„Chiqui”, avagy Yusneylis Guzmán Lopez, az első női kubai birkózó, aki olimpiai érmet nyert, s most egy vele készített riportban tekint vissza pályafutására, valamint emlékszik vissza hihetetlen kalandjára a 2024-es párizsi olimpián.
2024. augusztus hetedike......
Egy dátum melyet Yusneylis soha nem fog elfelejteni.
Tudja, hogy attól a naptól kezdve megváltozott az élete.
Az Eiffel-toronyhoz nagyon közeli Campo de Marte Arénában az amerikai Sarah Hildebrandt ünnepelte aranyérmét, míg Filiberto Delgado edző boldogan ölel át egy fiatal kubai hölgyet, aki történelmet írt azzal, hogy ő lett az első kubai birkózó, aki olimpiai dobogóra állt.
"100 grammos érem" volt az, mely "Chiqui" Guzmán szeméből ezüst könnyeket csalt elő.
Az érem tisztelgés önmagának, szüleinek, a nagybátyjának, aki egykor 10 kubai konvertibilis pesót adott át neki, hogy Havannán kívül is versenyezhessen.
Hinni kell a szerencsében, még ha mindez nem pusztán szerencse dolga is...
Augusztus 7-e olyan volt, mint újjászületni.
Egy születésnapi ajándék, ami néhány órával korábban érkezett.
Yusneylis Guzmán (született 1996. augusztus 8-án) a Buenos Aires Diez de Octubre nevű településén nőtt fel, és 12 éves korában édesanyja biztatására a birkózás felé fordult.
Abban az időben a nőket egyre kedvezőbben fogadták különféle sportágakban, amelyeket az ország akkoriban még le nem küzdött konzervativizmusa miatt a családok sokszor tiltottak számukra.
„Abban az időben a birkózás egyre népszerűbb lett, és anyukám, aki korábban dzsúdós volt, megismertetett ezzel a küzdősporttal, mert mindig is nagyon hiperaktív voltam.
Először játékként fogtam föl, nem is sejtettem, mekkora felelősség vár rám hamarosan.”
- Emlékszik vissza az ifjú olimpikon.
Egy évvel később „Chiqui” azok között a lányok között volt, akik felkerültek az ESPA Nacionalba, (Atlétikai Fejlesztési Főiskola) ahol három évet töltött, mire tehetsége annyira kifinomulttá vált, hogy behívják a válogatottba.
Tudta, hogy mások lesznek a követelmények, de semmi sem törheti meg az álmait.
„2012 szeptemberében érkeztem a Cerro Peladóba, (Kiemelkedő Teljesítményű Sportolók Képzési Intézte) a londoni olimpia után.
Nagyon megváltozott a mentalitásom ebben a kiemelkedő teljesítményű iskolában.
Elkezdtem magasabb szintű személyiségekkel kapcsolatba lépni, és találkoztam egy olyan ikonnal is, mint Mijaín López.
Ez nagyon motivált!”
– Emlékszik vissza, miközben már egy tornaterem ablaka alatt foglalunk helyet.
Nem volt könnyű a mostani szintjéig eljutnia, és bár akkoriban nem tudta elképzelni sem, hogy ideáig jut, mindig igyekezett fejlődni, szilárdan a lábán állva, és a siker utáni vágy nap mint nap emlékeztette céljaira, még akkor is, amikor gondolatai más lehetőségek felé is terelték volna.
„Nagyon kitartó vagyok az életben. Szerény családból származom.
A szüleim szegények voltak, s ezért szeretek mindent beleadni, ha valamit el akarok érni.
Emlékszem, hogy elmentem a nagybátyám házához Vedadóba, hogy 10 CUC-t (kubai konvertibilis pesót) kérjek tőle, hogy utazhassak és versenyezhessek más tartományokban.
Soha nem volt lehetőségem arra, hogy a szüleim mindent megadjanak nekem, de végül hálás is vagyok ezért, mert ez motivált arra, hogy keményen küzdjek a céljaimért.
Mindig azt mondom, büszke vagyok a környékemre, a népemre és a családomra.
Azokban az években, amikor megérkeztem Cerro Peladóba, csak egy voltam a sok közül, és úgy döntöttem, hogy külföldre utazom harcolni, hogy elismerjenek a televízióban is… hogy a kategóriám élén álljak”
– Mondja a kétszeres Pánamerikai junior bajnok. (Aranyérmes Venezuelában és bronzérmes Kubában.)
Kemény munkával pedig álmai valóra váltak, és Kubában kategóriájának első helyezettje lett, ami hatalmas felelősséggel is töltötte el, különösen első nagyobb külföldi versenyén: a 2014-es veracruzi közép-amerikai és karibi játékokon.
„Nagyon fiatal voltam, mindössze 18 éves.
