La voz de Cuba en Hungría

2025. július 13. 05:45 - Norberto Juhász

KUBA KÜLÜGYMINISZTERE AGRESSZÍV DEZINFORMÁCIÓS KAMPÁNYRA FIGYELMEZTET

ma.jpgBruno Rodríguez Parrilla kubai külügyminiszter, ma közösségi oldalain keresztül elítélte, hogy az Amerikai Egyesült Államok havannai nagykövetségének egyes felforgató tartalmú kiadványai újfent terjednek a szigetországban.

Ezeknek az elsősorban a Facebookon megosztott tartalmaknak a terjedése pedig szemmel láthatólag nem spontán jelenség részei, hanem egy strukturált propaganda- és digitális felerősítési művelet részét képezik, világos és célirányos koncepció keretein belül.

Mint a külügyminiszter elmondta, ez a stratégia a kubai kormány elleni narratívák hangjának felerősítésére törekszik, az amerikai Florida államban élő felhasználók általi szisztematikus tartalommásolás révén.

"Bizonyítani tudjuk, hogy ez egy propaganda- és terjesztési művelet." 

- Nyilatkozta közleményében Bruno Rodríguez Parrilla.

ma1.jpg

Példa a szigetország külügyminisztere által említett permanens jellegű tartalommásoló és megosztási műveletekre.

Mindez a mostani tiltakozás a kubai kormány korábbi panaszaihoz, és elmarasztaló nyilatkozataihoz csatlakozik, amelyek szintén felhívják a figyelmet a digitális platformoknak a közvélemény befolyásolására és a szocialista Kuba kommunikációs környezetének destabilizálására való felhasználásának tényére, a két ország közötti egyébként is feszült légkör uralta kapcsolatok közepette.

Mindezek mellett Bruno Rodríguez arra is felhívja a figyelmet, hogy az USA ugyan képes bevándorlási szankciókat bevezetni és elhúzódó, könyörtelen gazdasági háborút vívni Kuba ellen, de ettől még változatlanul hiányzik a képessége, hogy megtörje e népnek és vezetőinek az akaratát.

© Juhász Norbert

 

Szólj hozzá!
2025. július 12. 07:02 - Norberto Juhász

OMARA DURAND AZ ANYASÁG DOBOGÓJÁN

omara.jpgMiután tegnap másodszor is anya lett, Omara Durand Elías, a világcsúcstartó paralimpikon, most élvezi a családja által nyújtott hatalmas boldogságot.

A kis Liz Allison július 11-én helyi idő szerint a délutáni órákban érkezett meg, 12 évvel idősebb nővére Erika után.

Miguel Díaz-Canel Bermúdez elnök az elsők között gratulált a családnak.

Egy újabb érem Omara Durandnak, amelyet visszavonulásakor jelentett be, és amelyet most azzal a büszkeséggel őriz, hogy tudja, az atlétikánek és az életnek is egyaránt bajnoka.

Gratulálok, egész Kuba ünnepli második lányod születését, és én is átölellek, ahogy oly sokszor tettem, meghatódva a diadalaidtól!

Fogalmazott Kuba köztársasági elnöke, a Kubai Kommunista Párt első titkára közösségi oldalain.

Az INDER elnöke, Osvaldo Vento Montiller is csatlakozott a gratulálók egyébként népes táborához:

Osztozunk az örömötökben, mindig büszkék vagyunk számos eredményedre!”

Omara atlétikai pályafutását a 2024-es párizsi paralimpiai játékokon való ragyogás után fejezte be, ahol ismét uralta a pályát, és bajnoki címmel tért haza 100, 200 és 400 méteren, amit a T-12 kategóriában ért el.

Hasonlóan háromszoros bajnoki címet szerzett a 2016-os riói és a 2020-as tokiói olimpián, a 2012-es londoni olimpián pedig – amikor még nagyon fiatal volt – 100 és 400 méteren is rekordot döntött.

Nagy megtiszteltetés volt a kubai zászlót vinni.

Ez az utolsó alkalom, hogy a kubai színeket viselem, mert visszavonulok, és többé nem versenyzek.”

Jelentette be röviddel a párizsi esemény záróünnepsége után, bízva abban, hogy ez a lépés előzményként szolgál majd élete egy újabb legjelentősebb pillanatához.para.jpgSheyla Hernandez para judo bajnok és Meyvis Estévez, a Kubai Fiatal Kommunisták Szövetségének első titkára társaságában a paralimpiai csapat párizsi útját megelőző napokban.

Omara mindezek mellett 14 érmet nyert a paratlétikai világbajnokságon, és páratlanul uralta a Parapán-amerikai Játékokat, büszkeség forrásává válva honfitársai számára, és a fogyatékkal élők számára nyújtott elkötelezett figyelem és lehetőségek szimbólumává válva az egész szigetországban.

A megújult anyaság élvezete most a fő célja, amit minden bizonnyal ugyanolyan lelkesedéssel fog folytatni, mint a világ sportelitjében végzett tevékenységét.

Forrás: Eyleen Ríos López – kubai sportriporter

 

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!
2025. július 11. 19:40 - Norberto Juhász

72 ÉVVEL EZELŐTT

- A Kubával szolidáris magyar civil szervezetek megemlékezése és nyilatkozata a Kubai Forradalom támogatására

"A Fidel Castro Ruz vezette bátor forradalmárok csoportjának 1953. július 26-i támadása az amerikai imperializmus által létrehozott Fulgencio Batista elnyomó diktatúrájának meggyengülését és a népi felszabadító mozgalom kezdetét jelentette.

 

Bár a kicsi és hősies csoport akkoriban vereséget szenvedett, Fidel teljes mértékben tisztában volt a küzdelem fontosságával.

 

Növekvő mozgalmát évekig "Július 26-i Mozgalomnak" nevezte.

Ma már világos, hogy a Moncada laktanya elleni támadás vezetett az 1959. január 1-jei győzelemhez, amely megnyitotta az utat egy önrendelkezésen és az elnyomott népekkel való nemzetközi szolidaritás külpolitikáján alapuló megújulásához.

 

1963 óta a kubai egészségügyi személyzet hárommillió embert kezelt és több mint 16 millió műtétet végzett 165 országban.

 

A forradalmi Kuba évente több száz külföldi egyetemi hallgató előtt nyitotta meg a felsőoktatás kapuit, akik orvostudományt, technológiát, közgazdaságtant és mezőgazdasági tudományokat tanulhatnak az országban.

Kuba legünnepeltebb hozzájárulása a latin-amerikai, és különösen az afrikai kontinens nemzeti felszabadító küzdelmeihez az elnyomott népekkel való nemzetközi szolidaritás anyagi és személyes támogatása.

 

Több ezer kubai katona adta életét idegen földön harcolva a gyarmati és imperialista megszállás és elnyomás ellen.

 

Szolidaritást vállalunk a kubai társadalom számos humanitárius eredményével (például az ingyenes orvosi ellátással és oktatással), de a nehézségekkel is, amelyekkel szembesül.

