La voz de Cuba en Hungría

2024. október 20. 16:24 - Norberto Juhász

KIÁLLUNK A KUBAI NÉP MELLETT

- Nyilatkozat

zaszlok.PNG

A Magyar-Kubai Szolidaritásért szerkesztősége nevében mint főszerkesztő, valamint a Kuba hangja Magyarországon blog szerzője, az alábbi felhívással fordulok minden kedves olvasónkhoz, a Kubai Köztársaság magyarországi barátaihoz, egyúttal minden, humanista értékek mentén gondolkodó, és cselekvő magyar állampolgárhoz: 

Október 18-án (pénteken) mintegy 10 millió kubai állampolgár maradt áram nélkül, a szigetország 11 milliót számláló lakosságából, a villamosenergia-ellátó rendszer "szíve" a Matanzas tartományban található Antonio Guiteras hőerőmű meghibásodásával. 

Tekintve hogy az országban az elmúlt hetekben általánosságban véve több órás áramszünetek voltak jellemzőek, a közüzemi áramellátás teljes leállása tovább súlyosbította az ország meglévő energia problémáit. 

Kubában minden oktatási intézmény, kulturális létesítmény és számos egészségügyi intézmény kénytelen, előreláthatólag hétfőig zárva tartani.

Kuba trópusi éghajlattal bíró ország lévén az ilyen jelenség, az elhúzódó áramszünet minél tovább áll fönn, annál nagyobb mértékű élelmiszerválsággal fenyeget a romlandó élelmiszerek tárolására és a lakosság ivóvízellátására vonatkozó feltételek átmeneti megszűnése miatt. 

Ennek az eszkalálódása humanitárius katasztrófával fenyegethet a szigeten. 

További fenyegetést jelenthet a kubai lakosság számára az "Oscar" néven ismert hurrikán közeledte, mely a mai nappal érkezik az ország keleti tartományaihoz.

A szocialista Kuba gazdasága amelyet már a több mint hatvan évnyi szankciók, az Amerikai Egyesült Államok blokádja és járulékos hozadékai sújtanak, most rendkívül nehéz helyzettel néz szembe. 

Nincs nagyobb jele, kézzelfogható bizonyítéka annak ahogyan Kuba népét az Amerikai Egyesült Államok blokádja sújtja, ahogyan fokozódik az energia és pénzügyi fronton történő nyomásgyakorlás, mióta kiegészült a blokád az USA ún. SSOT listájával, avagy a "terrorizmust támogató államok" Washingtonban önkényesen összeállított listáján Kubának minden jogalap nélkül való szerepeltetésével.

Ez utóbbival lehetővé válik, hogy az amerikai bíróságok a Helms-Burton törvény III. cikkelyére hivatkozva pereket indítsanak a Kubába történő üzemanyag szállításban részt vevő hajózási társaságok, fuvarozók, biztosítók, vagy viszontbiztosítók ellen, hogy intenzíven és szánt szándékkal akadályozzák az első osztályú erőforrások és nyersanyagok szállítását, tehát a mostani kritikus helyzethez hasonlóan zavart keltsenek az ország ellátásában. 

A folyamatosan fennálló blokád mindössze 18 nap alatt annyi kárt okoz a szigetországnak mint ami Nemzeti Elektromos Rendszerének éves karbantartási költségeit fedezné, a biztonságos üzemeltetés érdekében. (250 millió dollár)

Föntiek értelmében lehetőségeinkhez mérten megkezdjük az adománygyűjtést Kuba lakossága számára, annak segítése és támogatása érdekében, tekintettel arra a helyzetre melyben eddig példátlan nehézségekkel kell szembenézzen.

Megerősítjük leghatározottabb és legerőteljesebb szolidaritásunkat a kubai néppel és kormánnyal. 

 

 © Juhász Norbert

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2024. október 08. 23:23 - Norberto Juhász

"ÚTTÖRŐK A KOMMUNIZMUSÉRT - OLYANOK LESZÜNK MINT CHE!"

462516438_1291496888680227_9073592895415334130_n.jpg  Az első sorban középen, Meyvis Estévez, az UJC első titkára úttörő-avatáson egy havannai általános iskolában.

Nincs a napokban olyan szeglete a Kubai Köztársaságnak, ahol az emberek nem Ernesto "Che" Guevara emléke előtt tisztelegnének Bolíviában történt elfogása és meggyilkolása 57. évfordulóján.

A kubaiak számára a világhírű "Che" Guevara az igazságosság eszményét és a mindenki jólétéért való küzdelem iránti elkötelezettség példáját hagyta örökül, miként az egész emberiség baloldali, kommunista és egyéb haladó erői számára.

A marxista terminológián belül az ő anti-imperialista politikáját tekintjük máig a Kubai Forradalom egyik vezérfonalának.

Guevara története akkor kezdődött Kubában, amikor megismerkedett a Kubai Forradalom történelmi vezetőjével, Fidel Castroval, valamint Camilo Cienfuegossal.

A Forradalom 1959. január elsején bekövetkezett diadalát követően egy ideig ipari miniszterként és a Kubai Nemzeti Bank elnökeként, valamint nemzetközi fórumokon delegációk vezetőjeként szolgálta a szocialista Kubát.

Hősies példája eljutott a tengeren túlra, mígnem globális paradigmává vált attól, hogy megjelent a föld számos országában kialakult mozgalmakban, amelyekben a forradalmárok internacionalista szellemiséget követtek.

1967. október 8-án "Che" Guevara internacionalista küldetésének teljesítése során a bolíviai hadsereg fogságába esett. Lábon lőtték, majd a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az Amerikai Egyesült Államok kormányának parancsára október 9-én megölték.462390357_850448993910789_5564311487506514946_n.jpg

Holttestének titkos, jeltelen sírba való elhantolásával próbálták elejét venni hogy halálát követően mártírrá váljon, -ám mint az a történelemben oly sokszor- most sem sikerült az imperialistáknak. 

Földi maradványait 30 évvel később megtalálták és visszavitték Kubába. Napjainkban már méltó módon, egykori harcostársaival nyugszik egy a sírhelyükre épült emlékműben Santa Clara városban.

A mai napon kezdődik a szigetországban a "Camilo-Che" napok időszaka, amely október 28-án ér véget, mely dátum az 1959-ben Camilo Cienfuegos parancsnoknak, Ernesto Guevara közeli barátjának, és harcostársának egy repülőgép-balesetben bekövetkezett halála évfordulóját jelöli. A Kubai Köztársaság ide vonatkozó hagyományainak megfelelően ma pedig országszerte avatták föl az ország új úttörőinek ezreit.

Meyvis Estévez Echevarría, a Kubai Fiatal Kommunisták Szövetsége első titkára, a szigetország Államtanácsának tagja, e képpen számolt be a mai napról: 

"Egy izgatott apával az oly sok közl, akik ma itt Kubában a legdrágább kincseink nyakába köthették az úttörők nyakkendőjét, volt szerencsém beszélgetni a mai napról, ami olyan különleges, hogy elkerülhetetlenül emlékeztet mindannyiunkat az Úttörő szövetségbe való belépésünk napjára. 

Mennyire kitüntettetnek, és fontosnak éreztük magunkat! A nyakkendő azt jelentette, egyenest szuperek voltunk, legalábbis mi így gondoltuk. Büszkén tértünk haza úttörő mivoltunkban, olyannyira kékben, és olyannyira hazánk színében.462230049_1291495175347065_1165269494375830818_n.jpgAz UJC első titkára is közreműködik a kis úttörők ikonikus kendőinek átadásában.

