Fidel és a Moncadisták szabadon bocsátásának 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést követően Miguel Díaz-Canel Bermúdez köztársasági elnök Pinar del Río tartomány különböző szegleteiből érkező fiatalokkal beszélgetett egy újabb megható történelmi találkozó keretében.
Ezúttal, azzal a nem mindennapi szimbolikával, hogy a találkozó helyszíne mindössze néhány méterre volt attól a helytől, ahol Fidelt és társait fogva tartották, és jelen volt a Kubai Forradalom parancsnoka, Ramiro Valdés Menéndez is, akit az úgynevezett "Mintabörtönbe" lényegében internáltak a Sierra Maestra hegységbe is.
"A történelem vezérel minket, ez mindig is így volt.
Fidel már kiskorától kezdve önmaga főparancsnokaként képezte ki magát.
Ma már megerősítést nyert, hogy ez a történelem folytatódik az élcsapat valamennyi szektorában."
- Nyilatkozta Ramiro Valdés, a forradalom parancsnoka a fiatalokkal folytatott eszmecserében.
Ramiro parancsnok a harcok időszakából felidézte a keletről nyugatra irányuló invázió nehéz epizódjait is, de ahhoz is ragaszkodott, hogy az ezekből levonható tanulság éppen az, hogy soha nem szabad feladni, mert éppen ez vezette el Kuba népét napjainkig mikor e nép immáron 66 éve szabad és független.
Beszélt a jelenlévőkkel az ország jelenlegi nehéz helyzetéről, és arról is, hogy minden fiataltól kezdve, minden háztömbön és minden közösségen át, meg kell erősíteni minden forradalmi harcos egységét.
"Legyen ma ez a kis sziget példakép a nagy sziget számára.
Legyetek a példamutatás zászlóvivői!"
- Hangzottak Ramiro parancsnok intelmei a fiatalokhoz.
Díaz-Canel elnök szintén rendkívülinek nevezte az eseményt, és felidézte Fidel azon koncepcióját, hogy a nyomást, formáló pillanatként használja föl, ezáltal megszilárdítva vezetői jellemét a győzelem elérése érdekében.
Arról beszélt, hogyan kovácsolták a börtönbüntetésüket, avagy az átmeneti vereséget győzelemmé, ideológiai formációvá, hogyan erősödtek meg meggyőződéseik egy olyan térben, ahol tanulmányozhatták, elemezhették Martí műveit, és hogyan fejlesztettek ki stratégiai ötleteket.
"Itt a fogságukat elrendelő hatalom megpróbálta megölni az ő eszméiket, de ehelyett az eszmék jelzőfénnyé váltak, innen ered az esemény szimbolikája, amelyre ma emlékezünk.
Íme az egység és a sztoicizmus öröksége, itt az egységet, a függetlenséget és az értékeket védték, és ezt nagy méltósággal és elvi szilárdsággal tették.
Ez az az örökség, amit ebből az eseményből értelmezhetünk, és magunkévá teszünk.
A nemzeti történelem nem független az egyetemestől, hanem szervesen összekapcsolódik vele.
Egy olyan időszakban, amikor az imperializmus megpróbálja átírni a világtörténelmet, ezek a találkozók nagyon fontosak.
Továbbra is találkozni fogunk, hogy megvédjük a történelmet, s vele a Kubai Forradalmat."
- Mondta a fiataloknak az államfő.
Fotók: presidencia.gob.cu
© Juhász Norbert



A X. Kuba-Oroszország Barátság Verseny idén két történelmi mérföldkövet is ünnepel ezen a szombaton.
Viktor V. Koronelli, az Oroszországi Föderáció Kubába akkreditált nagykövete.
Az alkalomra készült atlétatrikók és egyéb ajándéktárgyak.
A tisztelet és a megkülönböztetésmentesség előmozdítása kommunikációs és oktatási tevékenységek révén képezi a mostani 18. kubai homofóbia és transzfóbia ellenes napok fő irányelveit a Kubai Köztársaságban, amely tegnaptól kezdve egészen május 18-ig tart.
"A /szeretet törvény!/ kubai jelszó jegyében ez az esemény teret ad a párbeszédnek és a képzési tevékenységeknek, amelyek célja, hogy hozzájáruljanak az LMBTQ emberek jogainak hatékony gyakorlásához az átfogó szexuális nevelés, a családi pluralizmus reflektálása, valamint a nemi identitáson és szexuális irányultságon alapuló diszkrimináció és erőszak különböző formáinak visszaszorítása révén."
Az idei Homofóbia és Transzfóbia Elleni Konferencia fő programjai Havannában és Holguínban kerülnek megrendezésre, több helyen pedig új, kísérleti workshopokat szervezve szociális munkásokkal és aktivistákkal, konferenciákat is tartva, többek között a politikai felkészültségük javítása érdekében is.