 

A kapitalista világrend, amely mára elérte teljes potenciálját, soha nem tűrte, hacsak nem átmenetileg tűrt el a tőke dominanciájával szembeni kihívásokat, de soha, egy pillanatra sem tért el Kuba elpusztításának szándékától.

 

Globális hatalmát a mai napig a társadalmak folyamatos és könyörtelen anyagi és szellemi zsarolásával tartja fenn.

 

Itt az ideje feloldani az amerikai blokádot, amely csak szenvedést hozott a kubai népnek, de kudarcot vallott!

 

Ezt bizonyította a CIA által kiképzett kubai disszidensek sikertelen fegyveres inváziója a Disznó-öbölben (1961).

 

Ezt bizonyítja a Fidel Castro néhai elnök elleni számos (637) merényletkísérlet is.

 

A belső destabilizációra való törekvés, leginkább az 1981-es úgynevezett Szabadságflottilla.

 

A 2021-es nyári nyugtalanságok.

 

Az Egyesült Államok felvette Kubát a terrorizmust támogató országok listájára.

Az egyoldalú, erkölcstelen és illegális blokád, amely 65 éve sújtja Kubát...

 

Ezen intézkedések célja Kuba szuverenitásának aláásása és megszüntetése, valamint az ország neokolonialista függőségbe való visszaállítása.

 

Az embargó hatalmas nehézségeket okoz, de Kuba életben marad a baráti szocialista országokban bekövetkezett változások ellenére is.

 

Ennek bizonyítéka, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése 2024-ben elsöprő többséggel megszavazta a Kuba elleni embargó feloldását: a 193 tagállam közül 185 szavazott a feloldása mellett.

 

Még ennél is árulkodóbb, hogy az embargó és az Egyesült Államok ellenséges álláspontja ellenére számos ország továbbra is kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatokat tart fenn Kubával.

A kubai forradalom óta számos belső kihívás kérdőjelezte meg a kubai társadalom hosszú távú fennmaradását.

 

Például a COVID-19 világjárvány idején Kuba kénytelen volt saját vakcinákat kifejleszteni, amelyeket a világ más részeire is exportált.

A sport és a kultúra területén a polgári büszkeségnek és a humanista társadalom támogatásának köszönhetően a kubai sportolók a világ legsikeresebbjei közé tartoznak, még a nagyobb népességű és jobb anyagi és pénzügyi erőforrásokkal rendelkező országok között is.

 

Miguel Díaz-Canel, Kuba elnöke helyesen nyilatkozta a Moncada laktanya elleni támadás 70. évfordulóján:

 

"Amíg az Egyesült Államok kormánya továbbra is megpróbál megfojtani minket népirtó blokádjával, amíg nem érünk el tisztességes jóléti szintet minden kubai számára, minden nap, minden órában, minden percben meg kell ostromolnunk Moncadát.”

A kubai nép egy szocialista társadalmat próbál építeni, és bátorsága óriási.

 

A 72. évforduló mérföldkő a Kubai Forradalom történelmi folytonosságában.

 

Kuba egyedülálló ellenállási bástya a ragadozó kapitalista rendszerrel szemben.

Mindannyian hálával tartozunk neki.

 

Meg kell óvnunk, meg kell védenünk, nem csak szavakkal!"

 

 

ATTAC - Magyarország

 

Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)

 

Szervezők a Baloldalért (SZAB)

 

Marx Károly Társaság (MKT)

 

Magyar Antifasiszta Liga (MAL)

 

 

Budapest, 2025. július 11.

 

 

Szólj hozzá!
2025. július 11. 05:03 - Norberto Juhász

A KUBAI KORMÁNY ONLINE INFORMÁCIÓS - SZOLGÁLTATÁSI RENDSZERT INDÍTOTT

sober.jpgA Kubai Köztársaság ma elindította a Digitális Kormányzati Központ létrehozásának keretében a Soberanía nevű információs és kormányzati szolgáltatások e-platformját.

Ezzel egyidejűleg pedig a közös erőfeszítés nyomán a szigetország Igazságügyi Minisztériuma is bevezette az elektronikus dokumentumok használatát nemzeti szolgáltatásaiban.

Manuel Marrero Cruz kubai miniszterelnök közösségi oldalain pedig kijelentette, hogy ez a lépés a „digitális átalakulást helyezi az állampolgárok ügyintézésének középpontjába.”

Továbbá Miguel Díaz-Canel Bermúdez köztársasági elnök, a Kubai Kommunista Párt első titkára a maga részéről hangsúlyozta, hogy ez egyszerűsíti az adminisztratív folyamatokat és a közszolgáltatásokat, valamint megjegyezte, hogy ez "egy kezdeti szakasz, amely értékeli a működését, és nyitott a nyilvánosság véleményére is.”

A www.soberania.gob.cu címen elérhető platformon máris működik a felhasználói regisztráció és a fiókhitelesítési folyamat, ami az itt folytatott online ügyintézések és egyéb hivatalos interakciók végrehajtásának előzetes és elengedhetetlen lépése.

Forrás: Kubai Köztársaság Kormányának hivatalos beszámolója. 

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!
2025. július 10. 07:15 - Norberto Juhász

KUBA KÜLÜGYMINISZTERE AZ ALKOTMÁNYOS REND ELLENI TÁMADÁSOKRÓL

Bruno Rodríguez Parrilla kubai külügyminiszter ma elítélte azokat az imperialista törekvéseket, amelyek az ország alkotmányos rendjének felforgatására irányulnak.

Mint arra az általa vezetett minisztérium korábban többször is emlékeztetett, mindössze néhány hónappal ezelőtt került nyilvánosságra, hogy az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) több mint 120 millió dollárt fektetett be a szigetországban erre a célra.

"Az amerikai külügyminiszter arra kéri kubai alkalmazottait, hogy ássák alá az alkotmányos rendet, és kövessék azok utasításait, akik szenvedést okoznak a kubai népnek.

Mindeközben szövetségi forrásokat használ korrupt ügynökei gazdagítására, és több millió amerikai állampolgár nem fér hozzá az egészségügyi ellátáshoz."

- Fogalmazott a kubai külügyminiszter.

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!
2025. július 07. 05:00 - Norberto Juhász

DÍAZ-CANEL ELNÖK TELJES BESZÉDE A KUBAI KOMMUNISTA PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA PLENÁRIS ÜLÉSÉN

d1.jpg"Tisztelt Politikai Bizottság tagjai!

Kedves elvtársak és Pártunk Központi Bizottságának tagjai!

Kedves vendégeink!

Most hogy összegyűltünk itt, ezen a plenáris ülésen, polgártársaink milliói figyelik szorosan az eredményt.

Kritikus és mélyreható vitákat folytattunk az előttünk álló problémákról, de ez nem elég a megoldásukhoz.

