Hatvannégy esztendővel a Disznó-öbölbeli invázió után Kuba ma felidézi népének a forradalom védelmében Fidel Castro főparancsnok által vezetett küzdelmét.

Roberto Morales Ojeda, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának (PCC) szervezeti titkára emlékeztetett arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormánya részt vett ennek az akciónak a megszervezésében, amelyet egy dandárerőt képviselő zsoldosalakulat hajtott végre.

Az Eisenhower által jóváhagyott és Kennedy által végrehajtott terv elsőre tökéletesnek tűnt.

Nem ismerték igazán Kuba népét, ugyanakkor Fidelt sem."

- Írta közösségi oldalain a pártvezető.

Morales Ojeda egy másik posztjában kiemelte a Légvédelem és a Forradalmi Légierő (DAAFAR) kulcsfontosságú szerepét a kubai erők akcióiban, amelyeknek kevesebb mint 72 óra alatt sikerült legyőzniük az ellenséget.

"A DAAFAR napján gratulálunk minden harcosnak, aki szorgalmasan őrzi a haza egét!"

- Fogalmazott Morales Ojeda.

1961 április 17-én kezdődött a támadás Playa Girónnál és Playa Largánál (Matanzas tartomány déli részén), azzal a céllal, hogy elfoglaljanak egy partszakaszt, és végül megdöntve a Forradalmi Kormányt a Washington által már korábban kijelölt bábkormányt állítsák a helyére, amely azonnali elismerést és beavatkozást kér az USA részéről.

Míg a kubai milíciák a zsoldos invázió ellen harcoltak, az utókor által csak a méltóság külügyminisztereként ismert Raul Roa García kijelentette az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) előtt:

"A Kubai Forradalmi Kormány vádolja az Amerikai Egyesült Államok kormányát a Politikai és Biztonsági Bizottság és világ közvéleménye előtt, hogy erőszakhoz folyamodott a szervezet egy másik tagállamával fennálló nézeteltéréseinek megoldására."

Az invázió előzményeként április 15-től már meglepetésszerű támadások történtek a havannai Ciduad Libertad repülőtér valamint a San Antonio de los Banos légibázis ellen a fővárostól délre, és a Santiago de Cubában található Antonio Maceo repülőtér ellen is, hogy megkíséreljék megsemmisíteni a forradalmi légierőt.

Nyolc B-26 típusú bombázóból álló repülő kötelék, hamis Forradalmi Légierő festéssel álcázva, - a modern hadviselés szabályait ezzel egyértelműen fölrúgva -  kezdte meg támadásait.

Az amerikai B-26-os gépek által a sziget ellen indított véres harcok, a bombázások eredményeként több mint 150 halottról és több száz sebesültről számoltak be, civilekről és katonákról egyaránt.

Egy nappal később, a robbantások áldozatainak temetésekor Fidel Castro főparancsnok kijelentette a forradalom szocialista jellegét, mint azt két nappal ezelőtti írásomban már taglaltam is.

Ettől a pillanattól kezdve a Lázadó Hadsereg, a Manauga harckocsi alakulat, a munkás-, paraszt és diák milíciák, a Rendőrzászlóalj, a Milícia Vezetői Iskola és a Forradalmi Légierő tagjai egy emberként vonultak a frontvonalakra hogy megvédjék a szocialista forradalmat.

Az imperialisták professzionális előkészületei ellenére kevesebb mint 72 órán át tartó heves harcok alatt a Kubai Köztársaságnak sikerült legyőznie az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) által vezényelt agressziót. A forradalmi erők mintegy 1200 foglyot ejtettek, és 1961 április 24-én az akkori amerikai elnök, John F. Kennedy kénytelen volt elismerni kormánya részvételét a puccskísérletben.

Playa Girón homokjában a történelmi emlékezet számára Kuba népe a kollektív, és fékezhetetlen bátorságnak, magának a méltóságnak is a győzelmét kovácsolta.

1961. áprilisában egy kicsi, de lélekben hatalmas sziget megmutatta a világnak, hogy a szuverenitást nem kérik, hanem kiharcolják és hogy a szabadságot nem elvárják, hanem megvédik.

A lángoló égbolt és a földön dúló golyózápor alatt a Kubai Forradalom védelmének főszereplőivé váltak az emberek.

A parasztokból, munkásokból, diákokból és polgárokból álló milíciák minden korosztályból jelen voltak és döntő szerepet játszottak a harcokban.

Szervezetten és korábban kiképzetten csatlakoztak a Lázadó Hadsereghez és a Nemzeti Forradalmi Rendőrséghez, hogy szembeszálljanak az ellenségel.

A giróniak tettei nemcsak a katonai győzelmet biztosították, hanem a Kubai Forradalom szocialista jellegét is végérvényesen megszilárdították.

