Irigylésre méltó memóriával és enciklopédikus bölcsességgel Manuel Guerrero Torres ma ünnepli 97. születésnapját.
Sok-sok évtizednyi újságírói pályafutással a háta mögött a kubai sajtóban, amelyet mindvégig elkötelezettség, felelősségvállalás és szenvedély jellemzett.
A José Martí Nemzeti Újságírói Díj birtokosával beszélgetve megismerhetjük annak az embernek a belső lényét is, akinek ez a hivatás nemcsak otthona hanem tanítómestere is volt, és aki ezen évtizedek alatt nagy hírnevet szerzett a Prensa Latina / Latin - amerikai Hírügynökségnek is.
A cienfuegosi fiú, Fidel feltétlen híve
1928. október 31-én született Cumanayagua cukornádvidékén, amely jelenleg Cienfuegos tartomány egyik községe.
Gyermekkorát vidéken töltötte, figyelve a cukornádat szállító szekérhajtókat.
„Tízéves koromban anyám Cienfuegosba vitt.
Ott kezdtem tehéngondozóként dolgozni, húsz centes fizetésért...
Később kertészkedtem egy klinikán, onnan pedig a La Correspondencia újság igazgatója vitt el engem kávét hordani és újságot kézbesíteni, mint egyfajta asszisztenst.”
– Emlékszik vissza a kezdetekre.
Tanulmányokra alig volt lehetősége, mivel a család nehéz helyzete miatt az anyagi szükségletek elsőbbséget élveztek az ő tanulási vágyánál de ezek soha nem akadályozták meg abban, hogy egy harcos kitartásával haladjon előre, mert ereiben ott voltak az újságíró veleszületett rostjai.
Egy nap, miután részt vett egy ismert szakszervezeti vezető konferenciáján, visszatért az újsághoz, és úgy döntött, hogy ír egy cikket az eseményről, annak ellenére, hogy nem volt újságíró.
„Aztán megérkezett a szerkesztő, elővette a lapot, elolvasta, és azt mondta, hogy az ötlet jó, de sok benne a helyesírási hiba.”
(Ugyanez az igazgató volt az, aki miután megtudta, hogy csak a negyedik osztályt végezte el, magánintézetbe küldte és fizette a tandíját.)
„Ez lehetővé tette számomra, hogy a Santa Clarában található Severo García Pérez Újságíró Iskolába járjak, ahol 1959-ben végeztem, s akkoriban kezdtem dolgozni az újságnál és a Radio Tiempo nevű rádióállomásnál Cienfuegos tartományban.”
- Részletezi Torres.
Újságírói munkássága mellett az adott időszak politikai eseményeiben is részt vett.
Az 1950-es években, a Fulgencio Batista diktatúrája elleni küzdelem idején tagja volt a Július 26. Mozgalom cienfuegosi vezetőségének.
1950 novemberében, egy cienfuegosi diáksztrájk során letartóztatták az Egyetemi Hallgatók Szövetségének több vezetőjét, köztük a fiatal Fidel Castrót, a Kubai Forradalom későbbi történelmi vezetőjét.
Mivel a fogvatartottak szabadon bocsátása a rendőrségen késett, riporterként a helyszínre tudott érkezni, és érdeklődni felőlük.
Amikor engedélyezték neki, hogy beszéljen az egyik fogollyal, Fidel megkérte, hogy adjon át egy üzenetet a feleségének, hogy az kereshessen egy vizsgálóbírót.
„Ez a történet áll annak az állításnak a hátterében, hogy Fidel hírnöke voltam, és az emberek máig azt gondolhatják, hogy egyben a Sierra Maestra hírnöke is.
Egyszerűen csak átadtam egy üzenetet, amikor Fidel ügyvéd a FEU elnöke volt.”
– Emlékszik vissza szerényen.
Szintén ez idő alatt, miközben riporterként a kikötőből tudósított, megtudta, hogy egy száműzött, Juan Bosch, egy holland hajóval indul Európába.
„Rendkívüli hír, hiszen híres ember volt.
Majd amikor találkoztam vele és elmondtam neki mit szeretnék tőle, így válaszolt: „Ha közzéteszi, hogy hajóra szállok, Trujillo, (Rafael Leónidas) a dominikai politikus, katonatiszt, egyben az ország akkori diktátora az ön életére is törhet, s az én letartóztatásom se késlekedik sokáig.”
