Havannában idén május elsején a népirtó blokád elleni sikeres küzdelem, és a szocialista elvek védelme mellett sok más egymással kölcsönhatásban levő okból kifolyólag több mint 600 ezer ember jelent meg zászlókkal és transzparensekkel a Forradalom terén, a Kubai Forradalom iránti szívből jövő támogatása kifejezéseként, válaszul a Kubai Dolgozók Szakszervezetének (CTC) felhívására.
A CTC a szigetország egyik legszimbolikusabb helyszínén idézte meg e vasakaratú nép mögött álló diadalmas 6 és fél évtized ikonikus pillanatait is, mint például Fidel Castro Ruz főparancsnok 2000. május elsején mondott történelmi jelentőségű beszéde ugyanezen a helyszínen.
"Ebben az összefüggésben Kuba kitart rendíthetetlen elhatározása mellett, hogy hűséges marad hősei, dicső elődjei magasztos példájához, és egyenes pályán tartja e hazát, amely hatalmas áldozatok és legjobb fiai vérének árán is meg tudta őrizni függetlenségét.
Tudatában vagyunk annak, hogy még sok a tennivaló.
Olyan folyamatok vannak jelen amelyek miatt a gazdaságban és a társadalomban torzulások, negatív tendenciák keletkeztek, amelyeket aztán felszámoltunk.
Ide értjük számos területen a bürokratikus hozzáállást, munkamódszereket és stílust, amelyeken kellő fegyelemmel, és erőfeszítéssel, valamint kreativitással továbbá innovatív módszerekkel változtattunk.
Mostanra pedig létfontosságú az élelmiszer-termelés növelése a lehető legnagyobb mértékű önellátásnak az elérése hazánk számára, hogy függetlenítsük azt az import kényszere alól."
- Fogalmazott ünnepi beszédében Ulises Guilarte, a CTC főtitkára.
Kuba népe nem volt egyedül a hatalmasra duzzadt felvonuláson.
Ott láthatjuk a tribünön Raul Castro hadseregtábornok és Díaz-Canel államfő valamint Meyvis Estévez UJC első titkár oldalán Carolina Rangel Gracida főtitkárt, a mexikói Morena nevű baloldali párt egyik prominens vezetőjét, a Globális Dél egyik legismertebb feminista politikusát is.
Közel 80 országot képviselő delegációk osztoztak lelkesedésükben, keveredett az ő tapasztalatuk a a helyiekével, nőkével, gyerekekével és megannyi fiataléval.
Generációkon átívelően nyilvánult meg egy kis ország lélekben hatalmas népe, mely nap mint nap elmondja a világnak mit jelent, mennyire fontos az emberek szabadsága.
© Juhász Norbert

A Kubai Köztársaságban az idei május elsejei felvonulás kezdetén egy igen tekintélyes méretű, a sokszínűség színeit viselő zászló volt látható a menet első soraiban.
Mint azt említett kubai szervezet a nap folyamán közzétett beszámolójában is említi, a kubai társadalmon belül továbbra is létező jelenség az előítéletek és a diszkriminatív mentalitás megnyilvánulása, ezért a kubai forradalmi LMBTQ aktivizmus olyan társadalmi hálózatot alkotott, aminek része a TransCuba, a Leszbikus és Biszexuális Nők Szervezete, és természetesen a CENESEX, és a Kuba Közegészségügyi Minisztériumába (MINSAP) integrált valamennyi csoportosulás, melyekkel együttesen a Kubai Forradalom és a kormányzati politika szerves részeként a Kubai Kommunista Párt teljes támogatásával továbbra is a diszkrimináció teljes leküzdését szorgalmazzák, a szocialista fejlődés alapvető pilléreként.
Ma a kubai nép nagy részének a szocializmus védelmében, az imperialista népirtó blokáddal szembeni hatalmas, demonstratív megnyilvánulás részeként ismét bizonyságot nyert, hogy az előítéletek, a nemi sztereotípiák, valamint a szexista és heteropatriarchális társadalmi konstrukciók megváltoztatásáért folytatott küzdelem a társadalmi igazságosság elérése érdekében a forradalom egyik fontos folyamata.

"Kedves Honfitársaim!
Ahogy akkor meneteltünk, ünnepelve a munkások és parasztok, alkotók és művészek minden kitartó erejét latba vetve, úgy vagyunk ma is itt készen arra, hogy meneteljünk és folytassuk az ünneplést.
Ana María Mari Machado, a kubai Néphatalmi Nemzetgyűlés (Parlament) és az Államtanács alelnöke ma a béke, mint az emberiség szent javának védelmét sürgette.
A kubai küldöttség Ana María Mari Machado vezetésével elhelyezi a megemlékezés virágait a Nagy Honvédő Háború volgográdi hőseinek mauzóleumában.
Ramiro Valdés Menéndez, a Kubai Forradalom parancsnoka 1932. április 28-án született Artemisa településen.
Fidel Castro mellett (jobbra) a Sierra Maestra hegységben.
A Nemzeti Forradalmi Milícia tagjai között (középen) a Disznó-öbölbeli USA invázió idején.
Hugo Chavezzel, a Venezuelai Bolivári Köztársaság egykori elnökével. (2009.)


92 esztendősen Anastasio Suárez Rodríguez tiszteletreméltó idős ember, és ha ez nem lenne elég, továbbra is nap mint nap az a célja, hogy még többet tegyen a Kubai Forradalom ügyéért.
A 92 éves veteránnak saját bevallása szerint onnantól alig maradt ideje a halálra, egyáltalán veszedelemre gondolni, bár mint mondja a repeszek, és golyók zápora, az égő hús szaga örök emlék maradt számára.