Nagyon ideges is voltam a magas szintű versenyen való debütálásom miatt. Az edzőim és a pszichológusom sokat segítettek, és azt hiszem, nagyon jól kezeltem a helyzetet.
Nagyon tiszta fejjel mentem ki, nem volt mit vesztenem, és mindent nyerhettem.
Szerencsére ezüstérmet nyertem, és ez segített abban, hogy egy kicsit ismertebbé váljak különböző helyeken, más szóval, az életem elkezdett megváltozni.”
– Magyarázza Yusneylis.
Regionális szinten mindhárom színben is érmeket szerzett, mivel a 2018-as Veracruzban ezüstöt, a 2018-as Barranquillában bronzot és a 2023-as San Salvadorban megrendezett versenyen bajnoki címet szerzett, ugyanabban az évben, amikor a chilei Santiagóban megrendezett Pánamerikai Játékokon megnyerte a kontinensbajnokságot.
„A 2023-as aranyérmekkel kapcsolatban emlékszem, hogy anyámnak azt mondtam közép-amerikai és pánamerikai bajnok akartam lenni, és mindkét álmom néhány hónap alatt valóra vált.
A 2023-as chilei pánamerikai játékok döntőjével kapcsolatban elmondhatom, hogy elég intenzív volt, mivel egy jól ismert ellenféllel, az ecuadori Jacqueline Mollocanával néztem szembe.
Abban a küzdelemben tettem a dolgom, követtem az edzőm utasításait, és szerencsére győzelmet arattam.”
Beszélgetésünk közben az idő telik, és több csapattársa is elhagyja a termet. Az elhaladó edzők viccelődnek vele, és néhányan rámutatnak, hogy remekül beszél.
Mosolyog és úgy néz rájuk, mintha figyelmeztetné őket, hogy „bosszút fog állni” az ugratásért.
Az olimpiai karrierjével kapcsolatos kérdések újra visszazökkentik a beszélgetésbe.
Először is a 2020-as tokiói olimpiára emlékszik vissza, ahol a 12. helyen végzett, ami – mint mondja – megerősítette benne a vágyat, hogy újra részt vegyen egy ilyen rangos versenyen, és javítson a teljesítményén.
„A 2023-as eredmények arra ösztönöztek, hogy jobban higgyek magamban, és jobb teljesítményre törekedjek.
Amikor megszereztem a helyemet a 2024-es párizsi olimpiára, tudtam, hogy keményebben kell edzenem, de nem volt meg bennem az ambíció, hogy érmet nyerjek.”
– Magyarázza Yusneylis.
Aztán egy szempillantás alatt idézi a jeleneteket a párizsi öt karika alatti kalandból:
„Egy sportoló soha nem gondolhat a döntőre anélkül, hogy előbb végigmenne azon az úton, amely a címmeccshez vezet.
Az első ellenfelünk mindig a súlycsoport, ha túl messzire mész, veszítesz.
Amikor megkapod az ellenfelet, tanulmányoznod kell őt.
Minden ellenfélnek megvan a saját stílusa, és ezt elemezned kell, hogy taktikát készíthess.
Ezt tettem minden egyes meccsemen.”
Az első meccsemet a török Evin Demirhan Yavuz ellen vívtam, és rögtön tudtam, hogy ha legyőzöm, jó esélyem van az elődöntőbe jutásra.
Szerencsére 7-6-ra nyertem, majd a litván Gabija Dilyte ellen kezdtem a meccset, akivel először találkoztam, és végül 10:0-ra legyőztem.
Az elődöntőben az indiai Vinesh Phogattal néztem szembe, aki néhány hónappal korábban egy spanyolországi tornán 14:4-re legyőzött.”
Ez a háttér bizonyos szempontból befolyásolta is „Chiquit”:
„Amikor egy olyan sportolóval nézel szembe, aki legyőzött, nem érzel félelmet, de nyomást igen.
Újra legyőzött, pedig tudom, hogy mindent beleadtam.
Így hát arra koncentráltam, hogy másnap a bronzéremért küzdjek.”
Ahogy azonban közeledett a küzdelem, egy pletyka kezdett terjedni a folyosókon.
Az indiai Vinesh Phogat talán csak néhány grammal de túlsúlyosnak minősült.
Ez elég volt Guzmánnak ahhoz, hogy elfoglalja helyét a döntőben, és megszerezze a kubai birkózás történetének első olimpiai érmét.
A feszültség egyre fokozódott, odáig fajult, hogy már-már őrjítő volt.
"Akkor éppen a menzán voltam Filiberto Delgado edzőmmel, és azt mondta, menjek a szobámba pihenni. Nem sokat pihentem.
A telefon nem hagyta abba a csörgést, mindenki üzenetet küldött vagy hívott, hogy gratuláljon és támogatást nyújtson.
