A X. Kuba-Oroszország Barátság Verseny idén két történelmi mérföldkövet is ünnepel ezen a szombaton.
A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 65. évfordulóját és a fasizmus fölötti győzelem 80. évfordulóját.
Kubai, Kubában élő orosz valamint kifejezetten az eseményre érkező versenyzők fognak együtt futni egy olyan útvonalon, amely a havannai orosz nagykövetség elől indul, s majd ugyanott fejeződik be, a kubai Országos Sport-, Testnevelési és Rekreációs Intézet (INDER) szervezésében.
Az Oroszországi Föderáció havannai nagykövetségén az elmúlt órákban tartott sajtótájékoztatón Viktor Koronelli orosz nagykövet kiemelte az esemény fontosságát mint a két nemzet közötti testvériség jeles példáját.
" A Barátság Verseny a népeinket egyesítő történelmi kötelékek kifejeződése.
Együtt emlékezünk meg a fasizmus fölött aratott győzelemről, és megerősítjük együttműködésünket is valamennyi területen."
- Fogalmazott az orosz diplomata.
Viktor V. Koronelli, az Oroszországi Föderáció Kubába akkreditált nagykövete.
Emellett szólt az évfordulók alkalmából tervezett és már zajló programokról is, és méltatta Miguel Díaz-Canel Bermúdez, a Kubai Kommunista Párt első titkára, a szigetország köztársasági elnöke jelenleg is zajló hivatalos látogatását Oroszországban.
Szergej Oboznov követtanácsos pedig hangsúlyozta, a fasizmus fölötti győzelemnek az egész emberiség számára elévülhetetlen jelentőségét.
Carlos Gattorno, a Marabana-Maracuba Nemzeti Verseny- és Túrabizottság vezetője pedig kiemelte a résztvevők lelkesedését és az esemény jelentőségét a kubai sportnaptárban.
Az alkalomra készült atlétatrikók és egyéb ajándéktárgyak.
"Ez az esemény nemcsak Kuba és Oroszország történelmének közös fejezeteit ünnepli, hanem az aktivitás és minden korosztályú futó integrációját is elősegíti."
- Nyilatkozta Carlos Gattorno.
A regisztráció kubai idő szerint szombat reggel 07:00-kor, maga a verseny pedig 09:00-kor kezdődik majd.
Igen nagy létszámú sportolói és szurkolótábor várható.
Az első 600 futó pedig aki átlépi a célvonalat, külön elismerésben és ajándéktárgyakban részesül majd.
A szervezők ezzel a gesztussal is szeretnék tovább erősíteni a méltó ünneplés szellemiségét.
A sajtótájékoztató zárásakor a felek megerősítették elkötelezettségüket kétoldalú kapcsolataik további elmélyítése, és a két nép közötti további hidak emelése iránt a sport világának lehetőségein keresztül.
Fotók: inder.gob.cu
© Juhász Norbert
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.