Amit az emberek várnak tőlünk, legfőbb képviselőiktől és köztisztviselőiktől, azok a konkrét és azonnali cselekvések, amelyek segítenek leküzdeni a mély gazdasági válságot, amely oly káros nemzetünk szellemi szövetére.

Ma, minden eddiginél jobban, megerősítést nyert, hogy ezek a megoldások teljes mértékben tőlünk függenek, egy rendkívüli kihívásokkal teli és fenyegető környezetben.

Háborúban álló ország vagyunk.

Kuba több mint 60 éve háborús körülmények között él és áll ellen. Minden nap hullanak körülöttünk a gazdasági hadviselés bombái, blokkolva, akadályozva, megállítva vagy lelassítva minden erőfeszítést, ahogyan a dezinformáció, a torzítás és a gyűlölet bombái is, amelyek az előbbieket körülveszik.

Ez a  kombináció nemcsak egy birodalom által körülvett kis ország szűkös erőforrásainak elpusztítására irányul az egész emberiséget sújtó reménytelen időkben.

A legperverzebb cél a nemzet szétszakítása, és hogy az áldozat saját magát hibáztassa az elkövető helyett.

E bombák hatásai Kuba kihívásokkal teli mindennapi valóságában láthatók és érezhetők.

Az ezen a plenáris ülésen zajló kemény viták, és a még keményebbek, amelyek nap mint nap az utcákon, az iskolákban és a munkahelyeken zajlanak – és amelyekről sokszor nem is tudunk –, arra kényszerítenek minket, hogy folyamatosan újragondoljuk cselekvési forgatókönyveinket és ellenállási taktikáinkat anélkül, hogy feláldoznánk stratégiánkat.

A birodalom ismét egy nyáron kirobbanó politikai és társadalmi válságra fogad. Ezért folyamatosan intézkedéseket és fenyegetéseket hirdetnek a jelenlegi nehézségekkel kapcsolatban, növelve azok tagadhatatlan hatását a lakosság többségének életkörülményeire, akiket minden lehetséges eszközzel felforgatnak, összezavarnak és elbizonytalanítanak.

A vadonatúj, Kuba elleni elnöki nemzetbiztonsági memorandum nyilvánosan megerősíti, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat stratégiája nem változott; továbbra is a gazdasági háború fokozása a cél. Ez a régi terv új formában: a jelenlegi birodalmi stílus, amely hajlamos az arrogáns nyelvezetre, amelynek célja a polgárok moráljának gyengítése.

Az Egyesült Államok kormánya úgy döntött, hogy fenntartja és fokozza a nyomást, szinte minden kétoldalú diplomáciai kapcsolatot megszakítva Kubával, és fokozva kampányát az ország hiteltelenítésére valamint harmadik felek, elsősorban latin-amerikaiak és európaiak, valamint a karibi országok megfélemlítésére.

Ebben a fenyegetésekkel és nehézségekkel teli környezetben kell a Pártnak az egység megerősítésén, ideológiai munkájának tökéletesítésén dolgoznia, különösen az új generációk hazafias és forradalmi nevelése tekintetében, politikailag biztosítania kell a torzulások felszámolására és a gazdaság újjáélesztésére irányuló kormányprogram végrehajtását, és egyidejűleg szembe kell néznie a társadalomban jelen lévő negatív tendenciákkal.

Az egység védelme a legfontosabb, mert maga a forradalom léte múlik rajta.

Ez a minket megelőző történelem tanulsága, Martí öröksége, amelyet Fidel alapelvvé tett, és a hadseregtábornok által a forradalmi győzelem 65. évfordulóján hozzánk intézett felhívás központi eleme.

De vigyáznunk kell, hogy ne redukáljuk ezt egy szlogenné.

Tettekkel kell megvédenünk az egységet, előmozdítva az emberek, és különösen a fiatalok részvételét a társadalom fenntarthatóságának és fejlődésének minden meghatározó folyamatában, minden területen, különösen az ideológia és a gazdaság területén.

Ezek a lépések magukban foglalják a forradalmi elemzés és vita tereinek megteremtését, amelyek ötleteket, megoldásokat és intézkedéseket kínálnak a nehéz döntéshozatali folyamat gazdagítására.

Ezt az egyesült erőfeszítést kemény munka, közösen kidolgozott intézkedések és programok, valamint a nélkülözhetetlen népi ellenőrzés egészíti ki, amely garantálja a nép részvételét a felügyeletben, és a döntéshozatalban.

Kubában ezt a mechanizmust a 132. törvény támogatja, amely a néphatalom önkormányzati gyűléseinek működését szabályozza.

Az ideológiai munka elengedhetetlen és folyamatos fejlesztésével kapcsolatban szorosan figyelemmel kell kísérni és követni kell a helyi szervezetek működését és belső életét, végrehajtva a 8. Kongresszuson elfogadottakat a politikai, állami és kormányzati vezetők, a tömegszervezetek vezetői, az üzleti vezetők, az adminisztrátorok és az intézmények igazgatóinak képzésével, felkészítésével, kiválasztásával, áthelyezésével, fejlesztésével és hozzájárulásával kapcsolatban.

Számos szisztematikus elemzésben foglalkoztunk az ideológiai munka jelenlegi körülmények között felmerülő kihívásaival és felismertük a hiányosságokat, a negatív tendenciákat, a szocialista konstrukció elveivel ellentétes viselkedéseket, az önző, individualista és fogyasztói magatartást, amely szembemegy a szolidaritás, a kollektivitás, az elfogadás, az emancipáció és a társadalmi igazságosság eszményével, amely a forradalom politikai projektjének alapját képezi.

Elvtársak!

Döntő fontossággal bír, hogy jóváhagytuk a 9. pártkongresszusra vonatkozó felhívást és a végrehajtására vonatkozó általános elképzeléseket.

Ez egy ötéves időszak kongresszusa lesz, ahol a haladást az ellenállás, a harc és a szocializmus építése révén érik el, páratlan hősiességgel és méltósággal szembeszállva a birodalom szégyenletes és népirtó politikájával, amely ragaszkodik soha fel nem adott tervéhez, hogy eltöröljön minket a föld színéről.

A 9. Kongresszus feladata, hogy bemutassa a Párt munkájának ideológiai és társadalmi-gazdasági javítására irányuló stratégiáját, amely fényt derít a helyzetre, és kezeli a problémákat.

Egy Kongresszust fog létrehozni a forradalom folytonosságának megőrzéséért egy kedvezőtlen globális és nemzeti helyzet közepette.

Kritikus kongresszusnak kell lennie, de olyannak, amely javaslatokat tesz és jóváhagyja azokat a jelenlegi helyzet leküzdésére a még súlyosabb patthelyzet körülményei között.

Szeretném hangsúlyozni a lehető legszélesebb körű konzultáció szükségességét a Kongresszus dokumentumairól annak a megtartása előtt: tagokkal, és pártonkívüliekkel, ágazati üléseken, adott témák szakértőivel, a központi államigazgatási szervek igazgatótanácsaiban és kulcsfontosságú struktúráiban, az üzleti rendszerben, a költségvetési rendszerben és a fiatalokkal.