Sokat imádkoztam az Úrhoz: Istenem, adj nekem lehetőséget, kérlek, adj nekem lehetőséget. Sírtam, sikítottam is.
Nagyon kétségbeesett voltam, amíg az edzőm azt nem mondta, hogy készüljek, hogy ez már hivatalos, mert a döntőbe jutásom kihirdetésre került az esemény weboldalán.
A birkózásban két hivatalos mérlegelés van, és a másodikon az indiai versenyző 100 grammal lépte át a súlyhatárt.
Abban a pillanatban feszültséget éreztem, ugyanakkor rengeteg örömöt.
Mondom nektek, ezt át kell élnetek, hogy értsétek, miről beszélek.
Sokat imádkoztam Istenhez, és valóra vált.
Ez nem ugyanaz, mint a bronzéremért versenyezni, mert ha veszítesz, lemaradsz a dobogóról, de a döntőben való részvétel biztosítja, hogy érmes legyél.
Képzeljétek el, hogy azt mondják, nem a bronzéremért fogtok versenyezni, hanem aranyéremért.
Hatalmas érzelmek tomboltak bennem!”
Yusneylis abban a pillanatban csak annyit kért, hogy beszélhessen az édesanyjával:
„Már tudtam, hogy biztos érmes leszek, mint olyan a történelem első kubai női birkózójaként, és csak a családomra gondoltam.
Kamera előtt beszéltem anyukámmal, és azt mondtam: Anya, a lányod olimpiai érmes!
Annyira izgatott voltam.”
Az emlékek könnyeket csalnak a szemébe, melyek annak a belső küzdelemnek az eredményeként folynak, amelyet bizonyos módon szinte minden ember átél.
Legtöbbször inkább mindent, ami érint minket, elrejtünk a diszkréció mélyén, sértést sértés mellé, és tetézve egy olyan terhet, amely egy bizonyos ponton túl nehézzé válik.
„A döntőben az amerikai Sarah Hildebrandt ellen akartam kiállni, aki 10:0-ra legyőzött a 2023-as argentínai Pánamerikai Bajnokságon.
Nem voltam elégedett a meccs után, mindig úgy gondolom, hogy lehet jobban is teljesíteni, de végül nagyon büszke voltam magamra, mert 3:0-ra kikaptam, ami azt jelenti, hogy sokat fejlődtem a 2023-as meccshez képest.”
Nagyon elérzékenyülök, amikor erről a témáról beszélek, mert négy intenzív évnyi felkészülés van arra, hogy először elérjem az olimpiai játékokat, ami minden sportoló álma, ami egy igazi kihívás.
Aztán egy érem megszerzése egy újabb hatalmas kihívás.
Sok minden áll mögötte, amiről az emberek nem tudnak.
A felkészülés során számos családi problémám és sérülésem volt, olyan helyzetek, amelyek sokkoltak, ugyanakkor arra kényszerítettek, hogy tovább fejlődjek.”
Csak én tudom, mennyit sírtam és szenvedtem a Játékok előtt és alatt.
Minden alkalommal, amikor ez a téma szóba kerül, könnyek szöknek a szemembe.
A szüleim mostanra betegséggel élnek, és ők inspirálnak.
Vannak olyan időszakok, amikor azt mondod, hogy nem akarod folytatni, hogy szinte semmi vágyad nincs.
Úgy értem, egyrészt ott van ebben az ördög, másrészt pedig Isten azt mondja, hogy igen, hogy meg tudod csinálni.”
- Részletezi Yusneylis.
Az indiai Vinesh Phogat 100 grammal többet nyomott, és elvesztette az esélyét, hogy Párizsban tovább küzdjön.
De ez a megjegyzés csak a jéghegy csúcsa egy olyan történetben, amelyben a háttérben húzódó Yusneylis Guzmán is vezető szerepet játszott profi teljesítményével, annak ellenére, hogy egyes rosszindulatú vélemények lekicsinyelték a francia fővárosban elért végeredményét.
„Azok számára, akik hiteltelenné próbálták tenni az érmemet az indiaival történtek miatt, csak emlékeztetőül jegyzem meg, hogy a birkózásban két hivatalos mérlegelés van.
Az elsőn, augusztus 6-án, nem volt gond a mérleggel.
Másnap a második mérlegelésen 100 grammal többet nyomott, és én megfeleltem a szabályoknak, a meghatározott súlyomnak.
Nem pusztán szerencse volt.
Az első két meccsemet megnyertem, az elődöntőben kikaptam, de ő nem ért célba.”
Amikor célba értem az elődöntőben, felöltöztem és elmentem futni egy futópadon Gabriel Rosillóval.
Aztán bementem a szaunába, hogy leadjam a súlyomat.
400 grammal a megengedettnél többel feküdtem le, és szóltam Filiberto edzőnek.
Azt mondtam neki, hogy lazítson, hogy le fogom adni azt a 400 grammot.
