Raul Castro Ruz hadseregtábornok, a Kubai Forradalom vezetője, 1977. novemberében már második alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon, akkor hazájának egy katonai küldöttsége élén mely Moszkvából vette az irányt Budapest felé.
Jelen volt Raul felesége Vilma Espín, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a Kubai Nőszövetség elnöke is.
A katonai küldöttséget Sixto Batista Santana és José A. Méndez Sierra vezérőrnagyok és Pedro Enrique Oropesa del portal, valamint Demeterio Montseny Villa ezredesek, továbbá Martínez Puente alezredes alkották.
A kubai vendégeket a Keleti-pályaudvaron többek között Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, Czinege Lajos vezérezredes honvédelmi miniszter, és José Antonio Tabares del Real, a Kubai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete fogadták.
Raul Castro megérkezését követően megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét és a gellérthegyi Felszabadulási Emlékművet is.
Ezt követően az Ikarus autóbusz gyárban a dolgozók és a Magyar Néphadsereg katonái részvételével nagygyűlést szervezett a magyar fél, melyen maga Raul is beszédet mondott a tömeg előtt.
Látogatást tett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán is, ahol a szigetország katonai küldöttsége megismerkedhetett a Magyar Néphadsereg tisztképzésének módszertanával és tapasztalataival.
Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának első titkára Lázár Györgynek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének társaságában az MSZMP KB. Székházában fogadja Raul Castro Ruz hadseregtábornokot.
Ezt követően az Országházban Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke átadta a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa által adományozott Vörös Zászló Érdemrend kitüntetést Raul Castronak, a kubai és a magyar nép testvéri barátságának erősítésében szerzett kimagasló érdemeiért.
A Munka Vörös Zászló Érdemrend kitüntetést pedig Vilma Espín, a PCC. Központi Bizottságának tagja, a Kubai Nőszövetség elnöke, a Magyar Népköztársaság és a Kubai Köztársaság népei testvéri barátsága, valamint a magyar és kubai nők közötti internacionalista kapcsolatok elmélyítését szolgáló nemzetközi nőmozgalomban kifejtett elismeréseként kapta meg.

Sixto Batista Santana vezérőrnagynak a Magyar Népköztársaság és a Kubai Köztársaság fegyveres erői fegyverbarátságának, testvéri együttműködésének erősítése érdekében kifejtett elismeréseként a Vörös Csillag Érdemrend kitüntetést adták át.

A Kubai Forradalmi Fegyveres Erők (FAR) minisztere által vezetett küldöttség öt tagja pedig a Kiváló Szolgálatért Érdemrend kitüntetést kapta.
Fotók: A szerző magángyűjteménye
© Juhász Norbert


Száz új járművet vásárolt a Kubai Köztársaság hogy megerősítse a havannai tömegközlekedés színvonalát, melyek máris tesztelés alatt állnak.
Rodríguez Dávila közlekedési miniszter (Képünkön középen) személyesen is megtekintette az új jármű flottát, hogy meggyőződjön azok jellemzőiről, a leendő utasok magas szintű kiszolgálásának érdekében.
A Foton busz a Kínai Népköztársaság Foton Motor Group cégcsoportjának teljes tulajdonában álló buszgyártó leányvállalata, mely a globális buszpiacon való rendkívül erős jelenlétéről is jól ismert. 


Vegyes párosban Jorge Moises Campos (képünkön jobbra) társaként látványos, 12 pozíciós ugrást értek el, így a 64. fordulóban győzelmüknek és a 32. döntőbe jutásuknak köszönhetően 280 ponttal a 43. helyen állnak a világranglistán.
Szintén említésre méltó a fiatal Rosalba Aguiar, (képünkön) aki az egyéni versenyen a 64. fordulóig jutott, és 45 pontot szervezve a világranglista 141. helyére lépett elő 136 összegyűjtött ponttal, így először került be a világ legjobb 150 helyezettje közé.