Ezért hangsúlyozom időnként, hogy néha a legjobb hírek lehetnek nálad, de vannak olyan okok, amelyek arra kényszerítenek, hogy mégse tedd őket közzé.”
1961-ig a La Correspondencia újságnál dolgozott.
Ebben az időszakban munkásmozgalmi vezetőként is tevékenykedett, és ebben a szerepkörben Havannába költözött.
Négy évtized a Prensa Latina állományában.
„1973 januárjában érkeztem a Prensa Latinához.
Az ügynökségnél nagyon gyors karriert futottam be.
Riporterként kezdtem, majd két év múlva Panamába küldtek, négy év múlva pedig a Dominikai Köztársaságba mentem, a Közép-amerikai Játékokra.
1976-ban pedig kineveztek az ügynökség csoportvezetőjévé.”
Pályafutása során tanácsadóként is dolgozott az Angolai Tájékoztatási Ügynökségnél, valamint tudósítóként Venezuelában, Nicaraguában, a Dominikai Köztársaságban és Guatemalában, ahonnan biztonsági okokból 1988-ban távoznia kellett, miután bombát helyeztek el az orosz TASS hírügynökség újságírójának irodájában.
„A Prensa Latinánál íróként kezdtem, majd a Központi Hírszoba vezetője, szerkesztő és főszerkesztő voltam.
Amikor 2002-ben visszatértem a Dominikai Köztársaságból, ahol tudósítóként dolgoztam, 2023-ig szerkesztőként dolgozom.” 
A tapasztalt szakember szerint a szerkesztő feladatai közé tartozik a szöveg minőségének és pontosságának biztosítása, a hibák javítása, valamint az információk alapos ismerete.
„A szerkesztőket a tapasztalatuk alapján választják ki.
Mivel riporterként dolgoztam újságnál és rádióállomásnál is, az ügynökség megértette, hogy elegendő tudással rendelkezem.”
Miközben a szakma belső működéséről beszélget, egy kis asztalon álló könyvkupacra mutat, és azt mondja:
„Ezeket a könyveket olvastam, egy jó szerkesztőnek mindig olvasnia kell, és fel kell készülnie arra, hogy jól végezze a munkáját.”
Egy szerkesztő sportinformációkat, kulturális, politikai vagy tudományos és technikai információkat kap, és mindezekről tájékozottnak kell lennie, ha nincs felkészülve és nincs tapasztalata, akkor hiányoznak a szükséges készségek ahhoz, hogy helyesen végezze a munkáját.”
Amikor arról kérdezem, hogyan alkalmazkodott az egykori teletype rendszerek óta bekövetkezett szinte technológiai forradalomhoz, bevallja, hogy nagyon nehéz volt számára alkalmazkodni ezekhez az átalakulásokhoz:
„Vannak dolgok, amiket én sem tudok, és meg kell kérdeznem a fiatalabb kollégákat, akik segítenek eligazodni, de számomra a kérdések feltevése ma is a szakmai fejlődés elengedhetetlen.”
Büszkeség és elkötelezettség
Munkája iránti büszkesége kézzelfogható.
Guerrero Torres lelkesen mutogatja a Dominikai Köztársaságban végzett munkájáért kapott díjakat, amelyek újságírásának hatását és minőségét bizonyítja.
Számos más elismerést is kapott élete során, és amikor megkérdezik, melyiket tartja a legbecsesebbnek, tekintete ismét a Prensa -Latinára szegeződik.
Elismeri, hogy a legfontosabb díj, amit kapott, a 2018-as José Martí Nemzeti Újságírói Díj, és kiemeli a 2015-ös Jorge Enrique Mendoza Írott Sajtó Ramal-díját is.
„De jobban szeretem a Prensa Latina elismerését, mert a José Martí-díjat egy olyan zsűri adta át nekem, amely gyakorlatilag nem ismert engem, viszont az ügynökség díját olyan emberek adták át nekem, akik ismerik a munkámat és azt, amit 50 éven át csináltam.