Augusztus 7-én reggel 6-kor keltett fel, és amikor megmértem magam, 100 grammal voltam túlsúlyos.
Felöltöztem (kabátban), elmentem egy futópadon egy 20 perces futásra, majd bementem a szaunába, hogy leadjam a 100 grammot.
Nagyon kevesen tudnak erről, szóval ismét azt mondom, hogy nem szerencse kérdése volt. 
Éheztettem magam, alig ittam vizet, sokat futottam futópadon, és sok időt töltöttem szaunában, hogy eleget tegyek az elvárásoknak.”„Chiqui” inkább elengedi a negatív kritikákat, ahogy évekkel ezelőtt tette azokkal is, akik a birkózás miatt gúnyolták.
Ideje élvezni a sikereket, és miért ne kereshtné az új diadalokat.
„Nagyon élvezem, hogy olimpiai második helyezett lehetek.
Példakép vagyok a csapattársaimnak az edzőteremben.
Sok helyen felismernek. Megváltozott az életem.
Gyönyörű dolog.
Holnap is emlékezni fognak a nevemre, mert nyomot hagytam.
Amikor a kubai női birkózásról beszélnek, Yusneylis Guzmán neve mindig mindenkinek az eszében lesz.
Kubai nőként hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy a sporttörténelem részévé válhatok.
Soha nem gondoltam arra, mi fog történni velem, ha elhagyom a sportot.
Szinte egész életemben a szőnyegen voltam.
Nem látom magamat egy napon otthagyni mindezt.
Még az a lehetőség sem, hogy nem nyerek érmet Párizsban, eszembe sem juttatta volna a visszavonulást.
Ez a lehetőség soha nem jutott eszembe.
Szerintem ez egy gyáva gondolat lenne.
Mindig is igyekeztem mindent gazdagító élményként kezelni.
Tudom, hogy amikor eljön a visszavonulás ideje, nagy sokk lesz.
Jelenleg még az edzésen jár az eszem, meglátjuk, mi lesz ezután.”
Mentalitását nagyban befolyásolja Filiberto Felgado edzővel való szoros kapcsolata, aki egy másik fontos alakja a kubai birkózás történetének.
„Szinte minden sportbeli eredményemet az edzőmnek köszönhetem.
Két olimpiai szezon óta dolgozunk együtt. Nehéz időszakot okoztam neki de ő talált egy módot arra, hogyan oktasson és megmutassa a helyes utat.
Minden egyes tanácsával a legnagyobb önbizalmat adta, akár a sarokból, akár az edzésen, akár a szőnyegen kívül.
Olyan, mint egy másik apa számomra, sok értéket ültetett belénk, és nagyon sokat jelent a kubai női birkózás számára.
Ma, holnap és mindig hálás leszek neki ezekért az évekért.”
- Meséli mosolyogva.
Bár nehéz, egy pillanatra csendben marad, és fotózkodik.
Bal lábszárán a tokiói olimpia tetoválása látható. 
A párizsi olimpia tetoválása a testének egy fedett részén található.
Harci pózban néz a lencsébe. Keresztbe fonja a karját, és nevet.
Yusneylis Guzmán megtanulta értékelni az élet jó dolgait.
A szőnyegre lép, a Cuba csapat meze takarja, és a halvány fény eltakarja a hátán lévő kék feliratot.
A pálya közepén ül, egyedül és mozdulatlanul.
Talán a múlton elmélkedik, vagy valamilyen jövőbeli forgatókönyvet képzel el.
Talán azon kesereg, hogy Sarah Hildebrandt visszavonult, és nem lesz lehetőség visszavágóra.
Egy sportoló gondolatai sokféleképpen kavaroghatnak az elvont pillanatokban.
A teste egy olyan világérem tetoválására vár, amivel nem rendelkezik, és ami – saját szavaival élve – „teljesebb sportolóvá” tenné.
A teste egy olyan érem örök jelére vár, amely nem rozsdásodik, és ugyanakkor emlékeztet minket egy olyan örökségre, amelyet még mindig gyarapíthat.
Az interjút készítette: Javier Rodríguez Perera
Fotók: Jorge Luis Coll Untoria
Magyar nyelvre fordította: © Juhász Norbert
Miguel Díaz-Canel Bermúdez köztársasági elnök, a Kubai Kommunista Párt első titkára gratulált José Ramón Machado Venturának, az egykori Lázadó Hadsereg egyik parancsnokának 95. születésnapján. 
Meyvis Estévez Echevarría, a Kubai Fiatal Kommunisták Szövetségének első titkára José Ramón Machado társaságában a szervezet XII. Kongresszusán. A háttérben Díaz-Canel elnök, és Aylín Álvarez García a Kubai Kommunista Párt "Nico López" Egyetemének rektorhelyettese.
