Yerisbel Miranda LIanes a közelmúltban lezárult kubai Országos Sakkbajnokságon ismét megszerezhette a nemzeti bajnok címet, amelyet már nagyon szeretett volna visszakapni.

Nyolc évet kellett várnia, hogy újra elérje mindezt, és most nagyon boldog, hiszen nem vágyott semmi másra, mint hogy újra itt, a hazájában győzve, együtt örüljön családjával és mindazokkal az emberekkel, akik látták, hogy az életben és ebben a tudományos játékban mennyit fejlődött mostanra.

Percekkel a camagüeyi születésű Ineymig Hernández legyőzése után, - amivel hét és fél pontot kapott, és a többi versenyző számára elérhetetlen volt - feltárta előttünk a most megnyert torna kulisszatitkait és sakkozó életformájának részleteit.

– Melyik címet szeretted jobban, az előzőt vagy a mostanit?

Mindkettőt egyformán, bár az első egy kicsit több.

Ez egy nagyon erős torna volt, sok rivalizálással, ahol minden játékos, akár tapasztalt, akár új, megnyerte a játékát.

A 2017-es győzelem után máskor is közel álltam a címhez, de végül nem értem el.

– Azt mondtad, hogy a sakkban női versenyszámban nagyobb a rivalizálás, mint a férfiaknál. Ennek mi az oka?

Nem tudom, hogy azért, mert óvatosabbak, vagy inkább készülnek; de sokkal több táblát készítenek, mint mi.

Például ezen a tornán a játszmák közel 80%-a döntésre ment, és jó részüket a végsőkig, nagy harciassággal játszották.

Talán ez is összefügg a kubai nők jellemzőivel, hogy nagyon harciasak vagyunk.

– Kevesebbről többre jutottál a tornán. Ez a te jellemződ?

Nem mindig van ez így...

Az első meccsen vereséget szenvedtem a Yaniela Forgas ellen, ő egy nagyon erős játékos.

Aztán döntetlent csináltam, és a negyedik körben láttam, hogy a 14. helyen állok, azt mondtam magamban:

"Mi a baj, mindig nagyon versenyképes voltál, azért jöttél, hogy nyerj és jó munkát végezz."

Onnantól kezdve kezdtem felépülni, és tudod a végét.

- Melyik volt a legnehezebb meccs?

Amikor Roxangel Obregónnal játszottam, ő nagyon jó sakkozó.

Egy ponttal megelőzött engem, és ha veszít, búcsút csókolhatok a címnek.

Nagyon kiélezett párharc volt, a határig, ami 108 lépésig tartott.

Mindketten hibáztunk, és mindkettőnknek volt lehetőségünk a győzelemre.

Elértem, és ez megnyitotta előttem a bajnokság kapuit.

- Melyik játékszakaszban tartod magad a legerősebbnek?

Általában nem vagyok túl jó a nyitásban.

Azt hiszem, jobban teljesítek a középső játékban, mert nagyon pragmatikus és elemző vagyok.

A döntőben is jól teljesítek.

– Példaképeid a sakkban?

Mindig követtem Leinier Domínguez játékait, de a példaképem José Raúl Capablanca, a sakkvilág zsenije.

– Elégedett vagy a válogatottban nyújtott teljesítményeddel?

Az olimpia és a legmagasabb szintű versenyek nagyon kemények, és az elmúlt néhány évben nem sikerültek túl jól.

Úgy gondolom, hogy többre vagyunk képesek, és tartozunk magunknak egy jobb eredménnyel, amire fel kell készülnünk.

- Következő célok?

 A legfontosabb az volt, hogy Kuba bajnoka legyek.

Több évig képtelen voltam rá. Amikor elértem, 2017-ben, még nagyon fiatal voltam, még nagymester sem voltam, így a legnagyobb törekvésem most valósult meg.

Most más versenyeken fogok játszani. Hamarosan a magam jogán a közép-amerikai zónában leszek.

– Hogyan értékeled a női sakkot Kubában?

Sok tehetséges és jól felkészült fiatal nő van, akik keményen dolgoznak, különösen Villa Clarában, ahol nagy támogatást kap ez a sportág. Szerintem ígéretes a jövő.

– Mi hiányzik ahhoz, hogy a sakkvilág elitjébe tartozz?

37 évesen ez nehéz.

Van egy családom, aki segít, de nem könnyű.

Nagyon nehezen tudok elszakadni tőlük, főleg a lányomtól, Luciától, akinek ezt a boldogságot jelentő címet ajánlom.

Az interjút készítette: Freddy Pérez Cabrera - a Granma c. kubai napilap munkatársa.

Fotó: Roberto Morejón

Magyar nyelvre fordította: © Juhász Norbert