Ma ismét ugyanazt az érzést éltem át, amikor elkísértem  avatásukra a Latin-amerikai Általános Iskola úttörőit a főváros Playa városrészében. 

Láttam a gyerekeket boldog arccal, akik szintén arról álmodoztak, hogy naggyá lesznek.

És ott voltak a büszke szüleik, akik az égszín kék kendőt kötötték gyermekeik nyakába.

Hozzájuk hasonlóan idén október 8-án Che tiszteletére az országban több mint 11 ezer első osztályos fiú és lány kapta meg a kék nyakkendőt, és ismét elhangzott mint ilyenkor mindig, minden iskolában: 

"Martí útján Fidel vezetésével a Hazáért és a szocializmusért, mindig készen állunk."

"Úttörők a kommunizmusért.... Olyanok leszünk mint Che." - válaszolták tiszta és határozott hangon, megerősítve, hogy ők a folytonosság, és hogy a hős gerilla mindvégig példa lesz előttük életük során.

462384537_1291495435347039_6818345660000420195_n.jpgA kubai úttörőkben megvannak a garanciák a jövőre, az egységre és a forradalmi lendület továbbvitelére. 

Mindannyian együtt folytatjuk ma, és holnap is Kubáért.

Az úttörőmozgalom egyben a Haza, számíthat Fiatal Kommunista Szövetségünkre.

Gratulálok a Haza, és a szeretet e jeles napjához mindenkinek!"

- Fogalmazott Meyvis Estévez UJC első titkár.

Mindeközben Miguel Díaz-Canel Bermúdez, Kuba Köztársasági elnöke, ma Ernesto "Che" Guevara forradalmi gondolatának önzetlenségére és életművének töretlen aktualitására emlékeztetett. 

"Amikor elesett Bolíviában, mindössze 39 éves volt, és végtelen hajlandósággal küzdött az emberiség szabadságáért, amit mi 57 évvel később is folytatunk. Che állandó inspirációt jelent mindazok számára, akik szerte a világban velünk együtt harcolnak."

- Mondta Díaz-Canel elnök közösségi oldalán. 

Az online platformokon keresztül a szigetországban számos állami és pártvezető megemlékezett ma "Che" forradalmi örökségéről, és példaként írták le őt minden generáció számára.

Bruno Rodríguez Parilla külügyminiszter külön kiemelte, hogy meggyőződéséhez híven Guevara egy jobb világért küzdött a világ különböző részein tapasztalható gyarmatosító, imperialista túlerővel szemben.

"Che Kuba és a világ forradalmárinak mindegyikében elevenen él."

- Hangsúlyozta a kubai külügyminiszter.

"Che" a Prensa Latina avagy a Latin-amerikai Információs Ügynökség alapítói között volt azokban az időkben, amikor az országnak meg kellett védenie magát a még fiatal Kubai Forradalom elleni médiakampányoktól, mely kampányok elleni küzdelemben napjainkban is helyt kell álljon a kubai társadalom minden hazája iránt elkötelezett tagja. 

 

Fotók: Meyvis Estévez, és a Kubai Köztársaság Kormánya jóvoltából. 

 

 

   © Juhász Norbert

 

 

Szólj hozzá!
2024. október 04. 22:57 - Norberto Juhász

59 ÉVES A KUBAI KOMMUNISTA PÁRT NAPILAPJA

- Köszöntőlevél a szerkesztőséghez

461726552_939519424875805_5151480243141538220_n.jpgA Granma c. kubai napilap 1965. október 4-én megjelent első száma. (Fotó: pcc.cu) 

Tisztelt Szerkesztőség!

Olvasóközönségem, avagy a Kubai Köztársaság magyarországi barátai, és jómagam nevében magyarországi újságíróként, mint a Kuba hangja Magyarországon szerzője, valamint a Magyar-Kubai Szolidaritásért főszerkesztője, ezúton köszöntöm a kubai kollégákat, a Granma valamennyi munkatársát, a napilap fennállásának 59. évfordulóján.

Ötvenkilenc esztendővel ezelőtt, éppen a mai napon jelent meg e folyóirat első száma, mely új fejezetet nyitott Kuba tömegtájékoztatásában. 

A Kubai Forradalom diadala, a Kubai Kommunista Párt zászlóbontása után megnyílt az út a szabad sajtó felé. 

Jól példázza az alapítók, köztük Fidel Castro főparancsnok előrelátását és bölcsességét, hogy azokban a történelmi napokban egy pillanatig sem haboztak egy az egész kubai társadalom javát szolgáló, azt a mindennapokban elkísérő, segítő-tájékoztató lapot alapítani. 

Közel 60 év hosszú idő, és ezen évtizedek alatt a Granma, nem csak a szocialista Kuba társadalmának szolgált iránytűként.

Az Önök fáradtságos munkájának köszönhetően, hiteles képet kapunk kubai testvéreink objektív valóságáról, minden ellenséges, ellenforradalmi, dezinformációs törekvések ellenére is.

Az évforduló alkalmából kívánok további sikereket, és eredményes munkát a teljes kollektívának!

Patria o Muerte Venceremos! 

 

Szívélyes üdvözlettel:

   Juhász Norbert

 

Szólj hozzá!
2024. október 03. 05:29 - Norberto Juhász

VIETNÁM BARÁTSÁG RENDJE A KUBAI FIATALOK ZÁSZLAJÁN

461417887_847239057583718_1792195423595241955_n.jpgTo Lam elnök feltűzi a Barátság Rendet az UJC zászlajára.   Fotó: pcc.cu

Havannában, a Hotel Nacional de Cuba volt a helyszíne a Kuba és Vietnám közötti szolidaritási estnek, melyre To Lam a Vietnámi Szocialista Köztársaság elnökének Kubában tett hivatalos látogatása alkalmából került sor.

A Kubai Kommunista Párt (PCC) első titkára, a szigetország köztársasági elnöke, Miguel Díaz-Canel Bermúdez, valamint Roberto Morales Ojeda a PCC Központi Bizottságának szervezeti titkára, továbbá más kubai állami és pártvezetők jelenlétében To Lam, a Vietnámi Kommunista Párt főtitkára és Vietnám elnöke a Kubai Fiatal Kommunisták Szövetségét (UJC) a Barátság Rendjével tüntette ki. 

A Barátság Rend a legmagasabb rangú kitüntetés a szocialista Vietnám részéről melyet külföldi magánszemély, szervezet, illetve intézmény kaphat Vietnám, és a föld valamely országa közötti barátság kiépítésében és megszilárdításában szerzett érdemekért. 

Az odaítélésre minden esetben Vietnám kormánya tesz javaslatot és az ország elnöke hagyja azt jóvá.

Az UJC első titkára, A Kubai Köztársaság Államtanácsának tagja, Meyvis Estévez Echevarría ünnepi beszédében mondott köszönetet a kubai fiatalok  nevében a magas rangú elismerésért, és megerősítette elkötelezettségét a két ország közötti testvéri kapcsolatok további elmélyítése iránt. 

 " Kedves To Lam főtitkár elvtárs! Kedves Díaz-Canel elnök elvtárs!

    Tisztelt vendégeink!

Az a különleges, szilárd és mély testvériség, amely egyesíti népeinket, Kuba és Vietnám barátsága túlmutat az időn.

Népeink testvérek, mindig is összetartoztak, függetlenül a veszélyektől és viszontagságoktól, ami Fidel Castro Ruz főparancsnokunknak, az első államfőnek, - aki ötven évvel ezelőtt a háború kellős közepén ellátogatott Hanoi felszabadított övezetébe- nyilvánvaló volt, hiszen a fiatal kubai forradalmi kormány 1960. december 2-án a nyugati féltekén az első olyan ország volt a nyugati féltekén, amely ugyanolyan lendülettel és feltétel nélkül teljes diplomáciai kapcsolatokat létesített Vietnámmal a szolidaritás jegyében. 