Csak ezen konzultációk alapján tudunk véglegesen kidolgozni a javaslatokat.

A Kongresszus után megfelelő vitára és népi konzultációra van szükség, hogy az egyetértés népünk akaratával megpecsételődjék.

E folyamat jelentőségével kapcsolatban, amely soha nem fejeződik be, amíg az emberek nem fogadják el, szeretném felidézni Raul Castro elvtárs világos szavait.

Ezek a szavak figyelmeztetnek minket azoknak a kötelezettségvállalásoknak az értékére, amelyeket minden pártgyűlésen teszünk, mi, akiknek súlyos felelősségünk van a tagság és az egész nép előtt.

A hadseregtábornok 2011-ben ezt mondta:

/A legnagyobb akadály, amellyel a hatodik kongresszus megállapodásainak teljesítése során szembesülünk, a tehetetlenség, a mozdulatlanság, a színlelés vagy kettős mérce, a közöny és az érzéketlenség által alkotott pszichológiai akadály, amelyet kitartással és határozottsággal kell leküzdenünk, mindenekelőtt a párt, az állam és a kormány vezetőinek.

Türelmesek és egyben kitartóak leszünk a változással szembeni ellenállás iránt, legyen az tudatos vagy tudattalan.

Figyelmeztetek mindenkit, hogy a Kongresszus megállapodásainak szigorú betartásával szembeni minden bürokratikus ellenállás, amelyet a nép tömegesen támogat, hiábavaló lesz./

Tisztelt résztvevők!

Szilárdan, anélkül, hogy hencegne saját hősi tetteivel, olyan méltósággal, amelyet minden lehetséges tárgyalásból kihagytak, a kubai nép rendkívül nehéz napokat él át.

És ezt úgy teszi, hogy minden tudását próbára teszi, sőt, még a képzeletét is szabadjára engedi ezen a bonyolult, földi úton, amely találékonyságot és alkalmazkodóképességet követel, egy olyan úton, amelyet a kubaiak nagyon jól ismernek: az intelligens ellenállás útján, ami nem merev kitartást jelent, hanem azt, hogy minden esély ellenére keressük, hogyan győzzük le az akadályokat, hogyan lépjünk előre, és mi több, hogyan győzzünk.

„A válságok generálják az ötleteket” – mondta Fidel Castro Ruz főparancsnok 1985 júniusában, kifejezetten amerikai közönség előtt elmondott beszédében.

Akkoriban, hűen ahhoz a meggyőződéséhez, hogy lehetséges harcolni és győzni, kijelentette, hogy a válságok tudatosságot, egységet és harci programokat generálnak.

1991. október 10-én, a Kubai Kommunista Párt negyedik kongresszusának kezdetén, amelyet a hősies Santiago de Cuba tartományban, a Heredia Színházban tartottak, Fidel részletesen elmagyarázta, hogy az ország miért éli át azt a kivételes időszakot.

Emlékezzünk tehát arra, hogy a világ átalakulóban van, és hogy egyszer már szembenéztünk hasonló válsággal, mikor többé nem részesültünk a szocialista blokk kíséretében és támogatásában.

Ma, teljes hatalmasságában és szépségében, a Kubai Forradalom és hazafiak előtt álló nagy feladat van kibontakozóban: megmenteni a hazát, a forradalmat és a szocializmust, egy olyan törekvést, amelyben – és ezt már régóta tudjuk – minden segítő kéz, minden jó ötlet elengedhetetlen, értékes és szent.

Manapság a válság szó visszatérő téma, amely egy egyre összetettebb és elsöprő valóságot tükröz.

A világot számos válság sújtja, mindenekelőtt humanitárius válság.

Nekünk, a globális zűrzavar közepette, a történelem leghatalmasabb ellensége által támasztott, számos belső problémával küzdő társadalomnak, hat évtizednyi tapasztalat áll rendelkezésünkre abban, hogy kivételes helyzetekben, szélsőséges körülmények között mindig lehetséges megoldásokat keressünk és találjunk.

Megvan bennünk az a potenciál, amiről Fidel beszélt, mert olyan nép vagyunk, amely tudja, hogyan kell harcolni, mert megvan bennünk a szökött rabszolgák lelke.

Bátrak és intelligensek mert olyan nők és férfiak örökösei vagyunk, akik gyakran minden logikával szembementek, és tudták, hogyan kell győzni.

Egy olyan forradalom gyermekei vagyunk, amelyet az intelligencia és a bátorság épített fel.

A 2024 eleje óta Kubában szervezett pártlátogatásaink lehetővé tették számunkra, hogy a legkülönbözőbb helyeken is láthassuk, hogy vannak olyan munkavállalói csoportok, akik a nehéz helyzettel szembenézve, a panaszkodás helyett az intelligenciájukat használják fel körülményeik megváltoztatására.

Ők, akik tudják, hogyan kell megtörni a tehetetlenséget, akik transzformatív gondolkodással rendelkeznek, akik alkalmazkodóképességet, képzelőerőt és merészséget mutatnak, sikereket is aratnak.

A válsággal szembesülve inkább túlléptek az elemzésen, és arra összpontosítottak, hogyan hagyják maguk mögött, hogyan győzzék le.

Mindannyian inspirációt és példaképeket jelentenek.

Természetünknél fogva bátrak, tettre készek, egy tudást védő forradalom gyermekei vagyunk mi, kubaiak, akik mindig tudni fogjuk, hogyan fedezzünk fel több ajtót, bárhol is merül fel olyan válság, amely mások számára a lehetetlen beköszöntével egyenértékű.

Ez magyarázza miért vagyunk itt ma is, mert az egymást követő válságok mindig is egymást követő eredmények felé katapultáltak minket, mert szeretjük felülmúlni önmagunkat; mert nem szeretünk veszíteni, főleg nem feladni; és mert a küzdeni akarás a személyiségünkbe van ágyazva, mint egy kiirthatatlan kód a genetikai szekvenciánkban.

Lépjünk előre!

Hányan vagyunk?

Sokan vagyunk!

Ha más döntő pillanatokban csak kevesen is művelték a történelmet életre keltő kolosszális mag csodáját, ma milliónyian vagyunk, akik képesek egyesíteni az intelligenciát, képesek arra is, hogy az érzések özöne legyünk,  -ahogy Haydée Santamaría is gyönyörűen meghatározta a forradalmat - képesek vagyunk fenntartani az emberi méltóságnak azt az állapotát, amelybe egykor a forradalom munkájával és szeretetével felemelkedhettünk, és amelyből semmi és senki sem fog minket letaszítani.

Ezzel a meggyőződéssel emlékezünk meg július 26-án a Moncada és Carlos Manuel de Céspedes laktanyák elleni támadás jelentős évfordulójáról is a harcok sújtotta Ciego de Ávila tartományban.

Haza vagy halál!

Győzni fogunk!"

