A szolidaritás Panamával nevű speciális iskolában, a szeretet és béke eme menedékében jelenleg 219 fizikai-motorikus korlátokkal küzdő gyermek tanul meg írni, olvasni és felkészülni az életre.
Ezt az oktatási központot maga Fidel Castro alapította még 1989. december 31-én, mely napjainkra méltó emléket is állít az ő humanista elképzeléseinek és egyben értékrendjének az utókor számára.
A videointerjú az igazgatónővel Esther María La O Ochoával, - ismertebb nevén ahogyan a gyerekek is szólítják Tetével – készült, aki az elmúlt évtizedekben szinte megszámlálhatatlanul vissza a sokszor már elveszettnek hitt erőt.
„Több mint hat évtizede blokád alatt vagyunk, de megtehetné az USA, hogy legalább levegyen minket a terroristákat támogató államok önkényesen összeállított hamis listájáról. (SSOT-lista)
Így azok az emberek, akik most félnek a retorzióktól, és nm mrik eladni a szükséges gyógyászati és egyéb segédeszközöket, ismét közre tudnának működni mindenben.
Még azokat a kerekesszékeket is megvehetnénk, amiket korábban az Egyesült Államokból hoztunk be.
Sok kereskedő a meglévő jó kapcsolatok miatt még az Egyesült Államokból is behozta ezeket a székeket, és sokat adományként.
Ez a lehetőség most elveszett.
Sokszor nekünk kell cipelni a gyerekeket, és rengeteg más nehézség is van emiatt.
Akik 34 éve dolgoznak velem, mind tanúsíthatják milyen drámai hatással van ránk a blokád és más kiegészítő intézkedések a listával együtt, de a gyerekek nem hibásak semmiért, ők ártatlanok.
Van valami – és ezt minden interjúban elmondom –, amit a blokád nem tudott, és soha nem is fog tudni megtenni Kubában.
Mégpedig az, hogy eltörölje gyermekeink mosolyát az arcaikról.
ezért harcolunk, s vagyunk a helyünkön minden nap, ezért a sok-sok mosolyért, amiért bármilyen áldozat megéri.”
A blokád miatt a speciális oktatáshoz szükséges eszközök drágábbak és hozzáférhetetlenebbek. Harmincötezer gyermek jár ilyen típusú iskolákba.
A speciális iskoláknak 11 elektromos székre – darabonként 2000 dolláros áron – és 393 hagyományos kerekesszékre van szükségük.
© Juhász Norbert
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.