Nelson Almaguer kubai képzőművész Palavinka című alkotásával az V. Nemzetközi „A diplomácia építészete” képzőművészeti verseny egyik győztese lett.
A „palavinka” kifejezéssel Kubában hagyományosan az orosz és kubai vegyes házasságokból született leszármazottakat nevezik.
Almaguer alkotását a zsűri több mint 600, a világ valamennyi kontinenséről érkezett pályamű közül választotta ki.
Mint azt a díjátadó ünnepségen Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője elmondta: a
"Annak ellenére, hogy a Nyugat megpróbálja visszaszorítani Oroszország nemzetközi jelenlétét, az ország kultúrája iránt világszerte valódi reneszánszát éli az érdeklődés.
Ennek egyik bizonyítéka, hogy az orosz külügyminisztérium minden évben megrendezi A diplomácia építészete elnevezésű nemzetközi versenyt, amelyre idén rekord számú pályamű érkezett."
A kezdeményezés célja az Oroszország és a világ más országai közötti kulturális kapcsolatok erősítése.
Almaguer saját művének jelentésére utalva elmondta, hogy a matrjoska az anyaságot és a védelmet szimbolizálja.
Zaharova megjegyezte, hogy Oroszország mindig Kuba mellett állt a legnehezebb időszakokban, és segítő kezet nyújtott a szigetországnak, ahogyan ezt ma is teszi.
A „Matrjoska: díszek párbeszéde” című tematikus kategóriában a művészeket arra kérték fel, hogy gondolják újra az orosz kultúra egyik legismertebb jelképét.
A résztvevők a klasszikus matrjoska baba formájából kiindulva saját országuk nemzeti kultúrájának stílusában, kreatív módon értelmezték újra a hagyományos orosz figurát.
Forrás: mid.ru
© Juhász Norbert

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.