Mi vagyunk azok, akik a saját vérünket is hajlandóak vagyunk ontani mindenféle formalitás nélkül, elemi igazságérzetünkből.

Mi vagyunk azok az emberek, akiket az imperializmus fenyeget, azok az országok, amelyek harcolnak szabadságukért, egyben megmaradásukért és nap mint nap szembesülnek a jenki fenyegetéssel. 

Amikor gyakorlatilag magunkra maradtunk a Szovjetunió és szinte a teljes szocialista tábor bukásával, az Amerikai Egyesült Államok kormánya által bevezetett gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi blokád nyomása alatt, Vietnam mindig ott volt, hogy segítő kezet nyújtson. 

Az utolsó külföldi vezető, akit Fidel Castro főparancsnok még életében fogadhatott, éppen Vietnam akkori elnöke, Tran Dai Quang volt, aki elkísért minket, támogatott a legnehezebb pillanatokban is.

A vietnami delegáció azonnal Kubába érkezett, hogy tiszteletét fejezze ki főparancsnokunk fizikai távozásakor 2016 novemberében. 

A Kubai Fiatal Kommunisták Szövetsége és a Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség kapcsolatai hűen tükrözik azt a mély és történelmi barátságot, amely egyesíti népeinket, s ezek a kapcsolatok biztos garanciát is jelentenek a folytonosságra.

Az elmúlt év folyamán közösen ünnepeltük Fidel főparancsnokunk vietnami látogatásának 50. évfordulóját. 

Magas szintű delegációt fogadtunk, akik fontos hozzájárulást nyújtottak a kubai iskolák fejlesztéséhez.

Mi sem bizonyítja jobban hogy népeink kimeríthetetlen képességekkel rendelkeznek az ellenállásra, az alkotásra és a győzelemre.

A fiatal kubaiak nevében nagyon hálás vagyok a szervezetünk számára adományozott rendért, a vietnámi párt és kormány legmagasabb elismeréséért.

Megerősítjük állandó elkötelezettségünket, hogy fenntartsuk és elmélyítsük ezt a gyönyörű örökséget, amely összeköt bennünket. 

Vietnam és Kuba földrajzilag egymástól távol álló országok. Amíg az egyik alszik, addig a másik ébren van, ám a nap sugarai mindig forradalmi zászlajaik valamelyikére vetülnek.

 

Éljen a megbonthatatlan barátság Kuba és Vietnám között! 

Éljen Ho Si Minh és Fidel Castro öröksége! 

Hasta la victoria siempre! "

 

- Elhangzott 2024. szeptember 26-án

 

     © Juhász Norbert

 

 

 

Szólj hozzá!
2024. szeptember 28. 21:26 - Norberto Juhász

A CDR ALAPÍTÁSÁNAK 64. ÉVFORDULÓJÁN

461323993_925824036252629_8270103783744002884_n.jpg

Hatvannégy esztendővel ezelőtt, pontosan 1960. szeptember 28-án született meg a Kubai Köztársaság napjainkban is legnagyobb létszámmal bíró tömegszervezete, a Forradalom Védelméért Bizottságok (CDR) melynek alapvető célja az egész kubai társadalom mozgósítása a szocializmus vívmányainak védelmében, valamennyi állampolgárral való közvetlen és összehangolt munka révén. 

A CDR megalapítása előtt több hasonló célú szervezet működött a Forradalom diadalát követően a szigetországban, amelyek egyesültek az új, minden közösséget és népcsoportot összefogó, érdekeiket egyformán védő tömegszervezet létrehozásával. 

Az alapítás napján a régi elnöki palota (ma a forradalom múzeuma) előtt közel egymillió főt számláló tömeg hallgatta Fidel Castro Ruz főparancsnokot: 

"A kollektív forradalmi éberség rendszerét fogjuk létrehozni. Akik játszanak az emberekkel, nem tudják még igazán kik is az emberek, nem ismerik hatalmukat, a forradalmi erőt, amely bennük létezik."

Ugyanezen a napon Fidel beszéde után, melyre a tömeg üdvrivalgással, majd a himnusz eléneklésével válaszolt, megszületett az első CDR bizottság amely hat hónappal és néhány nappal később oroszlánrészt vállalt az ellenforradalmi elemek fölött aratott egyik döntő győzelemben Playa Girónnál.

A CDR mára mintegy 133.000 bizottságból áll, melyek területi alapon szerveződnek és több mint 8 millió 14 év fölötti állampolgárt tömörítenek soraikban. 

cdr64.jpg

A létrejöttét követő időszakban napjainkig bezárólag egyetlen olyan esemény sem volt Kuba társadalmában, amelyben ne vettek volna részt, mégpedig kiemelkedő példamutatással. 

A CDR azon túl, hogy mozgósította az egész társadalmat a forradalom és a szocializmus védelmében, többek között az Országos Műveltségi Kampányban való részvételt, valamint a gyermekbénulás és más betegségek elleni védőoltások bevezetésében és számtalan más egészségügyi akcióban vett részt, s teszi ezt ma is.

Szerepvállalása döntő volt a Batista-rezsimtől örökölt számtalan népbetegség felszámolásában, komplett városrészek, iskolák és szociális helyiségek felújításában, a közvagyon általános védelmében és állagmegóvásában.

Emellett kiveszik részüket az árván maradt gyermekekről, segítségre szoruló idősekről való gondoskodásban, valamint részt vesznek az aktuálpolitikai kérdésekről szóló vitákban, népszavazásokban, azok lebonyolításában a közvélemény formálásában. 

A 2000-es évek derekán az amerikai börtönökben raboskodó öt kubai hős szabadon bocsátása érdekében kidolgozott stratégiában, majd annak gyakorlati megvalósításában is,-mely világméretűvé vált tiltakozó hullámot generált- alapvető súllyal szerepelt a CDR munkája.

A szociális szférán kívül hasonlóképpen jelen vannak a polgári védelmi rendszerben, amely sokszor emberek millióit kényszerül evakuálni a szigeten áthaladó hurrikánok, súlyosabb trópusi viharok idején.

Ily módon ebből a szempontból is nélkülözhetetlen elem a lakosság védelmében. 

A hurrikánok elvonulása után a népi mozgósítást a pusztító légköri jelenségek által okozott károk gyors felszámolását a CDR hatalmas tömegbázisának ereje teszi lehetővé. 

Az emberi törődés és a lakosság jólétének előmozdítása a szervezet kiemelt céljai közé tartozik születése óta.

Ez a forradalmi kollektív felügyeleti rendszer fennállásának több mint hat évtizede alatt megmutatta, hogy Fidel helyesen mérte föl, hogy amikor az emberek önszerveződnek, akkor az imperialisták, vagy azok lakájai, különféle ellenforradalmi erők, egyszersmind a Forradalom ellenségei, nem jutnak számottevő mozgástérhez a társadalomban.

Így tehát a Kubai Köztársaság, egyben a Forradalom ellenségeinek azon próbálkozásai hogy aláássák a kubai szocializmus intézményrendszerét, még ebben a súlyos kihívásokkal teli, 2024-es évben is kudarcra vannak ítélve. 

 

© Juhász Norbert 

 

 

Szólj hozzá!
2024. szeptember 27. 20:25 - Norberto Juhász

LEGYEN VÉGE A BLOKÁDNAK, TÖRÖLJÉK KUBÁT A LISTÁRÓL!