Miguel Díaz-Canel Bermúdez köztársasági elnök, a Párt első titkárának beszéde elhangzott a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának X. plenáris ülése zárásakor, a Forradalom Palotájában, 2025. július 5-én a Kubai Forradalom 67. évében.

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!
2025. július 06. 21:48 - Norberto Juhász

ELISMERÉS A KIEMELKEDŐ HELYTÁLLÁSÉRT

A Kubai Köztársaság magyarországi nagykövete Guillermo Vázquez Moreno, még 2022. március 28-án adta át megbízólevelét Áder János akkori köztársasági elnöknek.

Magyarországi megbízatása mellett egyidejűleg lát el nagyköveti megbízatást Bosznia-Hercegovinában is. 

A napokban vele együtt részesült az említett országokban általa vezetett diplomáciai képviseletek személyi állománya is méltó elismerésben, melyet személyesen látott el kézjegyével Bruno Rodríguez Parrilla, a Kubai Köztársaság külügyminisztere. 

A szocialista Kuba és Magyarország közötti kapcsolatok fejlesztése mindkét nép érdekeit szolgálja.

Gratulálok, és további sikereket kívánok a szigetország magyarországi nagykövetének!

Juhász Norbert

Szólj hozzá!
2025. július 06. 20:02 - Norberto Juhász

CECILIA, EGY SAJÁT AI – MODELL KUBÁBAN

- A Kubai Köztársaság továbbra is a digitális szuverenitás felé halad

0-0704-cecilia-ia-cubana.jpgA kubai tudományos közösség technológiai mérföldkövet ért el a CecilIa létrehozásával, amely egy fejlett nyelvi modell, s a Havannai Egyetem (UH) Matematika és Számítástechnika Karának Mesterséges Intelligencia (MI) Kutatócsoportja munkáját dicséri.

Ez egy mesterséges intelligencia modell, amely a természetes nyelvi feldolgozásra és generálásra specializálódott, és amelyet nemcsak a szavak, hanem a kubai és latin-amerikai spanyol nyelvre jellemző kulturális és kontextuális árnyalatok megértésének és reprodukálásának képessége is megkülönböztet más konstrukcióktól.

Suilán Estévez Velarde, az UH Matematika és Számítástudományi Kar dékánja hangsúlyozta, hogy ez a fejlesztés jelentős előrelépést jelent a régió nyelvi és kulturális sajátosságaihoz igazított mesterséges intelligencia rendszerek létrehozásában, leküzdve a helyi dialektusokat nélkülöző nemzetközi modellek korlátait.

Yudivián Almeida, a UH Matematika és Számítástudományi Karának adattudományi szakirányának koordinátora pedig elmondta, hogy a modell robusztus betanítási korpusszal rendelkezik, amelyet széles szövegrepertoárral ruháztak föl, beleértve több mint 400 releváns kubai irodalmi művet, hivatalos dokumentumot, valamint a kultúra és a nyelv regionális változatainak hatalmas reprezentációját, lefedve az elmúlt 10 év szöveggyártása által támasztott követelményeket is.

Emellett megjegyezte, hogy a CecilIa egy előre megírt, Salamanca 2B nevű, spanyolra specializálódott modellen alapul, amelyen „finomhangolást” végeztek, hogy a modellt a kubai és a latin-amerikai spanyol sajátosságaihoz igazodjon.

„Ezt a képzési folyamatot 48 órán keresztül megszakítás nélkül végeztük, fejlett technológiai infrastruktúra alkalmazásával, garantálva a pontosságot, a következetességet és a hatékonyságot a nyelvi feldolgozásban.”

– Jegyezte meg Almeida.

A koordinátor szerint ez a kezdeményezés diákok, kutatók és szakemberek aktív részvételét foglalta magában különböző területekről, beleértve a nyelvészetet, a számítástechnikát, az irodalmat és a színházat, ami gazdagította a projekt kulturális és technikai fókuszát is.

Ily módon a CecilIa modellkezdeményezés új lehetőségeket nyit a mesterséges intelligencia számára Kubában és Latin-Amerikában, elősegítve az alkalmazásokat a fordításban, az összefoglalásban, az automatizált párbeszédben, az oktatásban és a kulturális értékek megőrzésében.

Ez egyben lépést jelent a mesterséges intelligencia területén a technológiai függetlenség felé, elkerülve a külföldi modellektől való kizárólagos függőséget és előmozdítva a digitális szuverenitást a szigetország számára.

Ez a projekt kiemelkedik a nemzetközi együttműködésen alapuló megközelítésével, valamint a nyelvi és kulturális sokszínűség iránti elkötelezettségével, ily módon Kubát a helyi kontextusokhoz igazított mesterséges intelligencia technológiák létrehozásának mércéjévé téve.

Említett felsőoktatási vezetők egyben azt is tisztázták, hogy a CecilIa név Cecilia Valdés, a kubai irodalom emblematikus alakja előtti tisztelgés is egyben.

Továbbá köszönetet mondtak a projektben együttműködő intézményeknek, mint például az Alicantei Egyetem és a Kulturális Minisztérium, valamint a technológiai és kulturális innováció iránt elkötelezett csapat teljes odaadásáért.

Fotó: ACN – Kubai Hírügynökség

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!
2025. július 06. 02:50 - Norberto Juhász

LEZAJLOTT A KUBAI KOMMUNISTA PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK X. PLENÁRIS ÜLÉSE

515547704_1305334368264829_8305921739320759345_n.jpgAz Amerikai Egyesült Államok kormányzatának Kuba elleni agressziója fokozódása közepette a Kubai Kommunista Párt (PCC) Központi Bizottságának X. plenáris ülése Miguel Díaz-Canel Bermúdez, a párt első titkára, a szigetország köztársasági elnökének vezetésével pénteken megkezdte a szombati napon zárult munkaüléseit, melyek sora a Politikai Iroda elszámoltathatósági jelentésének értékelésével kezdődött.

A dokumentum bemutatása során Roberto Morales Ojeda a Politikai Iroda tagja, a PCC Központi Bizottságának szervezeti titkára felvázolta az ország előtt álló főbb kihívásokat, kiemelve, hogy az Egyesült Államok Kubával kapcsolatos politikáját hogyan befolyásolják a sziget gazdasági elfojtására törekvő szélsőséges csoportok.

Kiemelte a „negyedik generációs háború” hatásait is, amelynek célja a kubai nép, avagy a forradalom fő bástyája egységének megtörése.

515506430_1045183904455898_7033920745496551851_n.jpgBár elismerte, hogy egyes makrogazdasági mutatókban szerény fellendülési jelek mutatkoznak, Morales Ojeda megjegyezte, hogy ezek még nem eredményeztek kézzelfogható javulást a lakosság számára, amelyet a magas árak és az alapvető áruk hiánya sújt.

Kitért a nemzeti villamosenergia-rendszer összetett helyzetére is, amelynek korlátai mind a mindennapi életre, mind a gazdasági fellendülésre kihatnak.