Ezzel vagyok a legelégedettebb, mert az ügynökség egyfajta iskola volt számomra, olyan dolgokat tanultam az újságírásról, amiket nem tudtam, és segített a karrieremben is.
Büszke vagyok az újságírásnak szentelt éveimre, a munkám minőségére.
Ezek a szakmai munkám elismerései, és így is fogom fel őket.
Tavaly, a születésnapomra a Kubai Újságírók Szövetségének elnöke, Ricardo Ronquillo eljött, és hozott nekem egy tortát.
Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy átvehettem.
Remélem, hogy idén újra eljön, - nah nem a torta - , hanem a munkám elismerése miatt.”
– Meséli láthatóan meghatottan.
Búcsú a Prensa - Latinától
Hosszú pályafutása alapján azt gondolhatnánk, hogy Guerrero Torres már régen elhagyta a Prensa Latinát, de kevesebb mint két éve kellett elhagynia a szakmát.
„Szeretek írni, és 95 éves koromig újságírással foglalkoztam, mert a nyugdíjam és a családom segítsége lehetővé teszi számomra, hogy eltartsam magam, de az újságírás a hivatásom és a szenvedélyem.
Vannak, akik azt mondták nekem: „Ennyi idősen még dolgozol!?”, én pedig azt válaszolom: Igen, ez a számítógép – és a fejére mutat – még mindig működik, és amíg az agyam jól működik, addig folytatom.”
Szerkesztőként vonultam nyugdíjba egy gerincprobléma miatt.
Az orvos azt mondta, hogy lebénulhatok, kénytelen voltam távozni.”
Guerrero 96 évesen özvegyült meg, és annak ellenére, hogy nagy családja van, emlékek sokasága és gondozója, Zulema társasága veszi körül.
A jó kávé szerelmese és irigylésre méltó egészségnek örvend viszonylagos hallási és látási korlátai ellenére is, a Kubán belül és kívül is szeretett és tisztelt, kedves tudósító, riporter, szerkesztő és újságíró, aki képes barátságokat ápolni és új generációkat inspirálni.
Az újságírás világába belépő fiatalokat pedig mindig emlékezteti a hivatás fontosságára, és azt mondja, hogy a tehetség mindig prioritást kell élvezzen.
„Az egyetem kulcsfontosságú, újságíró iskolát végeztem, de az igazi iskola a napi gyakorlat, a tanulás iránti állandó érdeklődés és a szakma iránti elkötelezettség.”
- Jelenti ki Guerrero.
A Prensa - Latina történetét alapítói, de olyan személyiségek is meghatározták, mint Manuel Guerrero, akiknek munkásságát és örökségét el kell ismerni Latin-Amerika és a Karib-térség legjelentősebb történelmi pillanatainak tanulmányozásakor is.
Napjainkban célja, hogy tiszta fejjel, családja és kollégái támogatásával érje meg a 100. életévét, és továbbra is az intelligens, koherens és örömteli újságírás élő példája legyen.
A riportot készítette: Yaimara Portuondo, a Prensa – Latina munkatársa.
Fotók: Endrys Correa, és az interjúalany archívuma.
Magyar nyelvre fordította: © Juhász Norbert
A világon létező kubai szivarok máig legjelentősebb kuriózuma, hogy ezeknek az értékes dohánytermékeknek a dobozait számos esetben maga a Kubai Forradalom történelmi vezetője, Fidel Castro Ruz (1926-2016) írta alá.
A Habanonak szentelt rendezvények 1993-ban indultak egy gálavacsorával a főváros külvárosában található Las Ruinas étteremben, majd 1995-ben folytatódott a Meliá Cohiba Hotel felavatásával, amely az első díjak átadásának helyszíne lett, amelyeket akkoriban az Év Habano Embere díjnak (később az Éves Habano Díjnak) neveztek el, és 1999-ben véglegesen felvette a Habano Fesztivál nevet.
Fidel Castro autogramja egy szivardobozon az egyik legkeresettebb tárgy napjaink gyűjtői számára.
A Partagás által árverezett dobozokat is saját kezűleg dedikálta egy olyan találkozón, amelyen még az amerikai filmrendező, Steven Spielberg is részt vett.
Aktív dohányosként igazi ínyenc volt.
A kép ikonikus, és egy gondosan megtervezett stratégia eredménye.
