Történelmileg a kubai nők jelen voltak minden csatában és minden olyan küldetésben, amelyet az ország fiai és lányai jólétének biztosítása, illetve a társadalom különböző szükségleteinek kielégítése érdekében indítottak.
Mindig helyet foglaltak az élvonalban, és közülük sokan bekerültek a hősiesség és a lázadás azon legendájába, amely a forradalom győzelme előtt, alatt és után szövődött.
Ezeknek az úttörőknek a tiszteletére, társadalmi helyük megszilárdítására, valamint tehetségük és lendületük kibontakoztatásának elősegítésére 1960. augusztus 23-án megalakult a Kubai Nők Szövetsége (FMC), Fidel Castro főparancsnok és Vilma Espín hősnő meghatározó szerepével.
A szervezet ma büszkén ünnepli 66 éves, gyümölcsöző történetét, amelyet továbbra is alapítói szelleme és szenvedélye inspirál.
Bőségesen találunk példákat arra a rendíthetetlen elkötelezettségre és hűségre, amely a kubai nőket mindig is Fidelhez kötötte.
Különösen jól példázza ezt a Las Marianas női gerillaosztag története.
Tagjai a Sierra Maestrában katonaként harcoltak Fidel támogatásával, annak ellenére, hogy kortársaik közül akkoriban szinte senki sem tudta elképzelni, hogy a nők ilyen szerepet tölthetnek be a fegyveres küzdelemben.
Évekkel korábban a fiatal ügyvéd már felismerte a kubai nők elszántságát és rendkívüli jövőbeni szerepét.
Ennek egyik fontos bizonyítéka volt, hogy 1953. július 26-án Haydée Santamaríát és Melba Hernándezt is a Moncada elleni támadás résztvevői között fogadta.
A tárgyaláson elmondott híres védőbeszédében, A történelem felment majd engem című beszédében Fidel hangsúlyozta a kubai nők hősiességét és méltóságát.
A nők és Fidel között kölcsönös volt a bizalom és az egyetértés.
Mindannyian felismerték a Moncada és később a Sierra Maestra harcának jelentőségét a forradalmi ügy szempontjából.
Ezért ma sem lehet elfelejteni Celiát, az első női gerillát, Lidiát és Clodomirát, a felkelés hatékony hírvivőit; Vilmát, a rettenthetetlen földalatti harcost, valamint azt a sok más nőt, akik utat nyitottak a Kubai Nők Szövetségének létrejötte előtt.
A lázadó vezető inspirációt és támogatást talált a santiagói fiatal nőben, egy kivételes honfitársban, Vilma Espínben, aki szülővárosa bátorságát örökölte.
Az Orientei Egyetemen ipari vegyészmérnöki tanulmányokat folytatott, miközben szembeszállt a Batista-rezsimmel.
Az üldöztetés nehéz időszakaiban sem veszítette el mosolyát és meggyőződését.
1958 júniusában csatlakozott a Raúl Castro parancsnoksága alatt álló Második Keleti Fronthoz.
Korábban, 1956-ban, Fidel és fegyvertársai Granma partraszállásának támogatására Vilma részt vett a Santiago de Cuba-i fegyveres felkelésben, amelyre november 30-án került sor.
Ezzel a forradalmi mozgalom támogatását és honfitársai bátorságát képviselte.
Vilma Espín elkötelezettsége meghatározó volt abban, hogy a Kubai Nők Szövetségét megalakulásától egészen haláláig vezesse.
Munkájával jelentősen hozzájárult a kubai nők társadalmi átalakulásához és aktív közéleti részvételéhez.
A nők a haza szolgálatában hatalmas erővé váltak – egy „forradalommá a forradalmon belül”, ahogyan azt Fidel Castro megfogalmazta.
Vilma fáradhatatlanul dolgozott a különböző forradalmi női szervezetek integrálásán, amíg azok 1960-ban egyetlen Kubai Nők Szövetségévé egyesültek.
Augusztus 23-án őt választották a szervezet elnökévé, és kortársai nagyra becsülték kitartását, valamint az alkotás és a közösség építése iránti elkötelezettségét.
Az anyaság mellett sem vonult vissza a közélettől.
A forradalom győzelme, 1959. január 1-je után számos olyan feladatot vállalt, amelyek rendkívüli érzékenységét és határtalan akaraterejét is próbára tették.
Ezek közé tartozott a Gyermekkori Intézet létrehozásában és vezetésében vállalt szerepe, amelyben elkötelezettségét és gondoskodását egyaránt bizonyította.
