, hogy a kubai nép mindent megtesz függetlenségének és a szocializmusnak a védelméért.
Emlékeztetett arra is, hogy miként támadták meg a Fidel Castro vezette fiatal forradalmárok 1953-ban a Moncada-laktanyát José Martí örökségének védelmében, úgy a jelenlegi kubai nemzedék is eltökélt Fidel Castro örökségének megőrzésében, miközben az országnak az Amerikai Egyesült Államok által bevezetett súlyos gazdasági blokáddal kell szembenéznie.
A megemlékezésen részt vett Jitendra Chaudhury, a CPI(M) Politikai Hivatalának tagja és a Tripurai Törvényhozó Gyűlés ellenzéki vezetője, valamint Manik Sarkar, a párt egyik vezető politikusa és Tripura korábbi miniszterelnöke is.
A felszólalók széles körű szolidaritásukról biztosították Kubát, és határozottan elutasították az Egyesült Államok által a szigetország ellen fenntartott blokádot.
India-szerte folytatódik a centenáriumi szolidaritási kampány
Az agartalai rendezvény egy szélesebb körű indiai szolidaritási kampány része, amelyet Fidel Castro születésének századik évfordulója alkalmából rendeznek az ország különböző államaiban.
A programsorozat keretében fotókiállításokat, könyvbemutatókat, valamint kulturális és sporteseményeket is szerveznek, amelyek Fidel Castro és a kubai forradalom történelmi örökségét mutatják be.
A kampány az elkövetkező hónapokban is folytatódik, újabb kezdeményezésekkel Fidel Castróra, Ernesto Che Guevarára, valamint a Kubai Forradalom 1959-es győzelmére emlékezve.
Fotók: Kubai Köztársaság Külügyminisztériuma
© Juhász Norbert

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.