A jelentés kiemelte a Párt erőfeszítéseit a polgárokkal való folyamatos párbeszéd fenntartása érdekében, amelyet több mint 280 000 eszmecsere is tükrözött az országszerte található munkahelyeken és népi tanácsokban tett látogatások során, a legutóbbi plenáris ülés óta.

Egyes területeken azonban hiányosságokat azonosítottak e módszer végrehajtásában, ami nagyobb szisztematikusságot igényel.

A Politikai Iroda által 2024 első felében elemzett kérdések között szerepel a Nemzeti Villamosenergia-rendszer (SEN) stabilizálása, amelynek termelési kapacitásának fejlesztése még nem enyhítette teljes mértékben az üzemanyaghiány és a megnövekedett kereslet miatti áramkimaradásokat.

Emellett a 2025-ös gazdasági terv és az állami költségvetés értékelésén is dolgoztak, különös tekintettel az árellenőrzésre, a felügyeletre és a banki szolgáltatásokra.

Elemzésre került olyan kulcsfontosságú intézkedések végrehajtása is, mint a cukoripar megmentése, a földhasználatba adás és a rizsprogram, valamint kritikai értékelést végeztek a vitatott döntésekről, például a helyi pénznemben történő mobilfeltöltések korlátozásáról, amelyek népi elégedetlenséget váltottak ki.

515501907_1045183951122560_6288005473209504381_n.jpgA plenáris ülés megvizsgálta a korrupció, az illegalitások és a társadalmi fegyelem hiánya elleni küzdelmet célzó intézkedéseket is.

A nemzetközi színtéren a jelentés kiemelte Kuba részvételét olyan eseményeken, mint a 9. CELAC csúcstalálkozó és a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 80. évfordulójának megemlékezései, megerősítve elkötelezettségét a regionális integráció és a történelmi kapcsolatok iránt.

A plenáris ülés megerősítette a politikai akaratot, hogy határozottan előre kell lépni egy virágzó és fenntartható szocializmus építésében, a nép többségi támogatásával és a törvényesség, valamint a nemzeti szuverenitás rendíthetetlen védelmével.

pm_pleno.jpgManuel Marrero Cruz miniszterelnök, a Politikai Iroda tagja pedig értékelést nyújtott be 2025 első félévét illetően a torzulások kiigazítására és a gazdaság újraindítására irányuló kormányprogram teljesítéséről.

A fent említett dokumentum tíz általános célkitűzést is tartalmaz, amelyek – ahogy a miniszterelnök hangsúlyozta – a kormányzati munka vezérelvét képzik:

  1. A makrogazdasági stabilizációs program végrehajtásának előmozdítása.
  2. Az ország külső bevételeinek növelése és diverzifikálása.
  3. A hazai termelés növelése, különös tekintettel az élelmiszerekre.
  4. Előrelépés a szocialista állami vállalat, valamint a fennmaradó gazdasági szereplők átméretezésében és fejlesztésében, kiegészítő szerepükben.
  5. Előrelépés a területfejlesztési stratégiai irányításban.
  6. Előrelépés a kormányzati menedzsment fejlesztésében.
  7. A szociálpolitikák megszilárdítása és fejlesztése, garantálva a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek, családok, háztartások és közösségek védelmét.
  8. A bűnözés, a korrupció, az illegális tevékenységek és a társadalmi fegyelmezetlenség megelőzésére és csökkentésére irányuló általános irányelvek végrehajtásának előmozdítása.
  9. A nemzeti villamosenergia-rendszer (SEN) helyreállítását célzó kormányzati program végrehajtása.
  10. A tudomány és az innováció, a társadalmi kommunikáció és a digitális átalakulás kezelése a fejlesztési területek előmozdítása a kormányzati irányítás javítása érdekében.

A jelentés ismertetésekor Marrero Cruz kijelentette, hogy az év első felét jellemző kihívásokkal teli forgatókönyv közepette a rövid és középtávú eredmények kiemelkednek, bár mint fogalmazott:

„A kormány továbbra is mélységesen elégedetlen amiatt, hogy nem érte el a várt eredményeket a népünket érintő legérzékenyebb kérdésekben.”

Megállapította viszont hogy összességében költségvetési előrelépés is történt az elemzett időszakban, ami hozzájárul a költségvetési hiány ellenőrzéséhez.

Azt is megjegyezte, hogy a végrehajtott intézkedések részeként előrelépés történt a nem állami szektor – a termelési, pénzügyi, kereskedelmi és szolgáltatási területek – képességeinek kihasználásában az állami szervezetekkel együttműködve új üzleti modellekbe való átirányítások ügyében.

„Az év második felében ezeknek a kapcsolatoknak nagyobb szervezettséget, konszolidációt és az ellenőrzésen alapuló eredményeket kell majd mutatniuk.”

– Jelentette ki a miniszterelnök.

Figyelembe véve, hogy a szigetország számára valóban prioritás a devizabeáramlás növelése, a külföldi befektetésekre irányuló új ösztönzők bevezetése, mindez feltételeket teremt a külföldi tőke vonzásához a gazdaság különböző ágazatainak és érdekelt feleinek részvételén keresztül.

A kormányfő értékeléséből az is kitűnt, hogy a kívánt célok eléréséhez alaposabb kockázatelemzésre, és a lakosságra gyakorolt negatív hatásokat kezelő és enyhítő alternatívákra van szükség.

A jelenlegi gazdasági háború és a súlyosbodó nemzetközi konfliktusok közepette a miniszterelnök úgy vélte, hogy a program végrehajtása, amely a kormány vezetésével, a Párt irányítása és ellenőrzése alatt álló stratégiai feladat, továbbra is a munka sarokköve lesz, bízva abban, hogy ez jelenti az egyértelmű utat a gazdaság fokozatos fellendüléséhez és az előttük álló összetett helyzet leküzdéséhez.

515446225_1046049971035958_1119711609627190034_n.jpgA X. plenáris ülés záró eseményeként bejelentette a Kubai Kommunista Párt 9. kongresszusának összehívását is, amelyre 2026. április 16-19. között kerül sor.

„Felhívás a Kubai Kommunista Párt 9. Kongresszusára

Október 3-án ünnepeljük annak a történelmi napnak a 60. évfordulóját, amikor a Szocialista Forradalom Egyesült Pártja felvette a Kubai Kommunista Párt nevet, és megalakult első Központi Bizottsága Fidel Castro Ruz főparancsnok vezetésével, és megjelent Che megható búcsúlevele is.

A José Martí által kovácsolt Kubai Forradalmi Párt hazafias programjának, a munkásosztály jogaiért folytatott küzdelmek és a közel egy évszázaddal ezelőtt Carlos Baliño és Julio Antonio Mella által alapított első Kubai Kommunista Párt antiimperialista ügyének szilárd pilléreinek örököseként Pártunk az emberek által az 1959 januári győzelemig vívott csatákból, valamint azokból a forradalmi szervezetekből született, amelyek példaértékű és példa nélküli politikai érettségi gesztusként egyesültek a végleges függetlenség elérésére és egy igazságos társadalom felépítésére irányuló erőfeszítésekben.