1959-től ő vezette azt a kubai szervezőbizottságot is, amely a Chilében megrendezett Latin-amerikai Nők Kongresszusára készült, és ő állt a több mint hetven kubai nőből álló küldöttség élén.
Vilma hangja számos alkalommal hallatszott a nemzetközi színtéren.
Különböző fórumokon képviselte a harmadik világ nőinek érdekeit és törekvéseit, valamint következetesen kiállt a béke és a szolidaritás mellett. Nem véletlen, hogy 1964-ben a Női Demokratikus Világszövetség alelnökévé választották.
A nők öröksége és szerepe a mai Kubában
A kubai nők elődeiktől örökölték a szabad és szuverén hazáért folytatott küzdelem hagyományát. Nyomdokaikba lépnek, elődeikre pedig pajzsként és zászlóként tekintenek.
Helyet követelnek maguknak a harcban és a munkában, feladatokat vállalnak stratégiai területeken, felelősséget töltenek be kulcsfontosságú ágazatokban, és önzetlenül szolgálják testvérnemzeteiket is.
Nem csupán szeretett Parancsnokuk hűséges követőiként tekintenek magukra, hanem azzal is tisztelegnek előtte, hogy élnek azokkal a lehetőségekkel és jogokkal, amelyeket a forradalom biztosított számukra.
A nők a szakmai és műszaki munkaerő több mint 68 százalékát alkotják, ami magas szintű képzettségükre és társadalmi szerepvállalásukra egyaránt utal.
Az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépést értek el a korábban hagyományosan férfiak által betöltött területeken is.
Traktorokat és taxikat vezetnek, cukornádat vágnak, kávét szüretelnek, dohányt termesztenek, az építőiparban dolgoznak, és új gazdasági szereplőkként is bekapcsolódnak a gazdaságba.
Szövetkezeti tagként vagy termelőként nehéz mezőgazdasági munkákat is vállalnak.
A forradalom már alapításának napjaitól magával ragadta őket társadalmi igazságosságot, átalakulást és fejlődést hirdető programjával, amely hangsúlyozta a kubai nép – nők és férfiak – szabadságának, jogainak és méltóságának védelmét.
Ezért augusztus 23. azoknak az örök harcosoknak a napja is, akik az élet és a család, a tudás és az álmok formáló, azoké, akik a gyárakban és a földeken elkötelezetten dolgoznak a haladás és a jövő érdekében.
Röviden: azoké, akik minden fronton és minden csatában jelen vannak, energiát és szívet adva Kubának.
Az elmúlt, kihívásokkal teli években mindenütt ott voltak, ahol Kubának szüksége volt rájuk.
Etikai és forradalmi elkötelezettséggel, gyakran névtelenül, bátorsággal, intuícióval, szenvedéllyel és személyes áldozatvállalással dolgoztak nap mint nap. Olyan munkát végeznek, amely nem lenne teljes a kezük és mosolyuk nélkül.
A küzdelem folytatódik
A Kubai Nők Szövetségének 11. kongresszusa, Teresa Amarelle Boué főtitkár vezetésével, kiemelt figyelmet fordított a Nők Előrehaladásáért Nemzeti Programjára.
A program különösen fontos szerepet tölt be azoknak a közösségi problémáknak a megvitatásában és kezelésében, amelyek sürgős megoldást igényelnek, így a nemi alapú erőszak, a korai terhesség, a családon belüli erőszak, valamint a fiatalok oktatásból és munkából való kiszorulása.
A program prioritásai között szerepel egy új, a békére és az egyenlőségre épülő kultúra kialakítása, a nemen vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés felszámolása, valamint az erőszak valamennyi formájának visszaszorítása és a konfliktusok békés rendezésének elősegítése.
Mindez olyan utat jelent, amely határozottabb fellépést és gyorsabb előrelépést kíván.
A feladatok még korántsem tekinthetők lezártnak. A program jóváhagyása ugyanakkor a kubai államnak a nemek közötti egyenlőség iránti bizalmát, tiszteletét és elkötelezettségét is kifejezi.
A küzdelem tovább folytatódik.
Bár a kubai nők ma már magas szintű egyenlőséget élveznek a jogok, a képzettség és a társadalmi érvényesülés terén, és számos ágazatban vezető felelősséggel is rendelkeznek, továbbra is szembe kell nézniük a múltból örökölt társadalmi beidegződésekkel.
Szerző: Aida Quintero, a Kubai Hírügynökség (ACN) munkatársa
© Juhász Norbert