346799516_1244172372898116_1994472143106946208_n.jpg

Összhangban a Béke Nemzetközi Napja (szeptember 21.) alkalmából a Népek Barátságának Kubai Intézete által a világon minden jó szándékú emberhez intézett felhívásával, egyben pedig az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) napokban megkezdődött 79. ülésszakán tárgyalásra kerülő határozattervezetével, magyarországi újságíróként, a Kubai Köztársaság, és annak Népe mélyen elkötelezett barátjaként, csatlakozom a szolidaritás mostanra világszerte megszólaló hangjaihoz.

Csatlakozom, s követelem a Kubai Köztársaság eltávolítását a "terrorizmust támogató országok" (SSOT) az Amerikai Egyesült államok által önkényesen összeállított listájáról. 

A Kubai Köztársaság népe első kézből szenvedte és szenvedi el napjainkban is, az Észak-amerikai birodalom gyűlölete által ellene vezérelt állami terrorizmust annak minden fájdalmával. 

Egy ilyen elnevezés a szigetországra nézve aljas hazugság, amely a Kubai Forradalom, az ország, s népe nemzetközi presztízsének lejáratására törekszik.

Kuba népe több mint hat évtizeddel ezelőtt megelégelte az amerikai imperializmus kizsákmányolását és korrupt Batista-rezsim kíméletlen terrorját, ezért fellázadt ellene. Az 1959-ben diadalt aratott Kubai Forradalom igazi népi háború volt, amely a szigetországon túl, döntő mértékben volt hatással az egész világra.

Az Amerikai Egyesült Államoktól mindössze 90 mérföldre létrejött az amerikai kontinens első szocialista állama.

Sok idő telt el azóta, a világ pedig sokat változott, ám a kubai szocializmus a rengeteg nehézség ellenére szilárdan áll.

Számos alkalommal bebizonyította már hogy képes harcolni a létéért, és képes megújulni ha kell. A harcra sajnos születése óta rá van kényszerítve, mivel az USA nem tűrte, és nem tűri hogy egy ország Latin-Amerika valamint az egész világ kommunista és egyéb haladó erőinek mintegy sarkcsillagként utat mutatva alternatívát kínáljon az amerikai imperializmussal szemben. 

Ám ez csak az egyik ok, amiért az USA folyamatosan támadja Kubát. 

A másik ok a nyers üzleti érdek, amellyel ismét egy őt kiszolgáló korrupt vezetést szeretne látni Kuba élén, hogy a szigetországot újra gyarmati sorba kényszerítse, a lehető legteljesebb módon kizsákmányolva.

Ezen céljai eléréséhez pedig nem riad vissza semmitől: eszközei a politikai, gazdasági terrortól a fegyveres terrorig terjednek.

Az USA számos alkalommal még napjainkban is azt a 60'-as években jól bevált módszerét alkalmazza hogy nyílt támadás helyett terroristákat pénzel, akik szabotázsakciók végrehajtására szivárognak be az országba, elsősorban mindig az aktuális fő gazdasági bevételi forrást biztosító ágazatok ellen. 

Az USA politikai és gazdasági terrorjának leglátványosabb példája az 1962 óta tartó gazdasági-kereskedelmi és pénzügyi blokád, amivel -többek között- ártatlan gyermekektől tagadja meg a gyógyszereket. 

Ezt a blokádot a Szovjetunió összeomlása után az Egyesült Államok nemhogy enyhítette, éppen ellenkezőleg, az 1992-es Toricelli és az 1996-os Helms-Burton törvénnyel tovább fokozta, ettől remélve egy kubai rendszerváltozás kikényszerítését.

Az utóbbi években pedig a kíméletlen, egyenest népirtásnak beillő ostrompolitika kiegészült az SSOT listával, mellyel az USA terrorizmust támogató országnak rágalmazza a Kubai Köztársaságot, tovább zavarva annak nemzetközi gazdasági kapcsolatait, súlyos mértékben korlátozva a nemzetközi gazdasági vérkeringésben való részvételét. 

Kuba mindezen súlyos kihívásai ellenére továbbra is azon van, hogy a világnak az Egyesült Államokétól eltérő alternatívát adjon, megmutatva hogy igenis lehetséges egy jobb világ, egy emberhez méltó és élhető jövő. 

 

© Juhász Norbert 

A Kuba hangja Magyarországon szerzője, a Magyar Kubai Szolidaritásért főszerkesztője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2024. szeptember 01. 19:04 - Norberto Juhász

MARIELA CASTRO A SZERB MÉDIÁBAN - EXKLUZÍV INTERJÚ

- Fidel Castro unokahúga: Büszke vagyok arra, hogy a kubaiak folytatják a forradalmi folyamatot az imperializmussal szemben!

mariela-fidel.PNG

"Büszke vagyok a kubai emberek képességére, teljesítménynek minőségére, hogy továbbra is kitartanak a forradalmi folyamat mellett, áldozatot hoznak, kérdeznek, javasolnak, döntenek." - Nyilatkozta Mariela Castro, a Kubai Nemzeti Szexuális Oktatási Központ igazgatónője egy exkluzív interjúban a Republika c. szerbiai hírportálnak.

Kuba köztársasági elnöke, Miguel Díaz-Canel a szigetországban 2022. szeptember 25-én tartott népszavazás után, amelyen jóváhagyták az új családjogi törvényt, ami legalizálta az azonos neműek házasságát, így kiáltott a tömegekhez. "Az igazságszolgáltatás megtörtént.... Mától jobb-szabadabb nemzet leszünk."

Ezzel Kuba lett a 34. ország a világon, amely törvényesen szankcionálja az azonos neműek házasságát. Ez a sok  évtizedes blokádtól és szankcióktól gyötört szocialista ország azonban néhány lépéssel tovább ment.

Nemcsak a házasságot, hanem a társadalom családi viszonyait is újrafogalmazta, hangsúlyt fektetve a "szeretetre, ragaszkodásra, törődésre, érzékenységre és tiszteletre" továbbá garantálta minden ember jogát a törvényileg védett családalapításhoz.

Mindezt a Nemzeti Szexuális Oktatási Központ (CENESEX) fáradhatatlan munkája hozta el, amelyet Raul Castro, a Kubai Kommunista Párt korábbi első titkára és felesége Vilma Espín lánya, Mariela Castro vezetett, s vezet napjainkig.

Mariela Castro a Republikának adott interjúja az első ilyen alkalom a Szerb Köztársaság médiájában amelyben kifejezetten a kubai új családjogi törvény által a szigetország társadalmában előidézett forradalmi változásokról beszélt. 

mariela2.PNG

Mondhatjuk-e, hogy Ön "a kubai Alexandra Kollontay," tekintve hogy fáradhatatlan munkával viszonylag rövid idő alatt sikerült mintegy patriarchálisból modern szocialistává alakítania a kubai társadalmat? Mi a sikere titka, és milyen ötletek, példák inspirálták? 

Munkám a tanulmányokat és megannyi történetet s ebből származó tanulságot szintetizál sok rendelkezésre álló tapasztalat, számos emancipációs kérdésből származó ötlet és gondolat jelenlétével melyeket a kubai emancipációs folyamatokra szinkronizálunk.

Így ahogy az eszmék, a kultúra és  tudat is mindig formálódik a történelem során úgy számos erőfeszítésünk is érvényre jut melyek kétség kívül szintén közel állnak a szuverenitás, az ország függetlensége, a dekolonizációs folyamathoz. 

