Energia, tehetség, munka és elszántság révén a fiatal képzőművész, Lianet Martínez Pino május 30-án megnyitja munkásságából álló kiállítását a 2025-ös Oszaka-Kansai Világkiállítás részeként Japánban.
A "Jövő társadalmának megtervezése az életünk számára" központi téma jegyében a 32 esztendős művész hölgy nyolc legújabb alkotását állítja ki a fontos eseményen.
Többek között erről is beszélt a Prensa Latina/ Latin-amerikai Hírügynökségnek adott exkluzív interjújában mielőtt Japánba indult volna:
"Nos, ez alkalommal meghívást kaptam erre a nemzetközi kiállításra Oszakába.
Nyolc legújabb munkámat mutatom be, különböző irányzatokban.
Anyagfestészetről beszélünk, szénnel festésről, vászonra ragasztott és égetett olajfestékkel, emellett akvarellekről, tintákról, és laminált acetát művekről, ahol mondjuk úgy hogy a lét keresése jelenik meg, ahol olyan kérdésekről van szó, amiket magamnak teszek fel a saját személyes tapasztalataimmal kapcsolatban egy közösségben, és arról is, hogy művészként ebben az esetben, ezzel a koncepcióval illesztem be magam ebbe a kiállításba.
Egy kicsit arról is beszélek, hogy kiemelem azt a tényt, hogy mindig van egy új remény, ez a felismerési pont amit sugallok.
Egy aktualitásfilozófiai nézőpontot követve illesztettem be a műveim, egy olyan filozófiából, ahol minden ciklikus, mindennek van egy folyamata, mindennek van egy meghatározott pillanata, és a központban az újjászületés is jelen van.
Ezért dolgozom ilyen típusú anyagokkal, amelyeknek közük van az emlékezethez, a nyomhoz, magához a tényhez, ami ott abban a pillanatban történt.
Mondjuk például a szénhez mellyel olyan tényeket hozok föl, amelyek egy meghatározott pillanatban történnek, és aztán ott marad mondjuk az az üresség, ami nyomon követi ezt az emléket, de ez utat enged a változásoknak is.
Új folyamatoknak, új dolgoknak amik az életben történnek veled.
Több éves munkafolyamat volt, mire létrehoztam egy munkastruktúrát és egy szakterületet is, mert mindez egy olyan folyamattal jár, ahol az ember művészként éli meg az alkotást, de a munkaterületre és a vízióra is összpontosítasz, hogy hová szeretnél eljutni...
Mindig is Kubában akartam alkotni, ez volt mondjuk az elsődleges küldetésem, miután lediplomáztam.
Szükségem volt egy felsőfokú művészeti diplomára, és elkezdtem dolgozni a Templomhajó galériában, majd a Servando galériában, aztán a Havanna galériában, miután alkottam kubai biennálékon, kiállításokon, itt a hazámban ahol szerepelni akartam, avagy az ország művészeti vérkeringésében.
Az volt a vízióm, hogy idővel külföldre is elvigyem a munkáimat, és ebben az esetben ezek egyszerre történtek, lehetőségek és hihetetlen élmények formájában különböző városokban.
Néha kulturális értelemben véve szélsőségesebb városokban mint amilyenek például Japánban vagy az Egyesült Államokban vannak, és mindez egyfajta érzések keveredésének felhalmozódását is jelenti nekem, amit szeretek, mert közvetlenül befolyásolnak a munkámban és utána értékelődnek, kristályosodnak ki bennem, mint művészben.
Lianet Martínez egy kiállításának megnyitóján Floridában (USA)
A fiatal művész számára a 2025-ös év további kapukat nyit meg.
Az Oszakai Nemzetközi Művészeti Kiállítást követően egy New York-i művészeti programra hívták meg, (augusztus-szeptember) majd ezt követően egy mintegy 50 alkotását felvonultató kiállítását nyitja meg Miami Zapata galériájában.
Fotók: A Prensa Latina, és Lianet Martínez jóvoltából.
© Juhász Norbert
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.