Ezekkel a történelmi motivációkkal a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága 2026-ra hívja össze 9. Kongresszusát, abban az évben, amikor megemlékezünk a kubai forradalom történelmi vezetőjének, Fidel Castro Ruz főparancsnok születésének századik évfordulójáról, akinek öröksége irányítja a párt munkáját.

Ez egy kiváló alkalom lesz az ellenállás és a fejlesztés stratégiájának frissítésére egy többdimenziós globális válság közepette, amelyben a fasiszta és szélsőjobboldali gondolkodás újra felszínre kerül, folyamatosan fenyegetve a békét; nemzeti történelmünk egyik legösszetettebb és legnehezebb körülményében, amelyet az amerikai kormányzat folyamatos agresszivitása, a népirtó gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokád fokozódása, valamint Kuba felvétele a terrorizmust állítólagosan támogató országok hamis listájára is jellemez, amelynek következményei mélyen érződnek a gazdaságban.

A legutóbbi Kongresszuson, amelyet a világjárvány leküzdésének és az életek megmentéséért folytatott küzdelem keretében tartottunk, saját erőforrásainkat és tartalékainkat felhasználva, a lakosság védelmét szolgáló oltóanyagok kifejlesztésével, fejlesztési projektet javasoltunk, amelyet azóta sem adtunk fel.

Bár nem valósult meg teljesen, már maga az ellenállás is győzelem a kubai nép számára. 

Ezért a 9. Kongresszus továbbra is arra összpontosítja figyelmét, hogy megfelelő megoldásokat találjon a jelenlegi gazdasági helyzetre, a kormányprogramban a torzulások kiigazítása és a gazdaság fellendítése érdekében felvázolt intézkedések alapján. 

A következők elkerülhetetlen prioritások:

A hazai termelés növelése, különös tekintettel az élelmiszeriparra; a devizabevételek növelésének módjai, a Nemzeti Villamosenergia-rendszer helyreállítása; a szocialista állami vállalatok megerősítése; a makrogazdasági stabilitás elérése, az állami és a nem állami szektorok közötti megfelelő kapcsolat fenntartása és az infláció csökkentése, a külföldi befektetések részvételének előmozdítása valamint a hatékonyság és a megtakarítások előmozdítása.

Továbbra is előmozdítjuk a tudomány és az innováció, a társadalmi kommunikáció és a digitális átalakulás irányítását társadalmunk fejlődése érdekében, amely elkötelezte magát a szocialista és részvételi demokrácia további tökéletesítése mellett a lehető legnagyobb igazságosság elérése felé vezető úton.

A Kubai Kommunista Párt, Martí, valamint Fidel tanítása és a marxista-leninista ideológia követője, mint a társadalom irányító és politikai ereje, felelős azért, hogy vezesse az embereket, mozgósítsa őket olyan eredmények létrehozására, fejlesztésére, és elérésére, amelyek a lehető legrövidebb időn belül javítják a lakosság életkörülményeit, szilárd támogatást nyújtanak a forradalom által elért társadalmi fejlődésnek, és csökkentik azt a társadalmi szakadékot, amely az elmúlt években az imperializmus szélsőséges nyomása miatt elkerülhetetlenül kialakult.

Az egység erősítése, az ideológiai munka tökéletesítése, a kormányprogram politikai támogatása, valamint a kubai társadalomban jelen lévő eltérések és negatív tendenciák korrigálása prioritást élvez a Kubai Kommunista Párt munkájában, amelynek eredményeit a 9. kongresszuson is értékelni fogjuk. 

A fentiek egyike sem érhető el kizárólag a Pártban szolgálók erőfeszítéseivel.

Minden kubai részvétele elengedhetetlen.

A munkájukkal való hozzájárulás mellett hatékony, napi avagy népi ellenőrzést kell gyakorolniuk a forradalom vívmányainak védelmében.

Ebben az összefüggésben az ideológiai, oktatási és kulturális csaták rendkívüli jelentőségre tesznek szert.

A kongresszusi folyamat ideális alkalom lesz arra, hogy megvitassák a párt szerepét a forradalmi értékek, a nemzet történelmének, kultúrájának és identitásának ismeretében. 

Szintén szó lesz a politikai, média- és közösségi kommunikációról, a párt- és kormányzati menedzsment alapvető eszközeiről, a dezinformációs kampányok, a manipuláció és a domináns média által szervezett hazugságok elleni védekezésről, valamint a szocializmus aláásására irányuló felforgató tervekről.

Meggyőződéssel erősítjük meg, hogy a haza védelme és a nemzetbiztonság stratégiai alapelvek, és a nemzet létének garanciái.

A Párt legnagyobb figyelmét a társadalmi fegyelmezetlenség, a bűnözés, a korrupció és az illegalitás megelőzésére és határozott fellépésére kell fordítani.

Ezen káros megnyilvánulások elleni frontális támadás nélkül lehetetlen lenne győzedelmeskedni a gazdasági csatában, a kubai népet jellemző erkölcs és értékek megőrzésében.

Ahhoz, hogy sikeresen szembenézzen a Kubát ma érintő hatalmas kihívásokkal, a Pártnak egyre szilárdabbá kell válnia, a legfelsőbb szintekig meg kell erősödnie, példaértékű és harcos tagsággal, valamint felkészültebb káderekkel, akik analitikus készségekkel és a problémákkal való szembenézésre és azok megoldására hajlandóak.

Az emberekkel való állandó kapcsolat, amely a pártvezetés szisztematikus területi látogatásaiban is megtestesül, minden szinten érvényes munkamódszert jelent.

Elengedhetetlen minden fiatal aktív részvételének növelése, hogy a Fiatal Kommunisták Szövetsége, a diákszervezetek és az ifjúsági mozgalmak továbbra is vezető szerepet játszanak az ország főbb politikai és társadalmi-gazdasági folyamataiban, valamint a tömeg- és társadalmi szervezetekben.

Az egységet alapvető elvünknek tekintve, a kongresszusi vitákat az ország szocialista fejlesztésének folytatására  fogjuk szánni, azzal a bizonyossággal, hogy nem adjuk fel egy igazságosabb és demokratikusabb társadalom építését, amelyben mindenki számára több jog áll rendelkezésre.

Érdemes emlékezni arra az egységre és őszinte eszmecserére irányuló felhívásra, amelyet Raúl Castro Ruz hadseregtábornok intézett hozzánk az előző plenáris ülés megnyitóján:

"A kubaiak túlnyomó többségének a Párt körüli egysége, valamint a forradalom munkája és eszméi voltak az alapvető stratégiai fegyverünk mindenféle fenyegetés és agresszió sikeres leküzdésére.

Ezért ezt az egységet buzgón kell védeni.

