"Harcos felvonulásra szólítjuk a hős kubai népet december huszadikán, a Néphatalmi Nemzetgyűlés ülésszakának lezárását követően!"
- Jelentette be Miguel Díaz-Canel Bermúdez köztársasági elnök, a Kubai Kommunista Párt első titkára a Párt Központi Bizottságának IX. plenáris ülésének zárónapján.
"Erről a plenáris ülésről hívjuk harci felvonulásra a hős kubai népet december huszadikán, hogy a leghatározottabban és legerőteljesebben hallathassuk hangunkat.
Az Amerikai Egyesült Államok havannai nagykövetsége előtt fogjuk kifejezni tiltakozásunkat, ahogyan és ahová oly sokszor elkísértük Fidel főparancsokunkat az USA kormányának blokádja feloldásának leghatározottabb és legerőteljesebb követeléseként.
Azzal hogy a blokádon túl, az Egyesült Államok továbbra is minden jogalap nélkül a terrorizmust támogató országok listáján tartja hazánkat, szörnyű károkat okoz népünknek.
A nehéz gazdasági körülményektől kezdve a szállítási és üzemanyag ellátási problémák övezte helyzet melyet átélünk mind ennek az ostrompolitikának a következménye, amellyel megfojtani igyekeznek minket.
Erőforrásaink minimális felhasználásával, de a széles tömegek bevonásával az utcákon fogunk mozgósítani, hogy demonstráljuk egységünket, és hangot adjunk követeléseinknek."
- Fogalmazott Díaz-Canel elnök.
© Juhász Norbert
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.