Ez a munka pedig amit a CENESEX-nél végzek, valójában a kubai társadalom eleven valóságából meríti a megoldandó feladatokat, melyekre a megoldást mindvégig a kubai politikai rendszeren belül próbáltam megfogalmazni, szilárd kapcsolatban a kommunista párttal, tömegszervezetekkel, tudományos intézményekkel, s természetesen a Tudományos Akadémiával.

Emellett a Kormány döntéshozó szerveivel, a parlamentben betöltött funkcióm is elősegítették célkitűzéseink megvalósítását. 

Munkásságomban egyébként valóban jelen vannak Alexandra Kollontay irányelvei, de emellett Karl Marx, Lenin, John Stuart Mill, Simone de Beauvoir tanainak szintézise érhető tetten s mindazoké a nőké és férfiaké akik a változásért, a kulturális megújulásért dolgoztak és harcoltak eleddig a világtörténelemben, egy igazságosságon, egyben társadalmi egyenlőségen alapuló jövő megvalósításának érdekében. 

Ez az ami úgy érzem igazán testet ölt szakmai mivoltomban és aktivista munkámban társadalmi és politikai téren egyaránt. Tehát szerintem mindenek előtt tudományos nyelvben jól leírt szexuális beállítottságon illetve nemi identitáson alapuló diszkrimináció jelenségének a tudományos felfogásból való átemelésére van szükség a politikai kommunikációba, mintegy lefordítva politikai kommunikációs nyelvre, amely lehetővé teszi a többség számára előnyös döntéshozatalt. 

Ez biztosítja hogy minden ember joga diszkrimináció mentesen érvényesüljön politikai döntésekben és úgy gondolom, hogy ez kollektív, avagy szervezetten végzett munkánkban sikerült is, mert egy jó ötlettel rendelkező ember önmagában, egyedül nem tudja megváltoztatni a társadalmat.

Az új családjogi törvényt, amely nagyrészt az Ön munkájának eredménye, népszavazáson fogadták el a szavazatok 67%-ával melyet a világon a jelenleg legprogresszívebb ilyen törvénycsomagként tartnaka számon. Mennyire volt nehéz megszabadítani az embereket a házassággal, családdal és szerelemmel kapcsolatos hagyományos hiedelmek alól, amelyek évszázadok óta a Kubát gyarmatosítók, és a katolikus egyház együttes hatása alatt gyökereztek a lelkiismeretükben? 

-Nos, a kultúrában végbemenő változások nagyon mélyek, nagyon összetettek, mindig tele vannak akadályokkal, tele ellenállással, ezért nem lehet őket egy elszigetelt pontból véghezvinni. 

A kultúra és a tudat változásai, a szubjektivitások változásaival vannak összefüggésben mert nem csak a kultúra változásáról van szó, hanem arról is, hogy az emberek egyénileg hogyan értelmezik ezeket a szimbolikus elemeket. 

Ezért szükségük van időre, velük való munkára, megértésre és párbeszédre a különböző társadalmi csoportokkal és szereplőkkel. Stratégiánk a párbeszédre, az ötletes párbeszédre épül, mely része oktatási stratégiánknak melyet hosszú ideje kidolgoztunk, ám folyamatosan fejlesztünk is tovább. 

Nézze, 1972 óta a Kubai Nők Szövetsége egy munkacsoportot hozott létre a szexuális nevelési politika kidolgozására a Nemzeti Szexuális Oktatási Program néven, és azóta rengeteg munka folyik a tudatosság, a tudás terjesztése érdekében. Aztán a Kubai Nők Szövetsége által kezdeményezett ügyet a CENESEX vette át mely mostanra a Közegészségügyi Minisztérium egyik intézményévé lépett elő. 

Az eltelt idő során tehát különböző kezdeményezéseket juttattunk érvényre amelyeket tudományos párbeszédnek és társadalmi aktivizmusnak neveztünk, ahol különböző típusú tevékenységeket végeztünk egy adott év során: Tudományos tapasztalatcseréket a CENESEX közösségi hálózatának tagjaival és más intézmények aktivistáival, szakembereivel hogy sok esetben akadémikusok, értelmiségiek adhassák át tapasztalataikat a mi tagjainknak. 

Számos képességet fejlesztettünk: Kommunikációs akciók, hosszabb kampányok, sokszor művészek bevonásával, s ezekben a párbeszédekben fórumokban persze folyamatosan épült a konszenzus az emberek között, avagy a széles körben vett tömegekkel. 

Azon dolgoztunk hogy biztosítsuk a politikai akarat érvényesülését a lakosság tudatosítása által, hiszen ez a törvény is, avagy az új családjogi törvény is, a széles körű párbeszédből kialakult politikai akarat eredményeként születhetett meg.

Tudományos kutatások jogharmonizáló tanulmányok, s összefüggések feltárása, elemzése, megannyi részlet vezetett a tervezet jóváhagyásáig, s később az alkotmánya foglalásig.

Bár korábban is voltak már törvényeink amelyek garantáltak egyenlő jogokat de ha nincs lakossági körben végzett tudatosságot növelő, felvilágosító munka, mégpedig intenzíven és tudatosan, akkor továbbra is a múltból származó elképzelések, előítéleteikkel folytatják az életüket az emberek a hétköznapokban, s ha ez történik akkor hiába a jogalkotó munkája az emberek jogai nem érvényesülnek.

mariela3.PNGMariela Castro egy a Homofóbia Elleni Nemzetközi Nap alkalmából szervezett utcai demonstráción.

Fidel Castro egy 2012-es interjúban úgy nyilatkozott, hogy ha Kuba nem változtat a patriarchális és homofób kultúráján, akkor társadalomként nem tud fejlődni, és ezt meg is akarja tenni, mert az emancipáció a szocializmuson keresztül tud igazán beteljesedni. Ön szerint ezt a feladatot sikerült teljesíteni, vagy van még tennivaló ezen a területen?  

Úgy gondolom szándékaink és céljaink egy részét teljesítettük. A legjobb mutatóként, amelyet mindig említek, és amely igazán meg is mutatja, mennyit is sikerült elérnünk a kubai társadalom kulturális változásaiban ezekben a kérdésekben, az az 1975-ös családjogi törvény összehasonlítása a jelenlegivel, amelyet a kubai társadalom minden szegmensében folytatott széles körű párbeszéd után népszavazáson hagytak jóvá. 

Mindez segített a forradalmi kormány politikai akaratának és ebből adódó értékeinek megalapozásában. Hatalmas előrelépés történt a nők és a férfiak egyenlő jogainak érvényesítése terén.

A jelenlegi statisztikák azt mutatják hogy az eddigi munka oda vezetett, hogy a nők jelenléte a döntéshozatalban és a kubai társadalom minden fontos területén valóban megsokszorozódott. 

Még mindig vannak azonban előítéletek, amikkel a sok esetben még mindig feloldatlan tudatlanság okán szembe kell nézni. Sok még a munka ezen a téren, a törvények önmagukban nem segítenek, érvényre kell őket juttatni, s ez az a része munkánknak melyet most még tovább fejlesztünk. 

Önt különösen tiszteli az LMBTQ közösség mind Kubában, mind pedig szerte a világon. Büszke arra, hogy a blokádtól és szankcióktól sújtott Kuba a világ 34. országa lett, amely legalizálta az azonos neműek házasságát, és lehetővé tette az azonos nemű párok számára hogy gyermeket fogadjanak örökbe, ami még rengeteg sokkal fejlettebbként számon tartott országnak sem sikerült eddig? 

Büszke vagyok Kubára, számos eredmény miatt, de különösen azokra az eredményekre melyeknek a megszületéséhez vezető munkában közvetlenül is részt vettem. Ez boldoggá tesz, de sok még a kihívás és vágy amelyeket még nem oldottunk meg, melyeket még nem sikerült beteljesítenünk. Viszont örülök hogy a kubai emberek képesek önmagukhoz képest előre lépni egy úgymond saját forradalmi folyamatukban is. 