Az állampolgárok aktív és elszánt részvétele megmutatta, hogy a szuverenitás és a társadalmi igazságosság védelme mindenki közös ügye, és hogy egy egységes nép képes legyőzni minden nehézséget. 

Girónnál a bátorságot nem pusztán lövöldözésben vagy harci stratégiákban mérték, hanem abban a megingathatatlan elhatározásban is, hogy egyetlen centiméternyi földet sem szabad feladni.

Azóta a kubai térképnek e szeglete az ellenállás szimbólumává vált a világ népei számára is.

A giróni győzelem minden kubai emlékezetében és büszkeségében él, emlékeztetve őket arra, mit jelent soha fel nem adni, hogy mit lehet elérni, ha a méltóság és az igazságszeretet egy kollektív álom pilléreivé válnak.

A Girón nem csupán egy megnyert csata.

A napi küzdelem tükröződése, a győzelemből kibontakozó eszmék iránti elkötelezettség, és egy örökség, amely továbbra is inspirálja a szuverenitás és a társadalmi igazságosság védelmét.

Kevésbé ismert tények Girónról: 

A Larga és Girón partokat illetően ezen a hétvégén általában sokféle publikáció jelenik meg a Kubai Köztársaságban az egykori invázióval kapcsolatosan.

Vannak azonban kevésbé publikált részletek, amelyek ugyanúgy hozzátartoznak a történethez.

A disznóöbölbeli győzelem egyik olyan aspektusa, amelyről valószínűleg kevesebben tudnak, pláne Magyarországon, s Fidel Castro részvételéhez kapcsolódik.

Köztudott hogy a forradalom történelmi vezetője közel állt a harcokhoz.

De talán kevesen tudják, hogy a konfrontáció során kétszer utazott Matanzasba, a konfliktusövezetbe. 

Miután tájékoztatást kapott a Disznó-öbölnél történt partraszállásról és parancsokat adott ki Havannából, Fidel április 17-én Matanzasba utazott.

Áthaladt Limonaron, Coliseon, Jovellanoson, Jaguey Grandén, és aznap délután megérkezett egy cukorgyárba.

Ott megszervezte az akciókat, és előrenyomult Pálpite városába, a Larga-parton az ellenséges vonalakhoz legközelebbre.

Eugenio Suárez és Acela Caner kubai történészek kutatómunkájuk során is többször tárgyalták, hogy az 1959-es év óta megtett számos utazásának köszönhetően Fidel tudott egy kevéssé járt ösvényről, amely a Playa Largától két kilométerre nyugat felé vezetett.

Így elkezdett egy hadműveletet előkészíteni, hogy ezen keresztül elérje a Larga partszakasz hátsó részét.

A végrehajtását április 18-án hajnali órákra ütemezte. 

Miután azonban jelentéseket kapott egy feltételezett párhuzamos partraszállásról Bahía Hondában, Havannától nyugatra, úgy döntött visszatér, hogy vezesse a város védelmét.

Április 18 kora reggel volt, amikor Fidel megérkezett Vedadoba.

Ezt a napot és a következő nap egy részét azzal töltötte, hogy parancsokat adott ki a Matanzasban harcoló tiszteknek.

A Bahía Hondánál történt támadás téves riasztásnak, ellenséges dezinformációnak bizonyult.

Fidel április 19-én másodszor utazott el Matanzasba. 

Felvállalta a földi akciók stratégiai irányítását, és elérte célját, a támadók megpróbáltak visszavonulni.

Bár megjelölte azt a területet, ahol a kubai erők elhelyezkedhetnek a megszálló erők mögött Playa Largánál, a taktikai mozgást 18-án a kellő topográfiai ismeretek késlekedése miatt nem hajtották végre.

Ez meghosszabbította az ellenség idejét a további ellenálláshoz.

Az említett történészek és többek között Katiuska Blanco, Fidel életrajzírója szerint, ha a főparancsnoknak nem kellett volna Havannába utaznia, még rövidebb időn belül megszületett volna a győzelem.

Hat és fél évtized telt el, de Kuba napjainkban is harcban áll. 

Hatvannégy évvel az invázió után Kuba népe most is harcot vív az amerikai elnök, Donald Trump adminisztrációja által bevezetett egyoldalú kényszerintézkedések ellen, (SSOT-lista) a változatlanul fennálló gazdasági-kereskedelmi és pénzügyi blokád ellen, de ide sorolhatjuk az USA kormánya által is támogatott rágalomhadjáratot a kubai egészségügyi brigádok ellen. 

Források: Kubai Köztársaság Külügyminisztériuma, Kubai Forradalmi Fegyveres Erők Minisztériuma, Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága.

© Juhász Norbert