Ha egyetlen pártunk van, akkor működésében és általában a társadalmunkban elő kell mozdítanunk a legszélesebb körű demokráciát és az állandó, őszinte és mély véleménycserét, erősítve a munkásosztállyal és a lakossággal való kapcsolatokat, és biztosítva a polgárok egyre növekvő részvételét az alapvető döntésekben."

A Kubai Kommunista Párt 9. kongresszusa, amelyet 2026. április 16-19. között tartunk, nyitott lesz az egész nép számára.

Ezért az esemény előtt széles körű konzultációt folytatunk a bemutatandó dokumentumokról, beleértve a párttagokat, a politikai és adminisztratív vezetői struktúrákat, valamint a tömeg-, társadalmi és diákszervezeteket.

Méltó tisztelgés lesz a küzdelem történetének, a függetlenség etikájának és szellemének, amelyet Céspedes, Gómez, Maceo és Martí hagyott ránk, Baliño, Mella, Villena és Guiteras antiimperialista gondolkodásának, Abel, Frank, Celia, Vilma, Camilo, Che és Almeida nagylelkű odaadásának, és különösen Fidelnek és Raulnak, a Kubai Forradalom, a Párt és a nép vezetőinek. 

Néhány nappal azelőtt, hogy megemlékezünk azoknak a fiataloknak a dicsőséges tetteiről, akik 72 évvel ezelőtt viharos sebességgel írták be magukat a történelembe a Moncada és Carlos Manuel de Céspedes laktanyák falainál, akik közül sokan életüket áldozták, hogy nemes vérükkel kikövezhessék a szabadsághoz vezető utat, megerősítjük mély meggyőződésünket népünk győzelmében, amely hősiességgel, szolidaritással és önzetlenséggel képes volt szembenézni a legnagyobb kihívásokkal és akadályokkal is.

Haza vagy halál, mi győzünk!

Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága”

515308327_1039302148358805_4122857431040858010_n.jpgMeyvis Estévez, a Kubai Fiatal Kommunisták Szövetségének első titkára az esemény lezárulta után a következőképpen értékelte a 9. Kongresszusra szóló felhívást:

"2026 egy történelmi év, amelyben büszkén ünnepelhetjük örök főparancsnokunk, Fidel Castro Ruz születésének századik évfordulóját.

Ez a találkozó nemcsak a Párté, hanem az egész népé, és különösen a fiataloké lesz!

Minden egyes fiatalon múlik, hogy szenvedéllyel és elkötelezettséggel ragadja meg ezt a pillanatot.

A Fidel előtti legnagyobb tisztelgés az, ha megsokszorozzuk aktív részvételünket a nemzet politikai, gazdasági és társadalmi folyamataiban.

A Fiatal Kommunisták Szövetségének, a diákszervezeteknek és az ifjúsági mozgalmaknak az élen kell járniuk, kreativitással, kezdeményezőkészséggel és ideológiai szilárdsággal, megvédve a forradalom eredményeit és hozzájárulva annak fejlődéséhez.

Támogatásunkat az összehívás iránt további munkával, több tanulással, több mozgósítással és nagyobb részvétellel fejezzük ki.

Érezhető legyen az erő és elszántság minden közösségi bizottságunkban, tanteremben, munkahelyen és közösségben!

Fidel és Raul megtanították nekünk, hogy a forradalom az új generációk műve, és hogy ez a meggyőződés mindig el kell kísérjen minket."

Fotók: pcc.cu

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!
2025. július 05. 16:25 - Norberto Juhász

KUBA KÖVETKEZETESEN FOLYTATJA DROGELLENES POLITIKÁJÁT

- A zéró tolerancia jegyében létrejött a Nemzeti Drogmegfigyelő Központ

A Kubai Köztársaság bejelentette a Nemzeti Drogmegfigyelő Központ megnyitását, amely az első ilyen jellegű intézmény a szigetországban, ahol a közelmúltban a tiltott kábítószer-fogyasztás növekedéséről és a hivatalos zéró tolerancia politika szigorításáról számoltak be.

A megfigyelőközpont összekapcsolódik majd a társadalom minden szegmensével.

Nyilatkozta Pilar Varona igazságügyminiszter-helyettes az alkalomból tartott sajtótájékoztatóján.

Varona hozzátette, hogy külföldön is kapcsolatot tartanak fönn az Európai Unió és a világ más megfigyelőközpontjainak hálózatával.

Az intézmény hivatalosan tegnap reggel kezdte meg működését.

Kuba a zéró tolerancia politikáját folytatja a kábítószerekkel szemben, legyen szó birtoklásról, eladásról vagy kereskedelemről.

Ez utóbbi 30 év börtönbüntetéssel, de életfogytiglani szabadságvesztéssel valamint kirívó esetekben halálbüntetéssel is büntethető, amely ugyan létezik a szocialista Kuba törvényeiben, de a gyakorlatban nem hajtják végre, felfüggesztik azt, ám mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzást is alkalmaznak.

Az 1990-es években a megnövekedett turizmushoz kapcsolódóan a kábítószer-kereskedelem kitörései pontjai is megjelentek, de a szigorúbb büntetések és egy sor átfogó rendőri művelet megszüntette ezeket mielőtt érdemben kibontakoztak volna.

Az elmúlt öt évben azonban megnőtt a szintetikus szerek és olyan anyagok lefoglalásáról szóló jelentések száma a Belügyminisztérium részéről, mint a karbamazepin és más benzodiazepinek, amelyeket néha állati altatókkal, sőt formaldehiddel, fentanillal és fenobarbitállal kevertek.

Ezt a keveréket a kubaiak „vegyi anyagnak” nevezik.

Előfordult már hogy Kokaint és marihuánát is lefoglaltak még ha nyugati országokhoz képest ez nem is számottevő mennyiségeket jelent.

Idén az ide vonatkozó bírósági perekről és rendőrségi műveletekről szóló publikációk felkeltették a sajtó valamennyi képviselőinek figyelmét.

A Kubába bejutó anyagok a legtöbb esetben az Amerikai Egyesült Államokból származnak, ahol nagyszámú kubai emigráns él, akik kihasználják lehetőségeiket Kuba földrajzi elhelyezkedése, és a Kubai Forradalom iránti ellenségességes mivoltukból adódóan.

A szigetország együttműködési kapcsolatokat tartott fenn az Egyesült Államok illetékes hatóságaival a kábítószer-kereskedelem megtörése érdekében, de a kubai hatóságok mostanra kénytelenek tudomásul venni, hogy ezt az együttműködést Donald Trump jelenlegi amerikai elnöksége mostantól felfüggeszti, hiszen az USA elnöki adminisztrációja minden eszközt megragad a kubai szocializmus intézményrendszerének destabilizálására való aljas törekvéseiben.

Fotó: Ramón Espinosa - Kubai vámtiszt bemutatója egy drogkereső kutyával a sajtó képviselői előtt.

 

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!
La voz de Cuba en Hungría
süti beállítások módosítása