Ez az ami miatt büszke vagyok, büszke a kubai népnek arra a képességére, hogy továbbra is fejlődjön a Forradalom folyamatában, a kubai népre, mely hozzájárul,tájékozódik, kérdez, javasol, és dönt.

mariela4.PNG

Vannak már konkrét változások a családjogi törvény rendelkezéseinek végrehajtásában Kubában? Elégedett-e Ön azzal, ahogy a kubaiak fogadták, és azzal amilyen szinten jelenleg élnek a törvény adta jogaikkal? 

Lássuk csak.... Nem, nem vagyok elégedett... Nem vagyok megelégedve, mert először is a lakosság 33%-a nemmel voksolt a népszavazáson. Ez pedig nem kevés embert jelent. Egyben pedig azt is jelenti, hogy még sok a tennivalónk ahhoz, hogy az oktatás sok olyan emberhez is eljusson, aki hátat fordít neki, aki nem akarja meghallani üzenetünket, vagy eddig meg sem kapta azt.

Ez azt jelenti, hogy még többet kell dolgoznunk, az iskolai szexuális nevelési programunkon is, továbbá kommunikációs módszereinken, s dolgoznunk kell szakembereink, politikai és adminisztratív személyzetünk képzésének mélységén, hogy az ideológiai értelmet, irányvonalat szigorúbban sajátíthassuk el. 

Vannak emberek és nem is kevesen akik öröklött elfogultságukból félreértelmezik üzenetünket. 

Biztosítjuk az emberek önrendelkezési jogát és képességét, tudásalapú autonómiáját, vagyis olyan lehetőségeket adunk amelyek kiterjesztik az egyén szabadságát. Ám nem mindenki tudja ezt helyesen értelmezni. 

Vannak akik azt mondják: "Nem, nem vagyok macho többé, mert segítek otthon a feleségemnek." Ám itt nem a segítségről beszélünk pusztán a házimunkában egyéb teendőkben... Hanem éppen a családért, az otthonért való fokozott felelősségvállalásról lenne szó.

Aztán itt van az a tendencia amit sok országban megfigyelhetünk... Gettókat zárt szegregátumokat hoznak létre hogy ne keveredjenek a "mások" a többségi társadalom tagjaival. Amiért mi harcolunk az éppen az hogy ne falakat húzzunk, ne megosszunk, hanem együtt éljünk valamennyien, mert mi abban hiszünk hogy ez a világ mindannyiunké. Tehát ne befolyásoljanak minket holmi "divatok" amelyek bagatellizálni, aláásni próbálják törekvéseinket, minden ember jogainak teljes érvényre juttatásának útján. 

Kimozdulnak-e a nők Kubában a magánszférából a nyilvános térbe, és mennyi előrelépés történt további emancipációjukban? Mennyire képviseltetik magukat a kubai politikai életben? 

Jelenleg parlamenti képviselőinknek több mint 55%-a nőkből áll, és ezzel hosszú évek óta második helyen állunk az egész világon. 

A legutóbbi választásokon nőtt a szám, nőtt meg a jelenlétünk. A felsőoktatásban, s a tudományos közegben pedig mára többségben vannak a nők.

Az oktatásban, az egészségügyben, a bírói gyakorlatban, sőt még a legmodernebb vakcina és más biotechnológiai kutatások terén is a legtöbb szakemberünk nő, aki részt vett a legsikeresebb tudományos eredmények elérésében, mint pl. az öt kubai COVID elleni vakcina kifejlesztésében. 

Több a női rektor az egyetemeken, több a miniszter és a miniszterhelyettes, egyszóval fontos pozíciókban erősödött a nők jelenléte a kubai politikai és közigazgatási életben.

A mi munkánk láthatóvá teszi a nők nagyobb terheltséggel rendelkeznek mint a férfiak, mert a nők azok, akiknek sokszor abba kell hagyják a munkát mikor a legkülönbözőbb gondozási helyzetek állnak be egy családban. 

Mindez azt mutatja hogy még mindig nem sikerült teljes mértékben a régi beidegződéseket felszámolni, hiszen egy olyan helyzetben mikor egy nő a termelésben való jelenlétét, vagy szakmai fejlődésének lehetőségét kell megvonja magától -egyben megvonja a társadalomtól is produktív hozzájárulását- erről pedig jelenleg is nagy viták zajlanak társadalmunkban. 

mariela5.PNG

Nekünk kubai nőknek, garantált szexuális és reproduktív jogaink vannak. 

Jogunk van az abortuszhoz, jogunk van sok mindenhez, ami sok más országban még sajnos mai is tudományos-fantasztikus kategóriába sorolható. Van szülési, és anyasági szabadság, sőt a nagyszülők is élhetnek utóbbival, jogosulttá válva gyermekgondozási segélyre.

Ám folyamatosan dolgoznunk kell azon, hogy az emberek megértsék, s éljenek ezekkel a jogokkal, mert különben minden marad egy szép papír amit ugyan beiktattak de lényegében sosem valósul meg. 

Gyakran kerülnek felszínre előítéletek, és még mindig fordulnak hozzánk nők, például az ombudsmani hivatalhoz segítségért mert a múlt század eleji beidegződések családi és szakmai életüket lehetetlenítik el a hétköznapokban. 

Az új családjogi törvényt több mint 6,5 millió ember, avagy a kubai választópolgárok 75%-ának részvételével és visszajelzésével alkották meg, a helyi közösségek véleményformálásával mintegy 80 ezer gyűlésen készült 20 tervezet. A részvételi demokrácia ezen modellje az az út, amelyet Kuba továbbra is követni fog? 

Igen, Kubát vagyis a Kubai Forradalmat a részvételen alapuló konszenzusteremtés politikájának kialakítása jellemzi. Fontos, hogy a lakosság részt vegyen, és munkánkkal az egyik célunk éppen az hogy ötleteket adjunk, kérdéseket tegyünk fel, annak érdekében, hogy olyan elemzések valósuljanak meg, amelyek elősegítik a demokratikus részvétel folyamatainak javítását. 

A forradalmi folyamat első szakaszaitól kezdve a nép részvételével dolgoztunk, a politikánkat közreműködésével alakítottuk ki. Ezen az úton haladunk tovább, mely azon folyamatok tökéletesítésének útja, amely egy szocialista társadalom működési mechanizmusai megteremtése, az imperializmus azt akadályozó ellenséges magatartására ellenére. 

Az interjút készítette: Igor Maksimovic - a Republika c. hírportál munkatársa 

Magyar nyelvre fordította valamint szerkesztette: 

© Juhász Norbert

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2024. augusztus 18. 04:52 - Norberto Juhász

KUBA A NEMEK KÖZÖTTI EGYENLŐTLENSÉGEK FELSZÁMOLÁSÁÉRT

- Állásfoglalás az Alberto Fernández volt argentin elnök által elkövetett nemi erőszakról.

A 43 éves Fabiola Yanez a múlt héten tett feljelentést, azzal vádolva a 65 éves Alberto Fernandezt az Argentin Köztársaság korábbi elnökét, hogy többször is fizikailag bántalmazta őt párkapcsolatuk időszakában.

Ramiro Gonzalez ügyész a bíróságra benyújtott indítványában kérte, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokra való tekintettel emeljenek vádat az exelnök ellen. Jelentésében az ügyész kilenc erőszakos esetet említ, köztük nemi erőszakot, pszichológiai bántalmazást és egy abortuszt is, amit Yanez elmondása alapján Fernandez kényszerített rá.

A Feminista Internacionálé elnevezésű nemzetközi nőjogi mozgalom, egy a Kubai Nőszövetség által is támogatott nyilatkozatban határolódott el a volt argentin elnök cselekedeteitől, és vállalt szolidaritást az áldozattal.Továbbá sürgette a nemi alapú negatív diszkrimináció és erőszakos cselekmények elleni határozottabb fellépést mind Argentína, mind pedig a világ viszonylatában:  

"A Feminista Internacionálé határozottan elítéli a nemi erőszak minden formáját, legyen az fizikai, pszichológiai vagy verbális, amelyet bármely személy végrehajt, tekintet nélkül a társadalomban betöltött pozíciójára. Elfogadhatatlan, hogy a 21. században továbbra is szemtanúi lehetünk a nők elleni erőszakos cselekményeknek, amelyek sértik alapvető jogaikat, és veszélyeztetik testi és érzelmi épségüket.

Tekintettel a közelmúltban Argentína volt elnöke, Alberto Fernández által a volt first lady, Fabiola Yanez ellen elkövetett nemi alapú erőszakkal kapcsolatos vádakra, szeretnénk kifejezni a legteljesebb felháborodásunkat, és egyben szolidaritásunkat az áldozattal. Egyetlen nő sem élhet félelemben, és nem érdemli meg hogy bármilyen módon rossz bánásmódban részesüljön, s nem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor erőszak áldozatává vált.

455905026_1067516018325158_5359873649969348828_n.jpgA Feminista Internacionálé közleménye eredeti nyelven.

Ezúton sürgetjük az illetékes hatóságokat, hogy teljes körűen vizsgálják ki ezt az ügyet, biztosítsák az igazság érvényre jutását, az áldozat jogainak maradéktalan tiszteletben tartásával. Elengedhetetlen, hogy támogatást és védelmet biztosítsanak Fabiola Yaneznek, és minden olyan nőnek, aki hozzá hasonlóan nemi alapú erőszakot szenved el, és hogy a társadalom minden területén támogassák a tisztelet, az egyenlőség és az erőszakmentesség kultúráját.

A nemi erőszak elleni küzdelem mindenki felelőssége, és az államnak garantálnia kell a megelőzést, szükség esetén az áldozatsegítést.

Ezért aggódunk amiatt hogy Argentínában óriási visszaesés tapasztalható az intézményekben és az államnak a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos politikájában, amelyről tudjuk, hogy nők milliói és az LMBTQ közösség mindennapjaira is közvetlenül van negatív hatása. Feministákként elkötelezzük magunkat, hogy továbbra is fáradhatatlanul dolgozunk a nemi erőszak felszámolásán, és egy igazságosabb és biztonságosabb világ felépítésén mindenki számára, melyben erőszaktól és nemi alapú megkülönböztetéstől mentesek a társadalmak.

Elég volt a nők elleni erőszakból! 

Élve és szabadon szeretjük egymást!"

 

Feminista Internacionálé

2024. augusztus 12. 

 

Forrás:

Mariela Castro Espín, a Kubai Néphatalmi Nemzetgyűlés (ANPP) képviselője közreműködésével a Feminista Internacionálé anyagai.

 

Fordította és szerkesztette: 

© Juhász Norbert 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!
2024. július 27. 13:50 - Norberto Juhász

MARIELA CASTRO SZÜLETÉSNAPJÁN

- Feliz cumpleanos Mariela!

mariela-castro-1.jpg

"A világ sosem áll készen bizonyos változásokra, ezért kell azt kiprovokálni, mernünk kell, hogy minden embernek tisztességes élettere legyen. Merned kell!"

- Fogalmazott egy alkalommal az éppen a mai napon születésnapját ünneplő Mariela Castro Espín, a Kubai Köztársaság Néphatalmi Nemzetgyűlésének képviselője, a kubai Nemzeti Szexuális Oktatási Központ (Cenesex) egyik alapítója, egyben kezdettől lelke és motorja emellett jelenlegi igazgatója. 

Az 1962. július 27-én született Mariela Castro, említett tisztségei és hivatása mellett a Transzszexuális Emberek Átfogó Figyelem Bizottságának vezetője, valamint az LMBT-jogok történelmi jelentőségű úttörő aktivistája Kubában.

Szókimondó szószólójaként az LMBT közösségnek feloldotta a közösséget korábban övező régi stigmákat és sztereotípiákat.

Mariela egyébként Raul Castro Ruz, a Kubai Kommunista Párt korábbi első titkárának, valamint a nemzetközi feminista mozgalom története kiemelkedő alakjának, a forradalmár Vilma Espínnek a lánya, aki mint az látható, méltó módon lépett édesanyja nyomdokaiba. 

a_1.jpgRaul Castro felesége Vilma Espín és gyermekeik társaságában, balszélen Mariela Castro.

Nemrégiben ünnepelték az általa vezetett Cenesex alapításának 35. évfordulóját is a Kubai Köztársaságban.

Ez az intézmény elsődlegesen a szexuális nevelés és ismeretterjesztés, valamint a felvilágosító munka frontján hivatott működni, munkája során elsősorban a fiatal generációkat megcélozva.

Ennek szellemében nyújt a magánszemélyeken túl kutatási eredményei által támogatási tevékenységet az ország oktatási és kulturális intézményei számára a szexualitás tárgykörén belül.

Legfőbb küldetése, hogy koordinálja a kubai szexuális nevelési politika alkalmazását a társadalmi kommunikációért, közösségi munkáért, oktatásért, szexuális irányultságért és terápiáért felelős entitások, szervezetek maradéktalan bevonásával és tevékenységük összehangolásával, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy az emberek egészségesen, teljes mértékben, kellemesen és felelősségteljesen éljék meg nemi életüket.

Ennek érdekében a szocialista Kubában tartományi és helyi önkormányzati szexuális oktatási bizottságok működnek, elsődlegesen felvilágosító és ismeretterjesztő szerepkörrel.

Számos ágazat és szociális intézmény vesz részt ezekben a bizottságokban (többek között a Kubai Nők Szövetsége, a Közegészségügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Kulturális Minisztérium, a Kubai Rádió És Televízió Intézet, továbbá az Igazságügyi Minisztérium), szorosan együttműködve a helyi önkormányzatokkal.

428370323_717469300507964_4210810482122264178_n.jpgA Cenesex legutóbbi évértékelő értekezletén.

Szexológia és társadalom címmel negyedévente jelenteti meg szakmai folyóiratát melyet 1994-ben hoztak létre, és az Egyesült Nemzetek Népesedési Alapja (UNFPA) támogatási alapjából kerül finanszírozásra

A lassan 30 éves jubileumához közeledő kiadvány sokrétű közönséghez jut el Kubában és a világban: politikai döntéshozókhoz, parlamenti képviselőkhöz, az egészségügy és oktatás területén dolgozó szakemberekhez, valamint széles körben az ország lakosságához is.

46-revista.jpg

A Cenesex napjainkra nemzetközileg is elismert szakemberekkel rendelkezik a tudomány bizonyos területeiről, akik átfogó megközelítéssel foglalkoznak a szexualitás vizsgálatával.

"35 év a szabad szerelem és szexualitás népszerűsítésében, és a társadalomban még jelenlévő előítéletek felszámolásában... Utunk a szerelem, és mindig is az lesz!"

- Fogalmazott egy korábbi nyilatkozatában az alapító igazgatónő. 

Ebben a minőségében nevéhez fűződik egy az országban 2022. szeptemberében tartott népszavazás, melyben a lakosság elsöprő többséggel szavazta meg hogy alkotmányos joggá váljon az azonos neműek házassága, továbbá az örökbefogadás és béranyaság lehetősége is számukra.

Korábban pedig szintén neki köszönhetően még 2008-ban lépett hatályba egy törvény a szigetországban, amely lehetővé teszi a nemet váltó műtétet kubaiak számára, mégpedig díjmentesen.

Az azóta eltelt időszakban 120 ilyen kérelem érkezett az ebben illetékes hivatalhoz. 

Mariela Castro az elmúlt évtizedekben végzett munkája során több mint egy tucat tudományos cikket publikált és kilenc könyvet jelentetett meg szakterületén.

Egyik legfontosabb, az ifjúság szexuális problémáival foglalkozó műve a Szexualitás kamasz korban c. könyv, 2008-ban magyarországi kiadást is megélt a Kossuth kiadó gondozásában.

Tevékenységének köszönhetően hatalmas pozitív változásokon ment keresztül a Kubai Köztársaság a szexuális egészség megőrzése, a nemi betegségek visszaszorítása terén is. 

Napjainkra világviszonylatban is itt a legalacsonyabb a HIV-fertőzöttek száma.

Ezen túlmenően a vírussal fertőzöttek ingyenes antiretrovirális gyógyszerekhez juthatnak az ország egészségügyi rendszerén keresztül.

Mariela az izraeli-palesztin konfliktus kezdetétől fogva teljes vállszélességgel kiáll Palesztina állam és annak népe mellett. 

Minden lehetséges bel-és külföldi fórumon, minden platformban kiáll a palesztin nép függetlenségi törekvései mellett. 

409032223_938454061619444_1396376446230301111_n.jpg

Mariela Castro egy a Palesztina Állam függetlenségéért tartott demonstráción.

Nemrégiben aláírta a Nőszervezetek, Társadalmi Mozgalmak és Baloldali Pártok Női Összefogása Nemzetközi Antiimperialista Hálózata felhívását, mely a Gázai-övezetben zajló népirtás ellen hivatott fellépni.

"Követelem a megszállt Palesztina területén minden hadi és politikai fogoly, nők és férfiak, serdülők szabadon bocsátását.

Nem lesz biztonságos zóna a palesztin terület mindaddig, amíg a cionista gyarmati egység, az ún. Izrael létezik, és élvezi az Amerikai Egyesült Államok és cinkosai erkölcstelen támogatását."

- Hangsúlyozta álláspontját ezzel kapcsolatban tett akkori nyilatkozatában.

Mariela az elmúlt hetekben vehette át a Kubai Köztársaság részéről a Cenesex igazgatói minőségében, a Dominikai Köztársaság Egyesült Baloldali Mozgalma által alapított El Venturoso díjat, melyet 2014. óta minden évben az emberiség javának szolgálatában a politikai, társadalmi, művészeti, tudományos, kulturális sport vagy vallási területeken, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt kiemelkedő teljesítményt elért személyeknek ítélnek oda.

mariela_dija.jpgAz El Venturoso díj átadó ünnepségén.

Ennek a díjnak a neve egyébként a boldogságra, az emberhez méltó életre és az örömre utal, amelyet  népünk, és az egész emberiség szabadságáért való harcban elkötelezett férfiak és nők vallanak magukénak. 

Átvételkor elmondott beszédében a díjat Mariela Castro Kuba népének, és különösen Palesztina népének ajánlotta.  

 

Fotók: Kuba Nemzeti Szexuális Oktatási Központja (Cenesex), Mariela Castro Espín közösségi oldalai.

 

 

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!
2024. július 10. 16:57 - Norberto Juhász

AZ OLIMPIAI ÉS PARALIMPIAI CSAPATOK ZÁSZLÓBONTÁSA

- "IDEJE GYŐZNI!"

450350344_870207335152946_2536834378509284152_n.jpg

Miguel Díaz-Canel Bermúdez, a szigetország köztársasági elnöke, a Kubai Kommunista Párt főtitkára, valamint Manuel Marrero Cruz miniszterelnök és Meyvis Estévez Echevarría a kubai Fiatal Kommunisták Uniója (UJC) első titkára, és a kubai sportintézmények prominens képviselői jelenlétében, az olimpiai és paralimpiai delegációk ünnepélyes keretek között vették át a Kubai Köztársaság zászlaját. 

449830407_821803386768579_1439917447529084567_n.jpg

Omara Durand átveszi a zászlót Díaz-Canel elnöktől.

A hagyományos, sajtónyilvánosság előtt zajló ceremóniára havannában, a José Martí emlékműnél került sor a Forradalom Terén. Az előző, 2020. évi Tokióban megrendezett olimpiához hasonlóan, most is vegyes párosok lesznek a zászlóvivők.

449838606_821804043435180_5744890505088367932_n.jpg

Két zászlóvivő: Omara Durand para sportoló (balra) mellette Mijaín López az olimpiai csapat tagja.

A szigetország atlétika terén végül javított a létszámon s így a korábbi 15 sportágat felölelő 51 fős listája egy 16 sportágat illető 62 fősre emelkedett az olimpiára besorolt versenyzőit illetően.

Az idei párizsi olimpia július 26-án veszi kezdetét, s augusztus 11-én zárul, majd ezt követik ugyanazon a helyszínen a paralimpiai játékok augusztus 28-al kezdve, és szeptember 8-án tartott záró nappal.

449827107_821803473435237_992579287379371291_n.jpg

Meyvis Estévez az UJC első titkára (középen) a paralimpiai csapat társaságában.

A 2024-es párizsi olimpiára és paralimpiára induló kubai sportdelegációk átvették a zászlót a fővárosban, bár tagjaik egy jelentős része a napokban zárja le európai országokban való felkészülését.

450098728_795349356106022_5593289488358742486_n.jpg

A két sportdelegáció készen áll a megmérettetésekre....

Küldetésük nem kisebb kihívás, mint hogy Kubát minimum a legjobb 20 nemzet között tartsák majd az éremtáblázaton, amihez legalább öt arany megszerzése lesz majd szükséges.

Egy múlt heti írásomban már kitértem az olimpiára készülő kubai csapat tagjaira, most pedig következzenek a Kubai Köztársaság paralimpiai csapatának tagjai: 

449146200_18021640355198070_790609593341506009_n.jpg

 

448455789_18020866814198070_6991336176718264229_n.jpg

 

448508689_18020871305198070_7914535036586490041_n.jpg

 

448539311_18020542031198070_6880147247607305412_n.jpg

 

448566007_18020673647198070_3489269217052128886_n.jpg

 

448626866_18020832683198070_185302648123525918_n.jpg

 

448659892_18020568518198070_9041414631612075753_n.jpg

 

448765035_18020631878198070_5880192099057131056_n.jpg

 

448997636_18021540269198070_4751479613552859402_n.jpg

 

449299350_18021544001198070_4666318587143773728_n.jpg

 

449321338_18021773516198070_1242730293714545606_n.jpg

 

449335968_18021537707198070_4328645604694240796_n.jpg

 

449467698_18021783746198070_9027121428414267633_n.jpg

 

449489858_18022143818198070_3500636998988742955_n.jpg

 

449536305_18022080542198070_1796233188641159469_n.jpg

 

449600659_18022126010198070_8374786584551623519_n.jpg

 

sheyla.jpg

 

 

Forrás: Kubai Nemzeti Paralimpiai Bizottság, Kubai Országos Sport-,Testnevelési és Rekreációs Intézet (INDER) presidencia.gob.cu

 

© Juhász Norbert

Szólj hozzá!
La voz de Cuba en Hungría
süti beállítások módosítása